Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Népszava: nem szakmai, hanem politikai alapon nevezhetik ki az egri színház élére az új igazgatót

Ez a cikk több mint 3 éves.

Politikai okokból választhatják újra az egri Gárdonyi Géza Színház élére a korábbi igazgatót, Blaskó Balázst, írja a Népszava. A pályázatokat elbíráló Szakmai Bizottság ugyanis végül nem azt a beadványt szavazta meg, amelyet művészetileg és szakmailag a legjobbnak ítéltek.

A lap információi szerint a pályázatokról döntő Szakmai Bizottság tagjai között túlsúlyban volt azon delegáltak száma, akik közel állnak a kormányhoz: a Vidnyánszky Attila vezette Szakmai Bizottságot négy, az EMMI-t egy, a színházat kettő, illetve az intézményt fenntartó önkormányztatot is két személy képviselte. Mirkóczi Zita, az ellenzéki összefogás által vezetett város önkormányzati delegáltja azt nyilatkozta csütörtökön:

a városvezetés részéről nem volt „csúcsjelölt”, kizárólag a beérkezett pályázatok alapján, szakmai szempontokat figyelembe véve terveztek indulót támogatni, végül mégsem ez a jelölt kapta a legtöbb szavazatot.

A lap beszámolója szerint az igazgatói posztra heten jelentkeztek, köztük van három jelenlegi társulattag: Gulyás Hermann Sándor, Kelemen Csaba és Nagy András, két korábbi társulattag: Szíki Károly és Venczel Valentin, valamint a Miskolci Nemzeti Színház rendezője és színművésze, Szőcs Artúr is. A Népszava szerint Szőcs pályázatát tartották a legjobbnak, mégis Blaskó Balázst szavazták meg jelöltként.

Mirkóczi Zita azt mondta: a döntés csalódás a városvezetés számára, mind ők, mind a közgyűlés többsége elköltelezett abban, hogy kizárólag azt a jelöltet támogassák, aki szakmailag a legjobb.

A jelöltek sorrendje egyelőre nem nyilvános, a lap információi szerint az ülés teljes anyagát is titkosították a végső döntésig, csak a leírt részletek szivárogtak ki.

Ha elnyeri a pozíciót, Blaskó Balázs immár harmadik ciklusát kezdi a színház élén, melynek célja szerinte az „erkölcsjobbítás”. A Népszava szerint korábban még azt nyilatkozta, hogy nem indul a pozícióért.