Péntek, október 16. egy újabb fekete nap Franciaország jelenkori történelmében. A Párizstól 30 kilométerre fekvő Conflans-Sainte-Honorine-ban tanító Samuel Paty történelem-földrajz tanár utcán, fényes nappal történt lefejezése nem múló döbbenetet váltott ki a francia társadalomban.

Az államfő, a miniszterek, a politikusok, pedagógus szakszervezetek, egyesületek sajtóközleményei a „borzalmas”, „vérfagyasztó”, „irtózatos”, „rettenetes”, „embertelen” jelzőkkel írják le az iszlám vallás nevében végrehajtott gyilkosság XXI. században szinte kimondhatatlan  formáját.

A felocsúdást követő órákban, napon megfogalmazott gondolatok egyöntetűen a felháborodásnak, a fájdalomnak és a szolidaritásnak adnak hangot; hangsúlyozzák, hogy a merényletet elkövető, helyszínen lelőtt terroristát támogató hálózatokkal szemben elsőrendű feladat a szólásszabadság, a köztársaság egyik alapvető értékének, valamint az iskolák és a tanárok biztonságának védelme .

A 18 éves csecsen férfi a kéthetes őszi vakáció első délutánján gyilkolta meg a történelemtanárt. Az iskolák már bezárták kapuikat, de ahogy a szörnyű hír elterjedt, nemcsak a 35 000 lelket számláló Conflans-Sainte-Honorine-ban, hanem az ország számos kis- és nagyvárosában a tanárok iskolájuk előtt gyűltek össze, mert ott, együtt könnyebb volt elviselni a létüket, hivatásukat fenyegető pénteki merényletet.

Hogyan történhetett meg ez a merénylet, és hogyan tovább a szünet után ismét iskolapadba ülő gyerekekkel, kamaszokkal – és szüleikkel? Egy toulouse-i tanárnő megvallja a Médiapart újságírónőjének, hogy már eddig is előfordult, hogy félt egy „őrült” kívülálló vagy egy szülő agresszív reakciójától, amikor az osztályban „kényes” kérdések vetődtek fel. „Általában véve tudjuk, hogy ki vagyunk téve agresszív támadásoknak, és hogy az iskolák nincsenek igazán védve.”

A SNES-FSU nagy pedagógus szakszervezet titkár helyettese, aki gimnáziumban tanít, optimistább. Érzékeli a kollegák vegyes érzelmeit, köztük a félelmet, de a megrázkódtatás ellenére hiszi, hogy a tudásátadás, a vita és a kritikai szellem fejlesztése, a tanári hivatástudat segíteni fog talpra állni. De ehhez, mint mondta, intézményes támogatásra van szükségük. „Nem hangzatos üzeneteket várunk az oktatási minisztertől, hanem valós tetteket”, mondta.

Emmanuel Macron a merénylet estéjén a helyszínre utazott, és miután kifejezte szolidaritását, együttérzését Samuel Paty családjával, az ország összes tanárját támogatásáról biztosította. Majd a következőket üzente: „Nem véletlen az, ami ma történt, hogy egy oktatót gyilkolt meg egy terrorista, mert a Köztársaság értékeit, a Felvilágosodást akarta lerombolni, annak a lehetőségét akarta romba dönteni, hogy gyermekeink, bárhonnan is jönnek, akár hívők akár nem, bármilyen vallás gyakorlói, szabad állampolgárokká váljanak. Ez ellen a harcot meg kell vívnunk, ez a létünket meghatározó harc.”

Jean Castex, a miniszterelnök azt nyilatkozta a Journal de Dimanche hetilapnak, hogy „Az állam a tanárok elkötelezettségéhez méltóan fog cselekedni, a legnagyobb szilárdsággal fog válaszolni a Köztársaság ellenségeinek tettére. Nem hátrálunk meg, nem mondunk le arról, hogy szabad, felvilágosult állampolgárok vagyunk egy világi, szolidáris, egy-és-oszthatalan Köztársaságban.”

Az oktatási miniszter a Twitteren  jelentette ki a merényletet követő napon, hogy „azért, mert a Köztársaság ereje azokon alapszik, akik részét képezik és szolgálják, soha nem fogunk visszakozni semmilyen veszéllyel, megfélemlítéssel szemben. Az oktatásügy intézménye a tanárok és az oktatásban dolgozók mögött áll.” Ugyanezen a napon a tanárok társadalombiztosítási kasszája az oktatási minisztériummal karöltve országos telefonszolgálatot állított fel a sokk miatt segítséget kérő tanárok meghallgatására, pszichológiai támogatására.

