Az elmúlt évszázad egyik legnagyobb gazdasági válságának közepén vagyunk (lásd még itt). Teljes ágazatok roskadtak össze, a munkanélküliség folyamatosan nő. Eljött az ideje, hogy nevén nevezzük, amit átélünk: ez egy gazdasági összeomlás. Olyan fordulópont, ami felkészülés és tervezés hiányában súlyosan egyenlőtlenül érintheti a társadalom egyes rétegeit – hatalmas károkat hagyva maga után.

A globális gazdasági rendszer rendkívül sérülékeny és számos rejtett bombát tartalmaz. Ennek a sérülékenységnek a következménye, hogy egy adott helyen megjelenő problémából pillanatok alatt világszintű válságok lesznek. A különböző országok helyi rendszerei tehetetlenek, nem képesek válaszokat adni a problémára másképp, mint ahogy megszokott. Ezek a mostanihoz hasonló összeomlásokat idézhetnek elő, vagy erősíthetnek fel. (Lásd például a klímaváltozás következtében felmerülő élelmiszerhiány és a sűrűsödő természeti katasztrófák, a nyersanyag-függőség, az élelmiszer-ellátási rendszerek – a delokalizáció miatti – sérülékenységének kérdésköreit stb.)

A jelenlegi válság során nem csupán a vírus tudott pillanatok alatt szétterülni a világban, hanem nem tudtunk hozzájutni szükséges mértékben a vírus megelőzéséhez és kezeléséhez nélkülözhetetlen eszközökhöz sem. Mivel a maszkok, tesztek, lélegeztetőgépek gyártása ahhoz a Kínához kötődött szorosan, ami először a saját országát akarta kiszolgálni, és a gazdasági rendszerünk nem volt képes megoldást nyújtani a kialakult új helyzetre.

Itt az ideje nem a csodára várni, hanem tudomásul venni ezt a sérülékenységet, és közösen kitalálni, hogyan lehet igazságos, demokratikus társadalmat létrehozni, ami képes érdemben reagálni a felmerülő kihívásokra.

Ez annak érdekében is kiemelten fontos, hogy a következő válságokat ne csak elszenvedjük, hanem legyen tervünk arra is, hogyan maradhat fenn a társadalmunk mindezen nehézségek közt.

A Nemnövekedés mozgalom célja, hogy ez a közös gondolkodás elinduljon. A provokatív névválasztás szándékos volt, mivel a mozgalom a figyelemfelkeltésen túl szeretne vitát kezdeményezni – mindenki részvételével, mert a mozgalom nem egy zárt, hanem mindenki számára nyitott programot javasol.

Míg a főáramú közgazdaságtan azt vallja, hogy a gazdasági növekedés majd mindent megold – ezért azt kell hajszolni mindenáron –, a Nemnövekedés mozgalom már a nevében is ezt a megközelítést, a növekedés-vallást kritizálja. Azért használunk ilyen radikális kifejezést, hogy ne legyen kisajátítható. Míg a „fenntartható” és a „zöld” kifejezések egyre inkább marketing-fogásokká silányulnak, a nemnövekedés nyelvileg túl radikális, így meg tudja őrizni eredeti értelmét.

A Nemnövekedés – és ezt kritikusai pontosan tudják –, nem azt állítja, hogy gazdaság zsugorodása, visszaesése, vagy az esetleges recesszió lenne a járható út, hanem azt, hogy szembe kell néznünk a valódi kihívásokkal. Továbbá, hogy a felkapott és semmitmondó varázsszavak („fenntartható”, „okos”, „inkluzív” stb.) ismételgetése helyett valódi megoldást kell keresnünk a kihívásokra. Épp ezért kényelmetlen a politikai és gazdasági elit jelentős részének a Nemnövekedés által sugalmazott út, mert olyan munkát vár el tőlük, amit nem akarnak, vagy nem képesek ellátni. Sőt, a képzelőerejük is hiányzik hozzá – példának okáért a koronavírus által okozott világjárvány korai szakaszában a legtöbb kormányzatban fel sem merült, hogy ha híján vagyunk maszkoknak, akkor helyi megoldásként kérjük meg a lakosságot, hogy varrjanak maguknak maszkot. Csak akkor fogadták el a házilag varrt maszkok létét, amikor a lakosság már nagyban használta.

