Minden évben november 25-től december 10-ig tart a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen. A nagy múltú nemzetközi eseménysorozat idén a felismerésre helyezi a hangsúlyt: arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy felháborodást kiváltó nőgyilkosságok egy jelenleg is zajló társadalmi folyamat végpontjai. A gyilkosságokhoz ugyanis a nemi alapú erőszak kontinuumán keresztül vezet az út, azaz a párkapcsolati erőszak kezdeti fázisára jellemzőbb enyhébb erőszakformák előzik meg őket. A korai jelek felismerése pedig sok esetben megelőzheti a tragédiát.

A nők elleni erőszak társadalmi beágyazottságáról, a 16 akciónapról és a járványhelyzet okozta problémákról beszélgettünk Füri Judittal és Winkler Zsuzsannával, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) önkénteseivel.

Mérce: Mit jelent pontosan a nemi alapú erőszak kontinuuma, és miért ez lett az idei 16 akciónap kiemelt témája?

Winkler Zsuzsanna: Ez a fogalom azt jelenti, hogy a nők és lányok elleni erőszak (azaz a nemi alapú erőszak), aminek a célja a nők elnyomása, lenyomása, többféle formában nyilvánul meg. Ennek az elnyomásnak vannak olyan megnyilvánulásai, mint például a szexista viccek, amikre általában nem úgy gondolunk, mint különösebben elnyomó vagy erőszakos dolgokra. Ugyanakkor ezek is megalapozzák azt a hangulatot, aminek alapján aztán egyes elkövetők felhatalmazottnak érzik magukat arra, hogy még tovább és tovább menjenek. 

Természetesen a szexista viccek, vagy a munkahelyi szexuális zaklatás és diszkrimináció, a párkapcsolati erőszak vagy egy nő meggyilkolása nem ugyanaz, azonban mind a nők elleni erőszak skálájának a különböző fokozataiként írhatók le. Mindegyik szerepet játszik abban, hogy az erőszak sokszor egyre súlyosabbá válik, hogy vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy jogosultak ezeket a bűncselekményeket elkövetni. Erről részletesen írt korábban Nógrádi Noá a Mércére.

Azzal, hogy idén ezt helyeztük a 16 akciónap középpontjába, alapvetően az volt a cél, hogy erről a fokozatosságról legyen szó, és hogy lássuk azt, mindez nagyon széles rétegeket érint. 

Füri Judit: Az idei 16 akciónap arról szól, hogy a kezdetektől, a legkisebb, korai figyelmeztető jelektől kezdve az egész struktúrát próbáljuk bemutatni, szemléltetni. 

Mindketten ellátunk ügyeletet a NANE segélyvonalán, ahol a hívásokon keresztül szembesülünk a nők elleni erőszak teljes skálájával. Ahhoz, hogy igazán hatékony segítséget, támogatást tudjunk nyújtani az ügyfeleinknek abban a konkrét helyzetben, amiben ők vannak, egyben kell látnunk ezt az egész folyamatot.

Mérce: Ha egy ügyfélnél felismeritek a korai jeleket, akkor tudtok olyan tanácsokat adni, amivel megakaszthatjátok a folyamat eszkalálódását?

W. Zs.: Komoly kockázatfelmérést végzünk a vonalon, azaz végigkérdezzük azokat a dolgokat, amikről tudjuk, hogy súlyos erőszakcselekményeket jelezhetnek előre. Az ritkább eset szerintem, amikor olyan súlyos az erőszak, hogy azon kell gondolkodnunk, hogy tényleg életveszélyben van valaki – van ilyen is egyébként -, de abban tudunk segíteni legtöbbször, hogy a nő azonosítsa és a súlyának megfelelően kezelje azt a konkrét erőszakot, ami vele történik. 

Hogy felismerje, hogy ez nem az ő hibája, nem ő tehet róla, nem az van, hogy valami ritka szörnyű szerencsétlenség történt vele, hogy pont egy pszichopata alkoholistával került össze – bár az is előfordulhat persze, hogy pont ilyen a bántalmazója valakinek -, hanem ez az egész a társadalmi struktúránkba beágyazott jelenség. Az a célunk, hogy a bántalmazott fel tudja ismerni azt a gondolkodásmódot, ami egy bántalmazóban megvan, ami mentén elköveti ezeket a különböző cselekményeket, mert így világossá válik, hogy mi a célja: a nő feletti kontroll megtartása. 

