Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor szerint jó ütemben, kellő pontossággal szigorítottak

Ez a cikk több mint 3 éves.

„Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít” – magyarázta péntek reggeli rádiós interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a miniszterelnököt hallva az ember könnyen abba a tévképzetbe ringathatta volna magát, hogy minden a legnagyobb rendben van, a kormány kézben tartja a járványhelyzetet.

Orbán Viktor ugyanis a következőket osztotta meg a hallgatókkal:

  • Jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket – ennek eredményei a miniszterelnök szerint 10 nap múlva már látszani is fognak.
  • 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes ellátást (a minap nem pont ezt mondta, akkor 50 százalékos esélyt saccolt az egészségügy túlélésének).
  • Az egészségügyet „felkészítettük”, minden felszerelés rendelkezésre áll, szakember viszont „annyi van, amennyi”.
  • Bár egyes oktatási intézményekben át kellett állni az online oktatásra, az oktatási rendszer „bírja a nyomást”.
  • Magyarországon elég szigorúak a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyezés szabályai, de ezeken lehet enyhíteni, például a határidők rövidítésével, de a vakcinák beszerzésénél mégis „elsődleges a biztonság. Müller Cecíliáék mindenesetre dolgoznak azon, hogy rugalmasabb legyen a rendszer.
  • A vakcinakérdésből ” nem szabad politikai ügyet csinálni”. Néhány hetet kell még kibírni, a miniszterelnök mindenkit arra kér, hogy „tartson ki”.
  • „A járványok el szoktak múlni”. A miniszterelnök szerint csak azt nem tudjuk, a mostani koronavírus-járvány velünk marad-e, mint az influenza, vagy eltűnik a vírus.

„Mindenképpen kell adót csökkentenünk, mert ha nem tesszük meg, akkor nem lesznek új munkahelyek” – mondta Orbán.

  • A miniszterelnök újra azt hangoztatta: amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, a kormány annyit fog létrehozni (ez ugye az előző hullámban sem sikerült).
  • A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára úgy döntött, 5 százalékra csökkentik az elvitelre készülő ételek áfáját
  • A miniszterelnök elkötelezett az iránt, hogy jövőre érezhető mértékű adócsökkentés legyen, ha kell, a központi büdzsé és az önkormányzati költségvetések is vállalják ezt – magyarázta.

Szó esett még az interjúban néhány aktuális kérdésről.

Például arról, mit szól ahhoz, hogy az uniós kifizetéseket jogállamisági kritériumokhoz kötnék az EU-ban. Orbán szerint ez „bonyolult ügy”, a magyar kormány álláspontja viszont egyértelmű és kiszámítható: „a magyarok pénzét nem lehet elvenni”.

Szerinte ha elfogadják az Európai Parlament által kidolgozott jogszabályt, az Európai Unióból Szovjetunió lesz.

A párhuzamot a miniszterelnök úgy magyarázta: a Szovjetunióban fordulhatott csak elő, hogy támasztottak egy feltételt, aminek az ellenőrzésére bizottságot hoztak létre, mely bizottság objektív szempontok helyett ideológiai alapokra támaszkodva bírálta el azt, hogy valaki megfelel-e ezeknek a kritériumoknak. Aki pedig elhajlott, azt figyelmeztették.

A miniszterelnök természetesen értékelte a tegnap esti meccset is: nagyon büszke a „fiainkra”, mert a az Izland elleni EB-pótselejtező (amit végül az utolsó percekben lőtt 2 góllal nyert meg a magyar válogatott) „harc volt, és a vikingeket harcban legyőzni nagy dolog”.

Címlapkép: MTI/Balazs Mohai