Pedig egy hatalmas kihívás előtt állunk: ahhoz, hogy valódi társadalmi átalakulást hozzunk létre, ki kell szabadítanunk gondolkodásunkat azokból az uralkodó sémákból, amik meghatározzák, ahogy jelenleg a társadalmunkról gondolkodunk. Manapság, ha társadalmi kérdésekről beszélünk, szóhasználatunkat, elképzeléseinket a növekedés, a főáramú közgazdaságtan, a techno-tudomány, a termelés- és fogyasztás-központúság határozza meg. Ezzel szemben a valódi kihívás nem az, hogy több legyen mindenből, hanem az, hogy jobb legyen – amihez másképp kell csinálni.

Ezt a másképpet kell megpróbálnunk együtt elképzelni és megvalósítani. Oly módon szükséges ezt csinálnunk, hogy válaszoljunk a XXI. század kihívásaira, ideértve nem csupán a környezeti és energetikai, hanem különösen a társadalmi igazságosság és a közvetlen demokrácia témaköreit, továbbá a gondolkodás és a lét sokszínűségének, a szabadságnak, és az életörömnek az elismerését.

A „növekedés” kifejezéssel az a gond, hogy egy kényelmes varázsszóvá vált, ami a jövőben majd mindent megold, és ami miatt a jelenben félre kell tenni az egyenlőtlenség, így a tőke és a jövedelmek elosztásának és újraelosztásának kérdéseit is. Annak ellenére, hogy egyes kutatások szerint a kapitalista gazdasági rendszerben a növekedés, jóléti újraelosztás nélkül, csupán növeli az egyenlőtlenségeket. Épp ezért az elosztás kérdésével hamarabb kéne foglalkozni, mint a növekedéssel. A környezeti problémák is jelentős részben társadalmi igazságossághoz kapcsolódó problémák.

A fő kérdés az, hogyan tudjuk alapvető igényeinket igazságosan és fenntarthatóan kielégíteni.

Nem létezik olyan megoldás, ami varázsütésszerűen alkalmazható lenne. A Nemnövekedés ezért nem egy adott programot javasol – kritikáink és javaslataink számunkra egy közös társadalmi vita és útkeresés kezdetei. A Nemnövekedés mozgalom ugyanakkor javasolja kezdeti lépésnek a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését. Ez segítené a bajban lévő cégeket és munkavállalókat, akiknek szellemi és fizikai energiáját így nem a bevétel keresése kötné le. A felszabaduló energiáikat pedig olyan alapvető termékek és szolgáltatások előállítására fordíthatnák, amiknek szükségét látják. Hogy csak a mostani válság valós példáit említsük: parfümgyárak minden anyagi félelem nélkül állhatnának át fertőtlenítő gyártására, szabók pedig textilmaszkok gyártására.

A koronavírus időszaka megmutatta, mely ágazatok, munkák szükségesek az életünkhöz (az egészségügyi ágazat, az élelmiszeripar stb.), és melyek többé-kevésbé feleslegesek, esetleg károsak. (Utóbbiaknak jellemző példája a marketing-szektor, ami olyan termékek fogyasztását sulykolja, amelyeknek különben nem éreznénk szükségességét.) Az alapjövedelem lehetővé tenné, hogy a nem szükséges ágazatok cégei úgy zárjanak be, hogy közben egyéni szinten senki se menjen tönkre, és az anyagi biztonságnak köszönhetően az ezen ágazatban dolgozók át tudnák képezni magukat olyan területekre, amik vonzzák őket és amiknek egyben szükségét látják. Azok, akiknek a munkája csupán átmenetileg lehetetlenül el a koronavírus miatt, az alapjövedelemnek köszönhetően segíthetnék azokat a társaikat (például gyermekek kiscsoportos felvigyázásával, oktatásával), akiknek a munkájukra alapvető szükség van.

Szolidaritásra, kölcsönös segítségnyújtásra, egyének és helyi hálózatok találékonyságára épülve alakulna át a társadalom, ami sokkal rugalmasabban és felkészültebben tudna reagálni az elkövetkező kihívásokra.