Amikor valaki ebből a struktúrából tud rátekinteni azokra az eseményekre, amik vele történnek, akkor neki is könnyebb kitalálni azt, hogy egyrészt mi várható, és mi nem várható, tehát hogy miket fog csinálni a bántalmazó, meg fog-e változni, lehet-e arra számítani, hogy meg lehet vele egyezni. Ezek alapján pedig a nő is meg tudja tervezni, hogy milyen lépéseket tegyen, és végig tudja gondolni, hogy ő mit szeretne. Szerintem ez az, amit a legtöbb esetben tudunk nyújtani.

Mérce: A NANE – ahogy az Egyesület nevéből is kiderül – kifejezetten női áldozatokkal foglalkozik. Miért érdemes külön kezelni a családon belüli erőszak női és férfi áldozatait?

F. J.: Azt lehet tudni, hogy a megölt nők nagy része kapcsolati erőszakból fakadó gyilkosság áldozata, ez a férfiaknál nincs így. Ez ugyanolyan tény, ahogy az is, hogy a nemi alapú gyilkosságokat a patriarchátus alapozza meg. Rendszerszinten beágyazódott ez a jelenség a társadalomba, hogy mit lehet megtenni a nőkkel, hogy hogyan ítélik meg őket, milyen szerepeket tulajdonítanak nekik. A nők ezen sztereotípiák miatt könnyebben áldozattá válnak. 

Azt is lehet tudni, hogy a kapcsolati erőszaknál 95%-ban férfiak az elkövetők. Szóval itt nem lehet arról beszélni, hogy 1-2 százalék eltérés lenne abban, hogy hogyan oszlik meg a párkapcsolati erőszak áldozatainak az aránya a nemek között, ez egy meghatározó különbség, és társadalmi probléma.

W. Zs.: Ezek a gyilkosságok az esetek nagy többségében megelőzhetők lennének. Azért fontos külön beszélni róluk, mert nem derült égből villámcsapásként érkeznek, nem „szerelemféltésből” meg „hirtelen felindulásból” követik el, hanem általában hosszú évek bántalmazása előzi meg őket. És a bántalmazásról már tud a rendőrség, mert már többször járt kint, már tudja a családsegítő, már tudja az orvos, már tudják a munkahelyen, a szomszédok – tehát mindenki tud arról, hogy történik ez az egyre súlyosabb erőszak. Lenne rá lehetőség, hogy megfelelő szakpolitikákkal, megfelelően képzett szakemberekkel, rendőrökkel ezeket az eseteket megelőzzék. És ezért nagyon fontos róla beszélni. 

Egyébként ha nő öli meg a partnerét, az tipikusan olyan, hogy a bántalmazó partnerét öli meg hosszú évek bántalmazása után önvédelemből.

F. J.: Azt is lehet tudni, hogy azok a nők, akik hosszú évek után megölik a bántalmazójukat azért, mert már nem látnak más kiutat, általában sokkal súlyosabb büntetést kapnak, mint a férfiak, és jellemzően a bíróság nem szokta figyelembe venni, hogy mondjuk 20 éve folyamatosan kínozták őket. 

Mérce: A nőgyilkosságok magyarországi esetszáma mennyire kirívó más európai országokéhoz képest?

W. Zs.: Az Eurostat adatai alapján Magyarországon nagyságrendileg évente 50 olyan gyilkosság történik, ahol az elkövető családtagja vagy partnere, volt partnere az áldozatnak. Ez borzasztóan sok, és tényleg a jéghegy csúcsa. Népességarányosan ezzel Magyarország Európán belül (az elmúlt években) a közepes / felső régióba tartozott.

Az a tapasztalatunk, hogy ez részben annak tudható be, hogy nagyon későn avatkozik be itthon a rendőrség. Minden ügyeleti alkalmon legalább egyszer elhangzik a segélyvonalon, hogy a rendőrök azt mondták az áldozatnak, ők nem tudnak semmit se csinálni addig, amíg vér nem folyik. Tehát nem avatkoznak be olyan esetekben, amikor már egyébként súlyos erőszak vagy nagyon súlyos fenyegetések vannak, és sokszor a nőnek nincs lehetősége arra, hogy elmeneküljön vagy más módon megvédje magát. Vannak országok, ahol ennél sokkal hamarabb beavatkoznak, aminek köszönhetően kevesebb eset jut el az olyan súlyos erőszakig, ami itt nálunk tapasztalható.

Mérce: Miután év elején több olyan gyilkosság is történt, amelyek szokatlan mértékben megrázták a közvéleményt, Varga Judit igazságügyi miniszter bejelentette, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz. Mennyi valósult meg azokból az ígéretekből, amiket akkor a kormány bejelentett, és mennyire voltak egyáltalán hatékonyak az áldozatvédelem szempontjából? 

