Orbán Viktort és Szijjártó Pétert is bármikor felhívhatják a Volkswagen csoport és az Audi vezetői, és szinte minden kívánságukat teljesítik, ugyanakkor a német, és nyugat-európai nagyvállalatok olyan jól keresnek, hogy ezért cserébe szinte bármit megtesznek, amit politikai szívességként Budapest kér tőlük. A Direkt36-on, Panyi Szabolcs hosszú, tényfeltáró riportjából nemcsak azt derül ki, milyen konfliktusok után alakult ki ez a több mint szívélyes viszony Orbán körül, de az is, hogyan működik jelenleg, és mire képes ez a politikai szövetség.

A cikk felidézte, Orbán Viktor személyes politikai mentorai között is megtalálható a CDU „nagyöregje”, a nemrégen elhunyt Helmut Kohl, miközben a miniszterelnöknek ugyanilyen szívélyes viszonya alakult ki a hozzá közel álló, a német egységet pártoló délnémet – bajor és Baden-Württembergi – üzleti elittel is. Ezek a viszonyok mindig a német felső üzleti körök érdekei által alakított, nagyon is anyagias szövetségek voltak.

Prőhle Gergely például Orbán megbízásából már 1998-as, első megválasztása után nagyszabású találkozót szervezett neki a Bosch, Audi és Siemens vezetőivel Bonnban. Az NSZK-ból eredő nagyvállalatok Németországban tulajdonosi szinten általában egy-egy, jól meghatározható iparosdinasztiához kötődnek, ezért azután a CDU körül forgó „elintézőemberek” bevetésével közvetlen, személyes kapcsolatok mentén ápolhatók az üzleti érdekek is.

Az összekötő szerepét Németország és Magyarország között már a kilencvenes évektől gyakran vállalták a német liberálisok politikusai, így tehát az ezredforduló óta kulcsszereplőnek számít Otto Graf Lambsdorff az FDP egykori politikusa. Lambsdorff szerepe a cikk kedvéért nyilatkozó Prőhle szerint elsődleges fontosságú, az anekdota szerint például – a magyar pártrendszerben megszokottnál sokkal inkább jobboldali – FDP-s győzte meg Orbánt arról, hogy a politikai siker érdekében hagyja el a liberális jelzőt a Fidesz neve mellől, és hajtson végre konzervatív fordulatot a pártban.

A 2009-ben elhunyt Lambsdorff szerepét később más befolyásos német politikusok vették át, a cikk szerint azonban Orbán Viktor teljes politikai pályafutására jellemző, hogy annak minden fontos fordulópontjáról és döntéséről kis túlzással előbb tudtak Berlinben és Frankfurtban, mint Budapesten.

Az első aranykorszak Orbán számára pontosan akkor ért véget, amikor a német egységgel szemben eleve szkeptikusabb, és azt kevésbé támogató Gerhard Schröder lett a kancellár. Miközben Berlinben támogatói politikai ellenfelei kerültek hatalomra, addig Orbán kapcsolatai a délnémet, jobboldali politikai és tőkéselittel töretlenek maradtak. A helyzetre jellemző volt az is, hogy Kohl, akit Orbán legelső számú példaképének tartott, 1999-ben éppen a CDU titkos pártfinanszírozási ügyeibe bukott bele pártelnökként, ekkor ugyanis kiderült, hogy a nagy német vállalatok a kilencvenes években több mitn 2 millió német márka különtámogatást nyújtottak a kereszténydemokratáknak.

Környezete neve elhallgatását kérő ismerői szerint az 1999-es botrány, amelynek következtében Kohlt Angela Merkel váltotta a párt élén, Orbánnak is meghatározó, korai élménye, amelyből nagyjából azt tanulta meg, hogyan kell tartós, és sziklaszilárd hatalmi centrumokat finanszírozni és szinten tartani, ahogyan azt is, hogy még a legnagyobbaknak is vannak korrupciós ügyei, ez azonban szemében Kohl megítélését a szemében egyáltalán nem kérdőjelezte meg.

Persze, ahogyan arról hosszabban beszámolt a cikk is, akadtak azért problémák a 2008-as válság után rendesen. Ekkor ugyanis a hatalomra került Fidesz korábbi, és a Gyurcsány-Bajnai kormányok ellen remekül működő ígéreteihez híven megpróbálta megadóztatni a külföldi nagyvállalatok magyarországi érdekeltségeit. 2012-ben például az akkor már Deutsche Telekom tulajdonában álló Magyar Telekom cégvezetése akarta anyavállalatán keresztül elkerülni a kormány által lebegtetett, SMS- és hanghívásokra tervezett különadó bevezetését.

