Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csordás Anett Pikó támogatásával indul a VIII-IX. kerületi előválasztáson

Csordás Anett Facebook oldalán jelentette be, hogy a C8 – Civilek Józsefvárosért Egyesület jelöltjeként elindul a budapesti 6. választókörzetében az országgyűlési képviselői pozícióért.

Csordás bejelentővideójában emlékeztet, hogy évek óta dolgozik civil érdekvédőként, emellett elmondja, hogy

  • hisz az oktatáshoz, lakhatáshoz, szociális ellátáshoz való egyenlő hozzáférésben,
  • úgy gondolja, hogy sokkal nagyobb megbecsülés jár a másokról gondoskodóknak,
  • tudja, hogy együtt van lehetőség a változtatásra.

Korábban ugyanis – ahogy mi is beszámoltunk – a Lépjünk, hogy Léphessenek! vezetőjeként, valamint betegséggel született gyereke révén maga is érintettként elérték, hogy megemeljék az otthonápolási díjat, valamint a díj alapjául szolgáló szempontrendszert is újratervezték, vagyis a kormányra való nyomásgyakorlás során ritka sikereket sikerült elérniük. Az otthonápolási kampány rendszerváltás óta tartó történetéről itt írtunk.

Csordást támogatja Józsefváros szintén C8-as polgármestere, Pikó András, aki elmondta,

„olyan jelöltre van szükség, aki a választókerületben élők érdekét képviseli majd az Országgyűlésben és nem a hatalmat a helyiekkel szemben. Olyan jelöltre van szükség, aki egy közülünk, akinek a hitelességéhez és teljesítményéhez nem fér kétség. Olyan jelöltre van szükség, aki egyértelműen a legesélyesebb jelölt lesz a kormánypárti jelölttel szemben, aki erős civil hátterével pártokhoz nem kötődő választók ezreit képes megszólítani.”

Csordás mostani bejelentése az egyik első az előválasztási egyéni jelöltek sorában. Az ellenzék több körzetben – egyelőre nem tudni, hogy csak néhányban, vagy az összesben – helyi előválasztás útján fogja eldönteni, kit indítson a kormánypárti jelölt egyetlen kihívójaként.

Azt sem tudni egyelőre, hogy mikor lesz az előválasztás, mindazonáltal Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök a Telexnek adott interjúja alapján arra lehet számítani, hogy a helyi jelöltek tavasz végén-nyár elején fognak megmérkőzni, míg a miniszterelnökjelölti előválasztás koraősszel várható.

Ennél több konkrétumot nem nagyon lehet tudni, egyelőre nincs pontos dátum, de még az sem biztos, hogy kik szavazhatnak majd a jelöltekre, ugyanis a Momentum felvetette, hogy azon 17 évesek is dönthessenek, akik jogosultak lesznek a szavazásra az országgyűlési választások idején.

Korábban jelentett már be egyéni jelöltet az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom is, ők Pál Évát, a Neoton egykori tagját indítják Csepelen, és a párt korábbi közleményeiből az derül ki, szívesen részt vennének az előválasztáson is – amennyiben viszont ez nem sikerül, úgy akkor is indítanak jelöltet mind a 106 egyéni körzetben.

Frissítés, 16:00

A Liberálisoknak is vannak már jelöltjeik egy ideje: Bősz Anett pártelnök Pest megye egyes számú választókerületében, Dr. Fülöp Zoltán Békés megyei elnök pedig Békéscsabán tervezik megmérettetni magukat az előválasztáson, sőt, lehetnek még további jelöltjeik is a jövőben.

Címlapkép: TASZ / Facebook