Joe Biden hivatalos győzelme után eufória járta át a magyar ellenzéket és a független média maradékának nagyrészét. Az öröm nem volt megalapozatlan – Trump személyében nem csak Orbán Viktor vesztette el az egyik leghűbb szövetségesét, hanem mindazok, akik hátráltatják a klímatárgyalásokat, akik csak annyit tudnak ajánlani az embereknek, hogy vagy dolgozzanak, vagy haljanak meg koronavírusban, akik a tőzsde bedőlésétől jobban tartanak, mint a kórházak bedőlésétől é.í.t.

Azonban ezt az örömöt beárnyékolja, hogy Biden a kampánya során semmiféle víziót nem vázolt fel. A szavazóknak nem mondták meg, kicsoda-micsoda Biden, csak azt, hogy mi nem: nem Trump. Ahogy viszont érkeznek az első hírek a készülőfélben lévő Biden-adminisztrációról, már tisztán látszik az, amit sejteni lehetett – Biden az Obama-évek veteránjait hívja vissza, és szövetségre készül a „centrista” republikánusokkal, egyéb tervekkel nem is készült. Amerika tehát vissza fog térni ahhoz a kétpárti status quóhoz, ami az elnöki székbe repítette Donald Trumpot.

Joe Biden és a techcégek

A választások vége felé a trumpista New York Post kiszivárogtatott néhány e-mailt és kompromittáló anyagot Joe Biden és fia, Hunter Biden ukrajnai korrupciós ügyeiről. A megjelent anyagok nem sok újat adtak hozzá a már ismert ügyhöz, a Facebook és a Twitter mégis úgy döntött, hogy letiltja a cikket a felületeiről. Amint azt Pap Szilárd István írta a Mércén, a Facebook és a Twitter úgy viselkedett „mint a postás a Tótékban”.

A Hunter-sztori letiltása részben annak a következménye, hogy a Demokrata párt hagyományosan a Szilícium-völgyi tőkéhez kötődik, amíg a Republikánus pártnak közelebbi kapcsolata van az olajtőkével. (Másrészről pedig Trump mindig is mestere volt annak, hogy öntudatlanul is aláássa az amerikai uralkodó osztály összérdekeit, és ilyen osztálykonszenzuson alapuló érdek volt pl. a NATO.)

Ennek fényében nem okozhat nagy meglepetést, hogy Biden nem készül feldarabolni ezeket a tömbösödő, nyilvánosságunkat foglyul ejtő óriáscégeket, sőt, több jövőbeli tanácsadója is szorosan kötődik Szilícium-völgyhöz. Pl. Tom Sullivan, az Amazon közpolitikáért felelős igazgatója immáron egy másik helyen, az amerikai Belügyminisztériumnál is közpolitikáért fog felelni, de érkeztek „szakértők” az Ubertől, a Google-től, az AirBnB-től, stb.

Ez a probléma nem újdonság Amerikában (és egyébként Európában sem, csak arról ironikus módon valahogy kevesebbet tudunk, mint Amerikáról). „Forgóajtónak” is szokták nevezni, utalva arra, hogy egymásnak adják a kilincset a gazdasági és a politikai elit tagjai, összemosódik a privátszféra a közszférával. Elméletben ez a rendszer biztosítja, hogy a legkiválóbbjainkat válasszuk meg közpolitikai hatalom élére, akik „a piacon is megállták már a helyüket”.

A gyakorlatban viszont az látszik, hogy az ilyen törvényhozók és „szakértők” saját magukról hoznak törvényeket, saját érdekükben. Ha még ez nem lenne elég baj, a „forgóajtó” jelenség elleni legfőbb érv maga Donald Trump, akinek elnöksége alatt nemcsak, hogy több mint 3400 összeférhetetlenséget számoltak össze, de személye tökéletesen illusztrálja, hogy kevés „tehetséggel” is meg tudja állni a helyét egy ember a „szabad piacon”… Főleg ha ingatlanokban utazik az ember – végülis csak várni kell, hogy a bérlők küldjék a pénzt, vagy emelkedjen az üresen álló ingatlan értéke.

Ezt a világot pedig, amely jól szolgálta Trumpot is, Biden a jelek szerint se nem lerombolni, se nem megreformálni nem fogja.

Vissza a régi kerékvágásba

Biden vezetésével Amerika most arra készül, hogy visszaállítsa az országot a régi kerékvágásba, reflektálatlanul hagyva, hogy miért tudta Trump bedugni a seprűnyelet a küllők közé.

A múltidézés részeként Bidenék pl. fontolgatják, hogy a Kereskedelmi Kamara élére a republikánus Meg Whitmant jelölik, aki markánsan szabadkereskedelem-párti. Whitman jelölésének a puszta gondolata is azt jelzi, hogy az amerikai nagyhatalmi gőg nem képes belátni, hogy Kína gazdasága mára kenterbe veri az USA-t, mivel Kína éppen az Amerikával való szabadkereskedelmi viszonyán keresztül tett szert mai előnyére.

Ez a viszony hosszútávon valójában mindig a kínai félnek kedvezett – pl. azért, mert a Kínába települő amerikai tőkét technológiai transzferre kényszerítették, mígnem saját technológiájuk meg nem haladta az amerikaiakét. Nemrégi hír, hogy Kína fellőtte a világ első 6G-s műholdját.

A jövőt érdeklődés hiányában elhalasztották

Biden felállni készülő kormányának másik jellegzetessége, hogy visszahívja az Obama-évek jól bevált embereit. Nem azért, mert beváltak, vagy esetleg azért, mert valami reményt fűznek hozzájuk – egyszerűen csak azért, mert már kipróbált rendszerműködtetők.

Ilyen rendszerműködtető például Michele Flournoy, aki a korábban taglalt „forgóajtó mechanizmus” jegyében korábban az Obama adminisztráció idején volt a védelmi minisztérium magas rangú tisztviselője, az azóta eltelt időt pedig a WestExec védelmi – vagyis hadiipari – tanácsadó cég vezérigazgatójaként töltötte.

De ott van Flournoy közeli WestExeces kollégája, Anthony Blinken is, aki nem mellesleg Biden jobbkeze is volt az elmúlt két évtizedben, és míg Obama idején külügyminiszter-helyettes volt, most valószínűleg befolyásos államtitkár lesz, úgyszintén a külügyben.

Biden politikája tehát éppen úgy a nosztalgiára épít, mint azoké a trumpistáké, akik „újra naggyá tennék Amerikát”. Visszahozza azokat az időket, amikor még Amerika harcolt a klímaváltozás ellen, de nem hozza el a klímaváltozás megoldását, soha nem is ígérte.

Ahogy azt is láthatjuk, hogy fontos, döntéshozói pozíciókba ahogy korábban, most sem a társadalmi, hanem a gazdasági érdekek képviselőit ülteti, és a nép helyett ismét a régi elitekkel egyezik ki.