Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Tállai által reklámozott babakötvény elsősorban a tehetősebb családoknak nyújt segítséget

„Már 236 ezer gyermeknek van babakötvénye, ami az egyik legjobb magyar befektetés. Az évente a befizetések után járó tíz százalékos, maximum hatezer forint éves állami támogatáshoz a befizetésnek december 31-ig meg kell érkeznie a babakötvényhez tartozó Start számlára”

– Büszkélkedett el az MTI-nek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az MTI híre szerint a családtagok és az állam befizetései révén 107 milliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik már a gyermekeknek babakötvényben, ami 25 százalékot meghaladó növekedés a tavaly év végi mintegy 80 milliárd forintos állományhoz képest. Azt is megtudhatjuk, hogy az éves befizetés után járó állami támogatás mellett, a kötvény kiemelkedően magas hozamot biztosít, kamata az előző évi infláció plusz három százalék, az idén 6,4 százalék.

Van ezen kívül egy olyan kedvezmény, aminek jegyében a gyerekük jövőbeni támogatására gyűjtő családok befizetéseit az állam is kiegészíti, mégpedig a befizetett összegek tíz százalékában, de legfeljebb évi hatezer forinttal. Tállai a babakötvény mellett érvelve elmondta: a családtagok havi ötezer forintos befizetése esetén egy idei születésű gyermek a kötvényből több mint 2,2 millió forintot kaphat a 18. születésnapját követően.

Az államtitkár szerint

„A babakötvény páratlan lehetőséget biztosít a gyermekeik pénzügyi jövőjéről gondoskodni kívánó szülőknek, családtagoknak”.

Itt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy noha a legtöbb szülő gondoskodni kíván gyereke pénzügyi jövőjéről, sokaknak ez anyagi szempontból sokkal nagyobb nehézséget okoz, mint ahogy az államtitkár szavai alapján tűnhet. Így az érvényes megfogalmazás így inkább az lenne, hogy a kötvény „páratlan lehetőséget biztosít a gyermekeik pénzügyi jövőjéről gondoskodni képes szülőknek”.

A garantált állami kamatot – és a befizetések mellé járó állami hozzájárulást – ugyanis azok tudják számottevő mértékben igénybe venni, akik rendszeresen tudnak befizetni a számlára. Ahogy a konstrukciót részletesen elmagyarázó Megtakarítás gyerekeknek weboldal ismertetőjéből kitűnik, azok számára igazán jó megoldás, akik rendszeresen félre tudnak tenni gyereküknek havi több ezer forintot.

Emiatt sok más állami családtámogatási eszközhöz hasonlóan a babakötvény is az eleve tehetősebbeket jutalmazza.

Abban a tekintetben is, hogy az állam a befizetések mértékével arányosan támogatja meg a befizetőket (a 6000 forintos limitig), vagyis aki többet tud befizetni, anyagi helyzete több megtakarítást tesz lehetővé, az többet kap még bónuszként, mint aki kevesebb befizetést engedhet meg magának.

Az ötezer forintos havi megtakarításnál maradva, ahogy Tállai is elmondta, a végére összejöhet egy néhány éves használt autó ára, így ha a gyereknek épp használt autóra van szüksége, akkor megveheti. Sok család azonban nem engedhet meg magának ilyen mértékű havi rendszeres kiadást – még ha megtakarítási célú is – mert sokkal feszesebben kiszámolt havi büdzséből gazdálkodik, pláne például egy olyan helyzetben mint a jelenlegi, mikor sokak munkája és megélhetése került veszélybe.

Ami azonban egy ennél nagyobb kedvezmény, és felső összeghatár nélkül megkapható, az az államilag garantált és differenciálatlan kamat, ami az infláción felül három százalék. A kamat differenciálatlansága, vagyis hogy a befektetés méretétől függetlenül azonos mértékben kamatozik a számlán lévő összeg, alapvetően megszokott a piaci rendszerben, sőt: piaci alapon nem ritka, hogy nagyobb volumenű befektetés arányaiban jobban kamatozik. Így a felsőbb társadalmi rétegekbe tartozó különösen jómódú, havi akár több tízezer forintot félretenni képes családoknak például jobban meg is érheti egy piaci alapú kötvény.

Azonban az állami babaváró kötvény, ami valójában a gyerek 18 éves korában a felnőtt életkezdést hivatott segíteni, akkor kompenzálnia kellene a szegényebb családok szerényebb lehetőségeit. Ha mindenképp a nagyobb befektetéseket szeretné ösztönözni az állam azok részéről, akik megtehetik – és végtére ez az eszköz egyik célja, hogy állampapírok formájában hitelezzen a társadalom az államnak – akkor megteheti például progresszív kamatlábbal, ami arányaiban ugyanakkor a szegényebbeket jobban támogatja.

Így a rendszer – jelenlegi formájában legalábbis biztosan – nem alkalmas a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, sőt, kifejezetten növeli őket még azon családok között is, melyek megengedhetik maguknak a rendszeres befizetést, aminek gyümölcsét felnőttkoruk kezdetén kézhez kapják majd a gyerekeik.

Létezik ugyanakkor alanyi jogon járó életkezdő támogatás is, ami 2006 óta minden gyerek után automatikusan jár, és a gyerek 18 éves kora után veheti fel, ennek összege jelenleg 42 500 forint. Ez a Start-számla, ami egy letéti számla, amin ez az egy összeg lehet, és évente az infláció mértékében kamatozik, vagyis mikor a 18. évét betöltött gyerek felveszi a születésekor az államtól kapott összeget, az valójában annyit fog érni, mint amennyit 42 500 forint a gyerek születésekor ért.

A szakportál megjegyzi, hogy „[a] gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és nehéz sorsú gyermeket befogadó családoknál ez a kezdeti támogatási érték és a későbbi támogatás is valamennyivel nagyobb (de sajnos nem annyival, mint amennyivel nehezebb helyzetben vannak).”

Vagyis akinek a szülei tudnak takarékoskodni, akkor akár befektetheti vagyona hosszabb távú megalapozása érdekében – ha például a családi hátteréből fakadóan fel van vértezve az ehhez szükséges tudással – vagy ha úgy tetszik, vehet egy decens használt autót és egész nyáron tankolhatja hogy eljusson a barátaival az összes európai fesztiválra, vagy mondjuk albérletbe költözhet – ráadásul a fiatalokat segítette ezen álmaik megvalósításában szülei helyzete mellett a magyar állam is.

Ezzel szemben, akinek a szülei nem voltak ilyen szerencsés helyzetben, mikor kézhez vette a 42 500 forintnak megfelelő összeget, vásárolhat befektetési céllal egy marék kaparós sorsjegyet, vagy egy egész jó használt mobilt, amin nézegetheti, hogy hova nem jut el. Vagy esetleg befizetheti egy közepes állapotú lakás havi rezsijét, míg munka után néz, hogy besegítsen a családnak a háztartás fenntartásában, úgyszintén a magyar állam segítségével.

Címlapkép: MTI/Vajda János