Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar családok az európai átlaghoz képest fele annyi pénzből gazdálkodnak

Ez a cikk több mint 3 éves.

Egy átlagos európai polgárnak idén 13 894 euró állt rendelkezésére elkölthető jövedelemként, a magyarok viszont csak majdnem a feléből, 6 871 euróból gazdálkodhattak, derül ki a GfK idei tanulmányából, amelyet a HVG szemlézett.

Magyarország idén a 30. a rangsorban, és kevesebb elkölteni való pénzünk is van, mint 2018-ban: a tavalyi 7 416 eurós értékkel szemben idén már csak 6 871 euró (mai árfolyamon mintegy 2,5 millió forint) volt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon, ez közel 7,3 százalékos visszaesést jelent. A tanulmány szerint ez a csökkenés az összes megyét érinti, amely főképp a koronavírus-járvány okozta válság hatásának tekinthető.

A legtöbb elkölthető jövedelme a fővárosban volt az embereknek, az országos átlagnál 25 százalékkal nagyobb itt a vásárlóerő, de ez a szám még mindig 38 százalékkal alacsonyabb az uniós átlagnál.

Az országon belül is vannak egyenlőtlenségek, a 19 megye és Budapest közül mindössze 5-ben magasabb az egy főre jutó vásárlóerő, mint az országos átlag – és ezek mindegyike vagy Budapest, vagy az osztrák országhatár közelében, illetve az északnyugati régióban található.

A legtöbb vásárlóerővel sorrendben Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron és Heves, valamint Tolna és Csongrád megye lakosai bírnak, ezek nincsenek drasztikusan a kiemelkedő fővárosi átlag alatt. A legnagyobb visszaesés tavalyhoz képest pont Győr-Moson-Sopron és Pest megyében volt tapasztalható, hiszen a magas átlag csökkenése látványosabb; a legkevesebb elkölthető jövedelemmel pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai rendelkeznek.

A leggzdagabbnak mondható települések szintén majdnem mind a főváros vonzáskörzetében helyezkednek el: az első öt helyen Üröm, Budaörs, Paks, Nagykovácsi és Solymár található.

A rangsor élén egyébként Lichtenstein végzett, az ország lakóinak vásárlóereje majdnem az európai átlag ötszöröse.

Mindeközben a forint továbbra is gyengül, ami – együtt a koronavírussal és más piaci változásokkal – az élelmiszerárak drámai árnövekedését hozta magával Magyarországon. Amint arról korábban beszámoltunk, júliusban nagyot drágult többek között a párizsi, a kolbász (20,5%), a burgonya és a friss zöldség is, de a ma reggeli, legfrissebb hírek szerint a liszt ára is tovább nő.

Címlapkép: Pixabay.com