Vajon hogyan lehet embereket ütőképes politikai közösséggé szervezni? Hogyan lehet a tagokat folyamatos aktivitásra bírni, a közösségen kívüliekből pedig támogatókat formálni? Mindezt valódi baloldali közösségként, amelynek nemcsak a NER az ellenfele, de az egész rendszer, amelyben élünk. (Megfontolások a politikai szervezetről.)

A baloldal világszerte több jelentős vereséget szenvedett el – különösen, ha a közelmúltat nézzük. Jeremy Corbyn és a Munkáspárt a brit választásokon, Bernie Sanders az amerikai előválasztáson, a sort pedig sajnos hosszasan lehetne folytatni.

Idehaza viszont összetehetnénk a két kezünket, ha a valódi baloldal egy corbyni vagy sandersi vereséget össze tudna hozni.

Néhány csoportosulást leszámítva, amelyek tagsága a százas nagyságrendet se nagyon éri el, hatásuk pedig – minden szimpátiám ellenére is – igencsak limitáltnak nevezhető, gyakorlatilag nem nagyon beszélhetünk jelentős valódi baloldaliságról itthon. Már, ami a pártokat és mozgalmakat illeti.

Előjöhet ellenérvként, hogy az ellenzék programjaiban, kommunikációjában lehet találni baloldali elemeket is.

Azonban, ahogyan egy csomag chipsből sem lesz földimogyoró attól, hogy nyomokban tartalmazhat azt, úgy egy politikai közösség sem lesz attól baloldali, hogy politikája – pontosabban többségében csak ígéretei – egyes elemei baloldalinak mondhatóak.

Az is igaz ugyanakkor, hogy legalább egyfajta diskurzus már zajlik arról, hogy mit kéne tenni, amennyiben szeretnénk, hogy a valódi baloldalnak – ha nem is kormánya –, de legalábbis ereje legyen a parlamentben, önkormányzatokban. Hogy legyen képviselete a szolidaritásnak, az egyenlőségre törekvésnek, a korunk rendszerét meghaladni kívánó gondolatoknak.

Kemény Bence „A baloldali populizmus halála és az eljövendő párt” című cikke kiváló írás, amely a hazai valódi baloldal több, lényegi problémáját is érinti nemzetközi baloldali kitekintésekkel. Olyannyira tetszett, hogy e cikk volt, ami arra sarkalt, hogy megírjam ezt a szöveget, és ismételten foglalkozzak egy kicsit a hazai politikával.

Mindazonáltal, minden kiválósága ellenére vannak olyan aspektusai is, amelyekkel sajnos nem tudok maradéktalanul egyet érteni. Nem azért, mert teoretikusan helytelennek vélném őket, hanem sokkal inkább azért, mert – meglátásom szerint – a praxis mindig bonyolultabb és zavarosabb, mint az elmélet.

Nem vitába kívánok szállni az általa leírtakkal, hanem szeretnék a cikkéhez lazán kapcsolódva csatlakozni a valódi baloldal lehetőségeiről szóló diskurzushoz. És a legjobb tudásom, valamint meglévő minimális tapasztalatom alapján igyekszem kicsit praktikusabb szemszögből megvilágítani egy valódi baloldali mozgalom, politikai csoportosulás vagy párt előtt álló gyakorlati problémák végeláthatatlan sorának egyes elemeit. Azt, hogy mi is a baj a valódi baloldalon.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az általam leírtak nem Kemény Bencéékről, vagy bármely más fiatal, szárnyait éppen csak próbálgató baloldali csoportosulásról alkotnak véleményt vagy kritikát. Már csak azért sem, mert jelenleg nincsen kellő rálátásom az általuk végzett tevékenységre, így nem is igen tudnék megalapozottan megfogalmazni bármi ilyet. A negatív példák, amikre utalok, kis részben hazai, nagyobb részben pedig nemzetközi baloldali csoportokra vonatkoznak.

Azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy az itt taglalandó problémákat nem specifikusan egykori pártom, a Momentum ihlette. Ezekkel minden politikai csoportosulás, ha eltérő formában is, de találkozik.

A szervezet

Politikai aktivitás

Hogyan tud ma bárki egy politikai közösségen belül egy másik embert rávenni arra, hogy elvégezzen feladatokat? A szervezett politikai tevékenység ugyanis alapvetően ezt igényli, még ha ennek több formája is lehetséges. A politikai közösségek pedig mindig önkéntes csoportosulások, működésük sajátos.

