Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tízből kilenc szegény országban élő ember még nagyon sokáig nem fog kapni vakcinát

Ez a cikk több mint 4 éves.

Milliárdok szinte biztosan hónapokig nem kapnak még a koronavírus elleni oltóanyagok egyikéből sem, mivel a legígéretesebb vakcinákból rendelkezésre álló összes oltóanyagnak immár 53%-át lekötötték a leggazdagabb államok. A People’s Vaccine Alliance nevű nemzetközi civil szövetség most a Guardian által is közölt kimutatásából az derült ki, a világ 70 legszegényebb államában a népesség 90%-ának semmi esélye arra, hogy 2021 folyamán vakcinához jusson.

A szövetség öt tagja, az Amnesty International, a Frontline AIDS, a Global Justice Now és az Oxfam mind a szegényebb országokban folytatnak humanitárius munkát. Hangsúlyozták, a jelenlegi helyzet szerint a hatékony vakcinák 53%-át a Föld népességének mindössze 14%-át adó országok foglalták le maguknak.

Kanada például annyi vakcina-adagot szerzett be, hogy 38 milliós népességének minden tagját akár öt alkalommal is beolthatná, miközben Bangladesben, vagy az egyenlítői Afrikában alig-alig kap majd valaki bármilyen oltást, ezeken a helyeken a vírus továbbra is hullámokban pusztít majd.

A civil szövetség figyelmeztetett a most leghamarabb elkészült Pfizer/BioNtech vakcina adagjainak 96%-át a nyugati országok kötötték le, a hasonló, új, mRNS technikával készült Moderna vakcinánál ez az arány 95%. Mindkét vakcina ára elég magas, és mivel -70 fok alatt kell tárolni őket, számos a koronavírus által súlyosan veszélyeztetett állam számára egyáltalán nem nyújtanak majd megoldást.

Az egyetlen kivétel a világszervezetek szeritn az oxfordi AstraZeneca elkészült vakcinája. A gyártó, amellyel az EU-nak is 400 millió adagos szerződése van, jó előre vállalta, megfelelő hőmérsékleten is elálló, legyengített és módosított adenovírust használó oltóanyagából 64% mindenképpen a fejlődő országokba jut majd el. A People’s Vaccine Alliance az AstraZeneca vállalásait üdvözölte ugyan, de esetükben is hangsúlyozták, egyetlen gyártó sajnos nem tudja megoldani a hozzáférési egyenlőtlenség súlyos problémáit.

Ráadásul az oxfordi vakcina hatékonysága egyelőre jóval alacsonyabbnak, 70%-osnak tűnik, a gyártási kapacitások alapján pedig 2021 végéig csupán a Föld lakosságának 18%-át érheti el. Ez messze nem lesz még elég a pandémia megfékezéséhez.

Az Airfinity nevű adatelemző cég kimutatása szerint a jelenlegi helyzet az, hogy a világ összesen 67, alacsony jövedelmű országa teljesen elérhető vakcina nélkül maradhat a jövő évben, közülük öt ország – Kenya, Myanmar, Nigéria, Pakisztán és Ukrajna – összesen eddig több mint 1.5 millió fertőzöttet regisztráltak, így súlyosan érintettnek számítanak.

A PVA célja az, hogy ezen a helyzeten minél előbb változtatni tudjon. Arra sürgetnek minden vakcinagyártót, hogy technológiáikat feltétlenül osszák meg a WHO Covid-19 közös technológiai központján keresztül, hogy a szegényebb országok kutatóinak is esélyt kínálhassanak azok helyi előállítására, előnyösebb áron. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Pfizer/BioNtech, a AstraZeneca/Oxfordi Egyetem és a Moderna összesen 5 milliárd dollár adófizetői pénzt kaptak kutatásaikra, ezért egyértelmű a felelősségük abban, hogy azok eredményei közkinccsé váljanak. Erre azonban a legtöbb fejlesztő egyelőre még nem hajlandó, és a szabadalmi jogdíjakról való lemondásra a legtöbbjük nem vállalkozott.

A szankciók miatt Irán nem is kaphat vakcinát, Kína megígérte, hogy az övé közkincs lesz

A Donald Trump elnök által 2017-ben, az ország atomprogramja miatt visszaállított szankciók miatt különösen nehéz helyzetbe került, az ország elleni kereskedelmi embargó ugyanis azt is jelenti, egyetlen ampulla Covid-vakcina sem érkezhetne legálisan az országba.

Abdolnasszer Hemmati, az iráni központi bank elnöke arról számolt be, a kormány ezek miatt a szankciók miatt képtelen a WHO COVAX-19 programjából vakcina-adagokat lekötni a koronavírussal az év eleje óta súlyosan érintett ország lakói számára.

„Eddig egyetlen fizetési módszer és átutalási mód sem működött, akadályokba ütközött az Egyesült Államok kormányának embertelen szankciói miatt és az OFAC (Idegen Vagyont Ellenőrző Hivatal, USA) engedélyének hiányában”

-közölte Instagram-oldalán Hemmati.

Az iráni Covid-halálos áldozatok száma éppen múlt szombaton lépte át az ötvenezret.

A Kínai Népköztársaság még tavasszal közölte, hogy államilag előállított vakcinája, a SinoVac oltóanyaga azonnal „globális közjó lesz azután, hogy tömeges előállítása lehetővé válik, és a kísérletek teljes skáláját befejezik. Brazíliában sok más vakcinával és gyógyszerrel együtt már a kínai oltóanyagot is tesztelik, az eddigi eredmények pedig igencsak ígéretesek, a helyi hatóságok a legsikeresebb kísérletekként írják le a SinoVac oltóanyagával történteket.

A vakcinakísérletek ebben az esetben azonban még csak a középső stádiumban tartanak, így alkalmazásukat még korai lenne elkezedni.

Címlapkép: Fotó: BioNTech