W. Zs.: Olyan sok intézkedés eleve nem szerepelt a kormány tervei között. Valójában azzal a céllal hozták létre a Családjogi Szakértői Munkacsoportot, hogy kidolgozza a szükséges intézkedéseket. Ezen felül létrehoztak egy családjogi civil munkacsoportot, ahova a NANE-t is meghívták. Tudomásunk szerint a munka még folyik, és nagyon bízunk benne, hogy a szakmai véleményünket figyelembe fogják venni a jövőben. Ezen kívül konkrét intézkedés az én tudomásom szerint az áldozatsegítő központok számának megduplázása volt, ami azt jelenti, hogy volt korábban 3 darab ilyen központ volt, most meg már 6 darab van. Ezek ráadásul nem is speciálisan a nők elleni erőszak áldozatainak vannak fenntartva. Tehát volt ez, ami nem egy célzott intézkedés, emellett pedig a feltételes szabadlábra helyezés szigorításáról döntöttek.

A legjobb lépés továbbra is  az isztambuli egyezmény ratifikációja lenne, mivel az előírja azokat a nemzetközileg már bevált és használható eljárásokat, képzési rendszereket, amelyekkel hatékonyan fel lehet lépni a családon belüli és a nők elleni erőszakkal szemben. De őszintén szólva én már attól is sokkal boldogabb lennék, ha a meglévő törvényeket megfelelőbben alkalmaznák. Például ha nem mondogatnák azt a rendőrök, hogy sajnos nem tudok mit tenni, mert nem folyt vér – már ez is nagyon felemelő lenne. Vagy ha könnyebben kiadnák a távoltartást és nem kéne dokumentáltan fizikai erőszaknak történnie ahhoz, hogy ez megtörténjen.

Mérce: Most a járványhelyzetben hogyan tudnának a döntéshozók fellépni az áldozatok védelme érdekében?

F. J.: Önkormányzati szinten például azt lehetne tenni – ahogy egyébként voltak is ilyen ígéretek és bejelentések -, hogy a kihasználatlan bérlakások egy részét olyan módon hasznosítják, hogy a családon belüli erőszak áldozatai átmenetileg beköltözhessenek. De ezt is csak szakértelemmel érdemes, hogy biztonságos megoldást jelentsen az áldozatok számára, például a bántalmazók ne tudják könnyen kideríteni, hol vannak ezek a lakások. Vagy ha megtalálják, akkor legyen ott valaki, aki megállítja őket.

W. Zs.: Franciaországban például szállodaszobákat biztosítottak bántalmazott nőknek, ami azonnali segítséget jelenthet a járványhelyzetben, amikor például az a lehetőség is kevésbé áll rendelkezésre, hogy az áldozat a szüleihez költözzön, akik a fertőzés szempontjából esetleg veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Jelenleg Magyarországon legfeljebb 2 hónapig lehet krízisközpontban maradni, titkos menedékhelyen pedig hat hónapig, ami azért nagyon kevés idő, ráadásul a férőhelyek is nagyon korlátozottak.

Mérce: A koronavírus miatti korlátozásokkal járó bezártság érthető módon súlyosbíthatja a családon belüli erőszak áldozatainak a helyzetét, sokat is lehetett olvasni arról az utóbbi hónapokban, hogy ezt a statisztikák is visszaigazolják. Ti is tapasztaltatok ilyen fokozódást a segélyvonalon?

F. J.: A számok szintjén nem tudjuk ezt megtapasztalni, mert mindig maximálisan kitöltődik a rendelkezésre álló ügyeleti idő hívásokkal. Heti négyszer négy és egyszer két órában ügyelünk, ha belegondolunk abba, hogy hány százezer nő él ma Magyarországon bántalmazó kapcsolatban, ez a kapacitás kevés hozzá. 

Ami változott, az a hívóknak az állapota, a kérései: sokkal zaklatottabbak, sokkal jobban beszorultak, hirtelen szerettek volna segítséget kapni. Kevesebb lehetőségük volt arra, hogy elmenjenek hazulról, hogy biztonságosabb helyre kerüljenek. A csetsegélyünket is ezért indítottuk be, mert ha be vagy zárva, akkor még a segélyvonalat is nehezebb hívni.

Mérce: Hogyan tudja a járványhelyzet önmagában súlyosbítani a bántalmazást?