Rövid távú anyagi haszonszerzés például nem motiválhatja a tagságot. Egyrészt, mert egy közösség anyagi erőforrásai mindig végesek, vagyis ez nem lenne fenntartható sem a végtelenségig, sem túl sok ember számára. Ráadásul kiüresedett, csak pénz által motivált „politikai zsoldosokkal” ugyan mégis milyen komolyabb politikai célok érhetőek el? És akkor mindennek morális vonzatairól meg nem is beszéltem.

Vagy ott van a felelősség és a számonkérhetőség problémája egy-egy feladat el nem végzése esetén. A gyakorlatban rendkívül körültekintően kell bánni, mondjuk a szankcionálás lehetséges eszközével. Egyszerűen azért, mert könnyen lehet egy-egy ilyen eset vége sértődés, vagy akár a közösség elhagyása is.

Sokszor pedig még a meggyőződésük ellenére is igen korlátozottan lehet csak embereket rávenni feladatok elvégzésére. Ez egy rendkívül összetett probléma, de rövidre fogva, meglehetősen változó egy politikai közösség tagjainak aktivitása egy-egy cél elérése érdekében. A politikai cselekvés pedig igen komoly áldozatokat és akaraterőt követel meg az egyéntől.

Egy életszerű példa: miután valaki ledolgozza a napi fárasztó, stresszes munkaidejét egy gyárban, egy irodában vagy akárhol, választhat, hogy mit kezd szabadidejével. A gyerekeivel, a családjával tölti el? Esetleg számára valamilyen kedves, szórakoztató tevékenységet folytat, például videojátékozik, elmegy a haverokkal sörözni, satöbbi?

Vagy pedig, legalább kettő órára beáll egy pult mögé, fagyban vagy negyven fokban, miközben sokszor lehazaárulózzák, lezsidózzák, rosszabb esetben leköpik, vagy izzó cigarettacsikket fricskáznak rá, még rosszabb esetben pedig megfenyegetik, hogy lámpavasra húzzák családostól. Valamint ezzel sokszor, különösen a lakókörnyezetében, céltáblát is fest a saját és a szerettei hátára.

Nem a politikai aktivitás a könnyebb út. Ráadásul itt most nem arról beszélek, hogy hébe-hóba ezt-azt meg kell csinálni, hanem arról, hogy az emberek átlagosan számolva, csak az elégséges minimumot véve, legalább napi két órát áldozzanak egy adott politikai közösség céljainak elérésére, akár sok éven keresztül.

Baráti társaságok

Mindent összevetve, finoman szólva sem egyszerű embereket egyben tartani, aktivitásra bírni, mindezt pedig hosszú éveken keresztül, sokszor a legnagyobb sikertelenségek közepette. Ezt a dilemmát sok politikai közösség, persze a legtöbbször nem tudatosan, úgy igyekszik feloldani, hogy a politikát baráti társaságszerűen vagy egyenesen akként igyekszik művelni.

Egyrészt alapból nagyon sok politikai közösség így kezdi, és egyszerűen nem tudnak formalizáltabbá válni, vagy egyáltalán nem is törekszenek rá. Másrészt egy barátot, aki nagyon hasonlóan látja a világot, az esetek többségében sokkal könnyebb rávenni, hogy egy közös cél elérése érdekében, velünk közösen valamilyen tevékenységet folytasson, akár hosszabb távon is. Vagyis amikor azt látjuk, hogy az ilyen közösségeknek van egy erőteljes szubkulturális jellege, az gyakran részben emiatt van.

Arról sem szabad ugyanakkor elfeledkezni, hogy egy baráti társaságban eltölteni napi két órát, pláne valamilyen olyan munkafolyamaton dolgozva, amihez az embernek még affinitása is akad, kevesebb akaraterőt és személyes áldozatot jelent. Bizonyos értelemben és mértékig azt is lehet mondani, hogy szabadidős tevékenységként tudja így megélni az egyén a politikai aktivitást. Ez az egésznek az egyik legfontosabb eleme.

Azonban e szerveződési mód felvet több súlyos problémát. Az ilyen csoportokra nagyon jellemző a véleménybuborékok kialakulása. Sokszor csak nehezebben tudnak tárgyilagosan tekinteni egy-egy problémára. E buborék logikáján kívüli elemeket nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudják értelmezni. Nehezebben tudják azokat az elemeket befogadni, reagálni rájuk, vagy egyszerűen csak ignorálják majd őket. Részben ezekből következően pedig nehezebben tudják majd a csoporton kívülieket is meggyőzni politikai álláspontjuk igazáról.