Erőfeszítéseik végül sikerrel jártak, ez azonban az Orbánnal jóval kevésbé baráti viszonyt ápoló Merkellel nem is volt olyan egyszerű. A cikk felidézte például, mennyire meghatározó fordulat volt, hogy a Fidesz eredetileg nagymértékű beruházásokkal akarta talpra állítani a szörnyű állapotban lévő magyar gazdaságot 2010-ben, ami a költségvetési hiány kismértékű növekedésével járt volna. Berlin azonban, amely a mentőcsomagok és az EU-s adósságválság miatt éppen Görögországgal küzdött éppen, mindenáron el akarta kerülni, hogy Athént más, kelet-európai államok is kövesség a hiánycélnövelés, és a megszorításellenes politika útján.

José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök és Merkel együtt kényszerítették arra Orbánt, hogy megszorítás-ellenes hozzáállását feladja, így ő és a Magyar Nemzeti Bank hamarosan cserélődő vezetése is kénytelen volt az országra kiszabott „takarékoskodó politika” egyszerű őrévé válni.

Berlin és Brüsszel korai és határozott nyomása azt is jelentette, hogy Orbán rájött, rendkívüli mértékben fölé becsülte, hogy kormányfőként mekkora is a mozgástere az EU-n belül pénzügyi-gazdasági kérdésekben, tehát hogy az ország valós szuverenitása ilyen téren valójában mekkora, és a Telekom különadó-terveinek elvetése már akkor mutatta, új egyezségre és nem harcra készül a németekkel.

Ennek az egyezségnek akkor fontos kulcsembere volt a görög gazdaság tönkretételében is fontos, negatív szerepet játszó veterán német pénzügyminiszternek,

„Wolfgang Schäuble mindig is fontos szövetségesünk volt, értékelte Magyarország gazdasági szabálykövetését, szigorát”

-fejezte ki Orbán és a megszorításpárti német elit kapcsolatának lényegét a Direkt36-nak egy kormányközeli forrás.

Noha kezdetben a válságadó és bankadó is jelentősebben sújtotta a németeket, a magyar gazdaság- és befektetéspolitika lényege 2012 és 2015 között úgy állt össze, hogy „ahol lehet, legyen erős magyar jelenlét, ahol nem, ott viszont jöjjenek a németek.” Ebben a keretben a „magyarokat” a kormányközeli, vagy kormánnyal kiegyező gazdasági klientúra, míg a németeket az ottani nagyvállalatok jelentették.

Végül a német tőke némi átmeneti berzenkedés után tökéletesen alkalmazkodott Orbán „munkaalapú” társadalmához, ami a jóléti állam helyett inkább -jórészt alulfizetett és kevés joggal, juttatással járó – munkahelyekre építi fel gazdasági rendszerét, egyszerűen annyival reagálták mindezt le, hogy az addigi, kevesebb munkahelyet teremtő energetikai és bankszektor helyett a budapesti állami támogatások érdekében inkább az éppen ilyen, olcsó munkaerőt igénylő nagyipar települt át Magyarországra.

Mindezért cserében Orbán gyakorlatilag azt várja el a német nagytőkétől, hogy tartsa fenn rendszerét politikai értelemben is, például hogy hirdetésekkel és beruházásokkal se támogassa Magyarországon például a Fidesztől független sajtót.

Később, újságíróknak tartott háttérbeszélgetéseken a német nagykövet arra hivatkozott, nem tudja befolyásolni a Külügyminisztérium az állami támogatásait Magyarországon féltő német nagyvállalatokat, „hiszen Németország egy demokrácia”.

Ritkán alakulhat tehát ki olyan helyzet, amikor a magyar jogállamisággal kapcsolatos, és más aggodalmakról hazai szereplők Orbán, avagy a kormány emberinek közbeiktatása nélkül be tudnának számolni, erre az eredeti tényfeltáró cikkben jó pár, kirívó esetet is felidéztek a források.

Az anekdotikus esetek száma azt is jól jelzi, hiába hangzottak el kritikus megjegyzések Berlinből Orbán ellen 2015-ben, a menekültek érkezése és a magyarországi, ellenük szóló kampány alatt, hiába kritizálja néha a német közmédia, vagy – főleg a baloldali – politikai elit a magyar kormányt, mindez Orbán számára praktikus, anyagi ügyként jelenik meg – egy-egy újabb kritikánál csupán azt kérdezi meg, „már megint mit akarnak tőlük” a németek, mennyi pénzt, milyen kedvezményt.

A beszámoló igen részletes átnézetét adja tehát annak, hogy a 2010 után kialakult EU-s mozgástérben hogyan kellett az egymásra következő Orbán-kormányoknak a NER végső – külföldi, olcsó magyar munkaerőre vadászó német cégek szája íze szerinti – formáját kialakítani, hogy hogy a gazdasági önrendelkezésünk feladásáért cserébe hogyan bólintott rá a német kormányzó és gazdasági elit Orbán teljhatalmára és jogsértéseire Magyarországon.