W. Zs.: Rengeteg módon. Még akkor is, amikor nem voltak úgy bezárva az emberek, mint most, a járvány gazdasági hatásai érezhetőek voltak. Azok a nők, akik próbálnak kilépni egy kapcsolatból és anyagilag függetlenné válni, és mondjuk korábban volt lehetőségük dolgozni, azoknak egy része elveszítette a munkáját, vagy most sokkal nehezebben talál újat. 

Emellett sokkal nagyobb otthoni feladatmennyiség hárult a nőkre – ugye tipikus a bántalmazó kapcsolatokban, hogy a nemi szerepek hagyományos leosztása érvényesül, hogy a gyerek meg a háztartás a nő dolga. Ez a teher megsokszorozódott, amikor bezárták az iskolákat a tavaszi lezárás alatt, de most az őszi hullámban is megint attól kell tartani, hogy akár az általános iskolákat és az óvodákat is bezárhatják. Az ápolási munkákat is gyakran a nők végzik el, ez is nagyon megnehezíti a hétköznapokat, még jobban, mint egyébként.

F. J.: Elég gyakori része a gazdasági bántalmazás a bántalmazó kapcsolatoknak, azaz elég sokszor sajnos azért kell benne maradniuk az áldozatoknak, mert nincs lehetőségük albérletbe menni, hiszen nem tudnának gyerekkel együtt fenntartani egy ingatlant. A járvány miatt sokszor még kiszolgáltatottabbakká váltak ilyen szempontból.

W. Zs.: A másik, amit szoktunk mondani, hogy a bántalmazók gyakran a partnerükön vezetik le a feszültségüket. Amikor nő a feszültség a bántalmazóban, akkor lehet rá számítani, hogy erőszakosabban fog viselkedni. Az, hogy most sok esetben a bántalmazók is sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ürügyet ad a bántalmazásra, arra, hogy levezessék a feszültséget a partnerükön, hogy veszekedéseket provokáljanak.

F. J.: Ha olyan mértékű a fizikai bántalmazás, hogy vannak nyomai, korábban, amikor a nő bement dolgozni, közösségbe vagy ismerősökkel találkozni, ott mások észrevehették, hogy mi történik. Kaphatott támogatást, visszajelzést az áldozat arról, hogy ez nem oké, de most az a lehetőség is elzáródhat. 

W. Zs.: Igen, a kontrollálásra abszolút fel lehet használni ezeket a helyzeteket. Már a tavaszi hullám alatt is volt olyan hívásunk, hogy a bántalmazó már a kertbe se engedte ki a nőt meg a gyerekeket arra hivatkozva, hogy annyira kell tartani a vírustól. Még jobban elszigetelhetik a bántalmazók az áldozataikat a járványra való hivatkozással a többi családtagjuktól, ismerősüktől, barátjuktól, akiktől amúgy segítséget meg támogatást kaphatnának. Ha otthonról dolgozik a bántalmazó és az áldozat is, akkor még könnyebb folyamatosan megfigyelni, ez a kontrolláláshoz általában amúgy is hozzátartozik. Sokkal nehezebb bármit intézni anélkül, hogy tudjon róla a bántalmazó.

F. J.: Érdekes, hogy ennek ellenére rokonok és ismerősök mégis érzékelték, hogy durvul a helyzet, ezeknek a hívásoknak a száma is gyarapodott ebben az időszakban.

Mérce: Hogyan lehet magánemberként segíteni a családon belüli erőszakot elszenvedőkön?

W. Zs.: Az első, hogy valamilyen módon tartsd fenn a kapcsolatot az érintettel. Érdemes megbeszélni vele, hogy mi az a csatorna, amin keresztül biztonságos beszélni. Vannak például olyanok, akiknek folyamatosan ellenőrzi a telefonját a bántalmazó vagy kémprogramokat telepít rá, ilyenkor ez nem lesz egy biztonságos kommunikációs eszköz. Ezt nagyon komolyan kell venni, mert az érintett be van zárva a bántalmazóval, tehát a biztonságáról van szó. 

Praktikus dolgokkal is lehet segíteni, például olyan telefont venni neki, amiről nem tud a bántalmazó, megfelelő lakásokat nézni neki vagy felkutatni azokat, ahova tudna költözni, kaucióra kölcsönadni pénzt, befogadni egy időre. Abban kell segíteni a bántalmazott nőt, amiben neki szüksége van segítségre és amiről a segítő is úgy érzi, hogy tudja vállalni.

F. J.: A kockázatfelmérés nagyon fontos. Mielőtt ugrik valaki, érdemes átgondolni és az érintettel átbeszélni ezeket a kockázati tényezőket és azok alapján dönteni, segíteni.