Ugyan komolyabb belső konfliktusok talán valamivel nehezebben alakulnak ki, mivel baráti társaságokról van szó. De ha mégis kialakulnak, akkor sokkal nagyobb az esély rá, hogy azok akár az egész közösséget szétzilálják. Az egész konfliktus ugyanis elkerülhetetlenül személyessé válik.

De a fentieknél van egy sokkal veszélyesebb problémája az ilyen politikai szerveződéseknek. Ez pedig az, hogy az egész működés és döntéshozatal kusza és informális jellegű lesz. Ez elsőre talán nem tűnik jelentős problémának, viszont a gyakorlatban iszonyatosan komoly gondokat tud okozni.

Ez például sok esetben azt eredményezi, hogy a formális tisztségeket viselő tagoknál sokkal nagyobb beleszólása lesz a döntéshozatalba az informális kapcsolati tőkének és hálózatoknak. Vagyis az válik döntővé, hogy a megfelelő emberekkel és csoportokkal milyen kapcsolatot is ápol az adott tag. Ez pedig melegágya a klikkesedésnek, az informális erőközpontok kialakulásának, a szabálykerülésnek, a korrupciónak, a nepotizmusnak és a rossz döntéseknek.

Fegyelem

Ugyanakkor egy sikeres politikai közösséghez nemcsak jó szervezettség kell, hanem egyfajta fegyelmezettség is tagjainak részéről. Csak példának okáért, egy valódi baloldali közösségnek mindenkor kevesebb pénzügyi, anyagi erőforrása lesz, mint egy olyannak, amely nem helyezkedik szembe magával e tágabb értelemben vett rendszerrel, amelyben élünk.

Ráadásul azt is szem előtt kell tartani, hogy ennek intézményei és egyéb alkotóelemei sok mindent és sok mindenkit értve ez alatt, sosem fognak kifejezetten szimpatizálni egy olyan közösséggel, amely magával e rendszerrel, annak igazságtalanságaival, egyenlőtlenségeivel, groteszk normáival, visszaéléseivel, embertelenségével szemben fogalmazza meg saját magát. Sőt, lehet állítani, hogy alapértelmezett módon ellenségesek is lesznek.

Egy valódi baloldali csoportosulásnak ekkora erőfölénnyel szemben nemcsak szervezettnek, de rendkívül fegyelmezettnek is kell lennie. Pénzből és erőforrásból sosem fogunk többel rendelkezni, mint e rendszer. Kizárólag szervezettebbek, fegyelmezettebbek és eltökéltebbek lehetünk.

Fegyelmezettség alatt természetesen nem azt értem, hogy haptákba kéne bárkinek is vágnia magát, például a közösség vezetői előtt. Pusztán arra utalok, hogy hiába van papíron csodálatosan megszervezve valami, ha senki nem tartja igazán magát semmihez. A feladatok nincsenek időben elvégezve, mindenki a megbeszéltek ellenére a saját szakállára csinál mindent a legnagyobb összevisszaságban, a legkisebb véleménykülönbségekből pedig iszonyatos veszekedések és sértődések generálódnak. Mivel az egyén a közösség érdekei elé helyezi azt, hogy neki, és csak neki legyen igaza. Ez utóbbi igencsak nagy részét teszi ki e problémakörnek.

Továbbá fegyelemre azért is borzasztó nagy szükség van, mert olyan ellenfelekkel állunk szemben, akik kimondottan gyakorta szeretik alkalmazni az „oszd meg és uralkodj” elvét. Nem csak olyan értelemben, hogy esetlegesen befurakodnak emberek destruktív szándékokkal a közösségbe. Hanem sokkal inkább úgy, hogy a meglévő nézetkülönbségek miatt brutálisan le tudja magát darálni egy közösség még külső „segítség” nélkül is, pláne azzal.

Ráadásul, különösen a valódi baloldalon, gyakran a „kis különbségek nárcizmusát” lehet megfigyelni. Sokszor hiába értünk egyet a dolgok kilencvenkilenc százalékában, a maradék egy miatt hajlamosak vagyunk majdhogynem jobban utálni egymást, mint a rendszer legundorítóbb, legmocskosabb aspektusait.

