Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Dobott egy sms-t a Whirlpool 400 dolgozónak, hogy mától már ne jöjjenek dolgozni

Ez a cikk több mint 3 éves.

„A Whirlpool EMEA SpA vezetése bejelenti, hogy 2020 november 1. éjféltől beszüntet minden gyártási folyamatot a nápolyi gyárában.”

állt abban az sms-ben, amit a Whirlpool helyi vezetése küldött Nápolyban működő gépgyáruk 400 munkásának csütörtök este, szúrta ki az olasz sajtó értesüléseit a HVG.

A nem kifejezetten bőven kommunikáló menedzsment azt is közölte azért a munkavállalóival, hogy december 31-ig kapnak még fizetést, de dolgozniuk már nem kell.

A nápolyi Whirlpool-gyár bezárásáról a munkások delegációja akkor értesült, amikor Giuseppe Conte miniszterelnökkel folytattak éppen videókonferenciát a helyzet megoldási lehetőségeiről. A munkások szerint az amúgy már egy ideje belengetett bezárásról szóló hír így „hideg zuhanyként érte őket.”

Az olasz miniszterelnök csütörtökön folytatott heves tárgyalásokat a nemzetközi cég vezetőjével, ahol Conte elmondása szerint a cég álláspontja az volt, hogy Nápolyban lehetetlen versenyképes gyártást fenntartani. Conte azt is hozzátette, hogy többféle kedvezményt is felajánlottak a cégnek, ha megtartják gyártósoraikat Nápolyban, fejlesztési pénzektől az adókedvezményekig, de így sem sikerült eltántorítani a háztartási gépeket előállító üzem vezetését a tervtől.

A helyi munkásokat képviselő Fiom-Cgil szakszervezet képviselője arról tájékoztatott, hogy a gyártást Indiába tervezi áthelyezni a Whirlpool.

A nápolyi polgármester lekapcsoltatta a közvilágítást több közterületen is, hogy így fejezze ki szolidaritását a dolgozókkal. „Lekapcsoltuk a világítást, mert a város gyászol” – mondta de Magistris polgármester, aki azt is közölte, együtt érez azzal a 400 családdal, akiknek most egy lehetséges lezárással úgy kell szembenézniük, hogy nincsenek kilátásaik a jövőre.

Tavasszal, a koronavírus-járvány első hullámakor az amúgy is leszakadó déli tartományokban egyre komolyabb feszültségek kezdtek mutatkozni, már csak azért is, mivel az általában jobb általános körülmények között is munkanélküliséggel és szociális kilátástalansággal sújtott régiókban az embereknek egyre nagyobb gondot okoz a mindennapi létfenntartás.

Szicíliában márciusban gyakorivá váltak olasz médiaértesülések szerint a szupermarketekből való fizetés nélküli távozások, ingyenes élelmiszer-átadásra kötelezések kisboltokban, a közösségi portálokon pedig nyíltan toboroznak némely esetben élelmiszerszerző csoportokba tagokat.

Conte kormányfő május elsején, a munkások ünnepén Facebook-oldalán kért bocsánatot azoktól, akiket a rendkívüli segély még nem ért el:

„Elnézést kérek kormányom nevében, és ígérem, folytatni fogom a munkát, hogy biztosítsam a kifizetések lebonyolítását a lehető leghamarabb.”

(corriere.it)