Karácsony Gergely nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, amiben három pontban fogalmazza meg a védekezéshez szükséges szerinte és a Fővárosi Operatív Törzs szerint kulcsfontosságú kérdéseket.
Levelében úgy fogalmaz, bár feltételezi, a miniszterelnök vele együtt aggodalommal figyeli a járvány második hullámának alakulását, azt sajnálattal veszi tudomásul, hogy a vírus elleni harc frontvonalában tevékenykedő önkormányzatok továbbra sem kapnak megfelelő tájékoztatást a felelős kormányzati szervektől. Ennek ellenére meggyőződése, hogy nem csak az helyi irányításoknak de az állampolgároknak is szüksége lenne több és pontosabb információra.
A Fővárosi Operatív Törzs a Magyar Orvosi Kamara elnökével egyeztetve az „Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai modellező és epidemológiai projektjének” nyílvánosságra került unkaanyagát értékelték. Ez alapján a kormány által felkért szakértőkkel több pontban egyetértve, három fő kérdésük:
-
„A Kormány által felkért szakértők éppúgy, mint az orvosi kamara szakemberei fontosnak tartják „az egyéni tesztelések azonnali bővítését, az ingyenes tesztek elérhetővé tételét az ország minden területén”.
Talán miniszterelnök úrhoz is eljutnak jelzések arról, hogy sokak számára okoz megoldhatatlan terhet a tesztek kifizetése, pedig ezen munkahelyük megőrzése, gyermekeik iskolába járása múlhat. Nyilván egyetértünk abban, hogy egyetlen magyar sem veszítheti el munkahelyét, és egyetlen gyermek sem maradhat le az iskolában csak azért, mert a kötelező állami protokoll betartását anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé.Ezért kérdezem miniszterelnök urat, mit tervez a Kormány a tesztkapacitások bővítése és a hozzáférhető ingyenes tesztelés érdekében?
-
Egyre több oktatási intézményben okoz gondot a fiatalok körében terjedő járvány kezelése, az állami protokollok betartása. Ennek kapcsán Merkely Béla professzor, a SOTE rektora felvetette, hogy hasznos lenne ingyenes állami szűrést biztosítani a tanárok számára. A javaslatot támogatandónak tartom, kérem miniszterelnök urat is ennek megfontolására.
-
A kormányzati és más szakértők is felhívják a figyelmet, hogy a járvány második hullámának elején a fiatalok különösen érintettek, és ha többségük számára ez nem is okoz kórházi ellátási szükségletet, külföldi példák hívják fel arra a figyelmet arra, hogy 4-5 héten belül a fertőzés a fiatalabbaktól átterjedhet az idősebb korosztályra.
Fontos lenne tudni, mit tervez a Kormány egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén.”
Karácsony levelében arról is ír, hogy a Fővárosi Operatív Törzs az elmúlt napokban több döntést is hozott a védekezés érdekében: igyekeznek elérni a teljeskörű maszkhasználatot a közösségi közlekedés eszközein, és kiemelten védik a szociális intézmények ellátottjait és az ott dolgozókat.
Frissítés (20:00)
Orbán Viktor válaszolt Karácsony Gergely levelére, bár a dokumentum teljes terjedelmében nem került nyilvánosságra, abból az MTI idézett.
A kormányfő a levelében biztosította Karácsony Gergelyt, hogy a budapesti intézkedéseket szigorító javaslat a főpolgármester bevonása nélkül nem kerülhet a kormány asztalára.
„A járvány kezeléséhez szükséges összes információt és szakmai tudást az Operatív Törzs gyűjti össze, s javaslatot tesz a kormánynak és a közegészségüggyel foglalkozó állami szerveknek, mit tegyenek, illetve mit ne tegyenek .
Az operatív törzs munkájának eredménye mindenki számára hozzáférhető, így az önkormányzat, a főváros és a főpolgármester úr számára is.”
A kormányfő továbbra is azt javasolja Karácsony Gergelynek, hogy „építsen ki megfelelő munkakapcsolatot a kormány operatív törzsével”.
A válaszlevelében azt írta, hogy a járvány első hullámával szembeni küzdelmet Magyarország megnyerte, „sok tapasztalatot szereztünk, és a védekezés számos formáját kipróbáltuk”. „Ezekre a tapasztalatokra építjük a most megérkezett második hullám elleni küzdelmünket is” – mutatott rá a miniszterelnök.
Így tehát, a miniszterelnök a gyors és ingyenes teszteléssel, az idősek védelmével és a tanárok tesztelésével kapcsolatos kérdésekre nem adott érdemi választ a főpolgármesternek.