Sokszor minél kisebb a különbség, annál kevésbé tudunk együttműködni egymással, és annál hajlamosabbak vagyunk összeveszni egy életre azon a különbségen.

Hiába tartanám ideálisnak, sajnos a fentiek miatt se igazán hiszek az alulról szerveződő mozgalmak mindenhatóságában, vagy abban, hogy hosszútávon ezek jelentenék a megoldást. Nem csak azért, mert az ilyen szerveződésekben iszonyatosan kusza, hogy ki miben dönthet, ki fogadja el majd ezt legitim döntésnek, kinek mi a felelőssége és a feladata, vagy ki is kérheti ezt majd számon, satöbbi. Hanem azért is, mert ilyen alulról szerveződő közösségek laza, kusza halmazát a rendszernek szabályosan ínyencfalat szétvernie.

De elég csak a jelenlegi magyar pártokat megfigyelni e szempontból. Természetesen árnyaltabb a kép, de alapvetően, amely pártok tagsága nem csak jól meg van szervezve, de fegyelmezett is, azok sikeresebbek. Amelyeké nem, azok pedig a széthullás és a szakadék szélén táncolnak.

Szervezeti előfeltételek

A fentiekből valamennyire érthető, hogy a hatékony politikai tevékenységnek miért is legalább annyira fontos előfeltétele a szervezettségen túl a fegyelmezettség és az eltökéltség. Bizonyára akadnak idehaza nem is kevesen, akik szimpatizálnak valódi baloldali nézetekkel, vagy legalábbis a rendszerrel szemben kritikus attitűddel rendelkeznek. Egészen más azonban szimpatizálni, mint eltökélten, szervezett keretek között, fegyelmezett politikai tevékenységet folytatni, hosszútávon.

Lehet, hogy valaki szeret a haverokkal eljárni hétvégenként focizni. De ezt össze nem lehet hasonlítani annak a nehézségével, ha el szeretnénk jutni egy kupadöntőig. E rendszert megszorongatni, nem legyőzni, csak éppen megszorongatni, pedig ez utóbbit jelenti. Ugyanakkor, sajnálatos módon úgy gondolom, hogy jelen pillanatban idehaza, még száz valódi baloldalit is nagyon nehezen tudnánk összegyűjteni, akik csak a fentebb említett három kritériumnak maradéktalanul meg tudnának felelni.

Ráadásul, az eddig leírtak egy politikai közösség belső nehézségeinek éppen csak egy részét érintik, azokat is tényleg csak nagyon felszínesen. Olyan gyakorlati problémákat még csak nem is hoztam szóba, hogy szervezeti hatáskör és struktúra, információbiztonság, a közösségbe destruktív szándékokkal érkezők kiszűrése, vagy hogy mit kezdjünk a már bent lévő destruktív tagokkal.

Más közösségekkel való együttműködés belső veszélyei, a mindennapi működési gyakorlat dilemmái, a közösség belső demokráciája és döntéshozatali rendszerei, a belső és külső kommunikáció nehézségei, átláthatóság és számonkérhetőség, a belső konfliktusok kezelése, erőforrás-elosztás. E problémák sora pedig elég hosszan folytatódik még.

Ezzel nem elvenni akarom bárkinek is a kedvét a pártalapítástól, mozgalomszervezéstől, vagy bármi hasonlótól, pusztán annyit akarok csak mondani, hogy a politikai cselekvés elmondhatatlanul nehéz, és szinte folyamatosan olyan problémákba fut bele az ember, amiket a büdös életben nem lehet előre megjósolni.

Arról nem is beszélve, hogy különösen a hazai politika hemzseg az olyan pénz-, presztízs- és hataloméhes alakoktól, akik kifejezetten rászedni, becsapni, kihasználni, megnyomorítani akarják a hálójukba tévedőket. És most a legkevésbé sem csak a jelenlegi kormányzathoz köthető emberekre gondolok.

Ugyanakkor abba is érdemes belegondolni, hogy hiába a rengeteg beleölt munka, idő, energia, pénz, semmi és senki nem garantálja, hogy valaha is lesz bármiféle kézzelfogható eredménye vagy haszna az egésznek. Egyáltalán nem biztos, hogy tényleg tudni fog majd segíteni egy ilyen közösség a nyomorgókon, nélkülözőkön, kizsákmányoltakon, elnyomottakon.