Az ellenzék, úgy a jobb, mint a baloldal, osztja a kormány álláspontját, védi a szólás- és véleményszabadságot mindenütt, különösen az oktatásban, ezen túl a bűncselekmény megtorlására hivatott törvények alkalmazását sürgeti. Az egységes fellépés fontosságát hangsúlyozzák a barbárság megállítására. Csak a szélsőjobboldal, Marine Le Pen és a többi kisebb fasiszta párt bírálja nyíltan a kormányt, mondván, hogy az egyetlen megoldás az, amit ők régóta követelnek, amire a kormány nem hajlandó, az összes radikalizmussal gyanúsított bevándorló kiutasítása és a bevándorlás „leállítása”.

Vasárnap délutánra a pedagógus szakszervezetek és több egyesület, köztük az SOS-Rasszizmus, valamint a 2015-ös merénylet óta világszerte ismertté vált Charlie Hebdo szatírikus hetilap felhívást hirdetett Samuel Paty tiszteletére tartott nagygyűlésekre. Az egység nevében a felhíváshoz csatlakozott a France Insoumise baloldali párt, a Zöldpárt (EELV) és a Szocialista párt is.

Párizsban a place de la République-en összegyűlt többezres tömegben a 2015-ös „Je suis Charlie” jelszóra emlékezve „Je suis Samuel” és „Je suis enseignant” (oktató vagyok) táblák fejezték ki a lefejezett tanárral való szolidaritást. Mint a Charlie Hebdo újságírói elleni merénylet utáni 2015-ös nagy felvonuláson, most is részt vettek, és szót kértek miniszterek, maga a miniszterelnök is, őket azonban, nemzeti egység ide, nemzeti összefogás oda, sokan hangosan lehurrogták. Akik ezt tették, szemmel láthatóan sok mindent nem bocsátanak meg Macron kormányának.

Ugyanezen a napon délelőtt Macron összehívta a védelmi tanácsot, hat minisztert, köztük a belügy-, az igazságügyi és az oktatási minisztert. A tervezett intézkedésekből hétfőn csak egy volt ismeretes: a belügyminiszter kéri 231 S-jelzetű, potenciálisan veszélyesnek tekintett külföldi kiutasítását az országból. (Az S a sûreté de l’État, állambiztonság rövidítése.) A mintegy 20 000 nyilvántartott, megfigyelés alatt álló „S-személy” közül a belügyminiszter javaslata valószínűleg az Irakból vagy Szíriából Franciaországba érkező és még mindig Franciaországban tartózkodó dzsihadista harcosokra vonatkozik.

Mint a Köztársaság téren tapasztalt reakciók is sejtetik, a nemzeti egység és összefogás, amelyet Macron március, a koronavírus okozta járvány kezdete, a kéthónapos vesztegzár és a vírus elleni háború meghirdetése óta erőltetett, és amely most váratlanul, Samuel Paty tragikus halálát követő órákban, napokban létrejött, valószínűleg nem fog sokáig tartani.

A társadalom több szegmentumában uralkodó feszültségek hamarosan újra felszínre fognak törni.

A „cinikusokat”, „okoskodókat” már most a bűnügyek feltárásakor megválaszolandó klasszikus kérdés foglalkoztatja: Ki profitál a bűncselekményből? A baloldal, a szakszervezetek, az emberjogi, rasszizmus elleni szervezetek, független újságírók és sajtóorgánumok, amelyek évek óta a demokratikus szabadságjogok, igen, a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság, a dolgozók munkaadókkal szembeni jogainak szűkülése, a közszolgálatok leépülése és a társadalmi egyenlőtlenség riasztó növekedése ellen harcolnak?

Vagy a jobboldali, többé-kevésbé szélsőséges pártok, iparmágnások és az általuk fenntartott mainstream sajtó, akik ezeknek a folyamatoknak irányítói, motorjai, és akik a társadalmi feszültségek felszámolására a kormánytól az erő politikáját követelik? Akiknek Macron egyre nyíltabban elkötelezettje? Van-e Franciaországban demokratikus kiút a dzsihadista terrorizmus által elindított ördögi körből?