Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Első fokon ítélet született a lúgos orvos kártérítési ügyében, 25 millió forintra büntették

November 25-én első fokon ítéletet hirdetett a Fővárosi Törvényszék Bene Krisztián, azaz a „lúgos orvos” kártérítési perében: a döntés értelmében az elkövetőnek 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, „amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát” – idézi Bakos Enikő bírót a Telex.

2018 nyarán, 5 év pereskedést követően született jogerős ítélet Bene büntetőperében, a Kúria akkor jogerősen 11 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a férfit, akit a praktizálástól is örökre eltiltottak. Az Alkotmánybíróság később visszaküldte a  Kúriának az ügyet egy eljárásjogi vis maior miatt (a peres eljárás alatt megváltozott a törvény), de 2020 júliusában végül úgy döntött a Kúria, hogy nem helyezi hatályon kívül a 2018-ban meghozott ítéletet.

Renner Erika a büntetőperrel párhuzamosan, 2017-ben indította a kártérítési pert, a mai ítélet tehát szintén hosszas pereskedést követően született meg, csaknem négy évbe telt eljutni erre a pontra. A Renner által követelt 25 millió forintos kártérítést egy 50 oldalas szakértői vélemény alapján ítélte meg a bíró, amely megállapította, hogy a lúgos támadást követően a nő nemi szervének eredeti állapotát a többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani, annak funkciója károsodott, „a kielégítő nemi élet ebben a helyzetben pedig nem lehetséges”.

A döntését a bíró azzal indokolta, hogy „a felperes ma is minden nap szembesülni kényszerül a támadás következményeivel, továbbá […] a felperes biztonsági érzete megszűnt, a támadás következtében újabb gyermeket nem szülhetett.”

Renner másod- és harmadfokú sérüléseket szenvedett, amikor Bene 2013 márciusában lúggal öntötte le az altestét, majd magatehetetlen állapotban magára hagyta a lakásában. A nő sérüléseiről alkotott szakértői vélemény szerint Renner az égési sérüléseknek köszönhetően magát nem tudta ellátni, a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek biztosítása is nehézséget, fájdalmat okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul ma is nagy fájdalommal járnak. A bíró súlyos tényezőnek nevezte azt is, hogy a felperes nőiessége és szexuális élete örökre sérült.

Renner Erika az ítélethirdetést követően a Telexnek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szerinte a döntésnek az üzenete az, hogy „nem éri meg senkit bántalmazni, mert annak nem csak büntetőjogi, de súlyos anyagi következményei lehetnek”. Emellett, bár megkönnyebbült, úgy érzi, hogy ennél jóval magasabb összeg illetné meg, csak a magyar polgári jogrendszerben ennyire van lehetőség.

Renner korábban szintén a Telexnek beszélt arról, milyen traumát okozott neki a hosszú évek pereskedése és az újra és újra elvégzett vizsgálatok: „fájdalmas részletességgel írt a sérüléseiről és az abból fakadó nehézségeiről, arról, hogy az élete a támadás óta távol áll a normálistól. Az, hogy vizeletürítési problémái és a fokozott fertőzésveszély miatt nyilvános helyen egyáltalán nem tud vécére menni, gyakorlatilag eltörpül azok mellett a testi problémák mellett, melyeket a marás okozott, és amelyek most is hatással vannak életére.”

A traumát a szakértői vélemény is alátámasztotta: azzal, hogy az ügyészség először meg akarta szüntetni a nyomozást, valamint hogy az elhúzódó bírósági tárgyalások során az áldozatnak főleg férfiak előtt kellett vizeletürítési-, menstruációs problémáiról, nemi szervének állapotáról és megváltozott szexuális életéről beszélni, intézményi abúzus áldozata lett – írja a Telex.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 70 220 2505 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: jog@patent.org.hu)

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton