Kedden jelentette be hivatalos Twitter-csatornáján az MLSZ, hogy 500 egészségügyi dolgozó kap meghívást a Magyarországon első ízben helyet kapó Európai Szuperkupa-döntőre szeptember 24-ére.
Az eseménynek a tavaly átadott mintegy 60 ezres kapacitású Puskás Aréna ad otthont, amelyre a járványvédelmi intézkedések előtt meghajolva a jegyek 30 százalékat adja csak el az UEFA.
Ám az, hogy egyáltalán ennyit is elad, azt jelenti, hogy mintegy fél év után ez lesz az első UEFA-versenysorozatban megtartott labdarúgó-mérkőzés, amelyen nézők is jelen lehetnek, mindezt pedig az Európa-szerte nem, hogy javuló, de inkább romló, ezen belül pedig Magyarországon is kifejezetten súlyosbodó járványhelyzet közepette (szerdán például az országos tisztifőorvos az ország összes egészségügyi intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el). A nézők beengedéséről szóló döntés ráadásul nem a legnagyobb koronaidill közepette született meg, hanem alig két héttel ezelőtt, amikor már bőven látszódott, hogy nehéz ősz elé nézünk.
A magyar kormány asszisztenciája is azt jelzi, hogy a külföldről is érkező nézők előtt játszott döntő koncepcióját minden kockázat ellenére tűzön-vízen átviszik az illetékesek: a 3-3 ezer német és spanyol szurkoló (elvileg) két negatív teszttel és hőméréssel léphet majd be a reptérre, és a szállításukat is külön buszokkal oldanák meg; hogy ez a rizikó az UEFA-n kívül kinek éri meg, az már másik kérdés.
Az egyébként is jelentős kockázat mellé jön még be a képbe, hogy „elismerésképpen” félszáz egészségügyi dolgozó is jelen lesz a mérkőzésen. A körülmények ismeretében ez legalább három nagy kérdést (kérdéskört) vet fel.
Ebből az első az, hogy járványügyi készültség idején – ami jelen állás szerint ugyan még nem deklarált vészhelyzet – a legkevésbé sem tűnik ésszerűnek az egyébként is veszélyes körülmények közt dolgozó egészségügyi dolgozókat többezres tömegbe vinni – na jó, hívni -, pláne nem külföldi vendégek közé.
Aztán van egy elvontabb szempont, ami elsősorban nem a koronavírusra, sokkal inkább az Orbán-kormány elmúlt tízéves ténykedésére, azon belül is az egészségüggyel kapcsolatos szakpolitikájára és a bérrendezés kérdésre világít rá. Mint arra a közelmúltban az orbáni futballrendszer évtizedét alaposan górcső alá vevő Szily László a 444-en rámutatott, a NER focipolitikájának éppen a staidonépítések az egyik legkevésbé káros eleme, Puskás Aréna az egész rendeszer szimbólumáként azonban éppúgy magában hordozza – ahogyan Szily fogalmaz – a hazai futballélet súlyos közpénzmilliárdokat céltalanul felemésztő oligarchaversennyé züllését.
Na most ebbe az építménybe vinné be az UEFA – és a Magyar Labdarúgó Szövetség – azokat az egészségügyi dolgozókat jutalomképpen, akiknél egy 2016-ban indult fokozatos béremelésnek köszönhetően mostanra az alacsonyabb bérkategóriákban az illetménytábla alja idén végre elérte a minimálbért.
Mert abban igaza van Orbán Viktornak, hogy egy tízmilliós országnak gond nélkül lehetne egy közfeladatokat (mármint valóban közfeladatokat) ellátó hatvanezres stadionja, de ezzel párhuzamosan például az is igaz továbbra is, hogy ha 10 millió ember nem tudja kifizetni a szegények tb-jét, akkor csukjuk be a boltot. A szegények tb-je helyére pedig ugyanígy behelyettesíthető például a közalkalmazottak tisztességes fizetése is. A szuperkupadöntőn így a meghívott egészségügyi dolgozók a Bayern és a Sevilla párharcán túl testközelből szembesülhetnek a NER által felállított prioritásokkal.
A harmadik égető kérdés pedig (ami az állami fenntartású szektorokban már-már kötelező jelleggel visszatérő motívum): miért éppen az egészségügyi dolgozók? Rendkívüli erőfeszítéseket igényelt tőlük az első hullám, a második várhatóan még nagyobbakat fog, de ettől még ugyanolyan káros bármilyen szférát kiemelni a járvány által így vagy úgy szőnyegbombázott foglalkozások közül, és versenyt hirdetni abban, hogy ki szenvedett többet ahelyett, hogy rendszerszintű bérrendezéssel méltányosan díjazná a kormány minden érintett erőfeszítéseit. Arról nem is beszélve, hogy mi alapján választják ki – hívják meg – az 500 egészségügyi dolgozót, és garantálják-e számukra a szükséges szabadnapot (szeptember 24-e, a döntő napja csütörtökre esik).
Mielőtt azonban az ötletgazda szerepét igazságtalanul a magyar kormányra osztanánk – az MLSZ közleménye közös kezdeményezésként hirdette meg a jutalmazást -, nem nehéz átlátni, hogy a magyar viszonyok közt iszonyúan bornírtnak tűnő „jutalmazó” intézkedés az UEFA #thankyou-kampányába, azaz a látszólag az Európa-szerte a járvány által érintett egészségügyi dolgozóknak címzett hálálkodó PR-akciójába illeszkedik. Az 500 kiválasztott meghívása egyébként – látva például a francia és spanyol ápolok tavaszi sztrájkjait – nyugaton is hasonlóan képmutató megoldásnak tetszene.
Az Európai Labdarúgó-szövetség saját, erőteljes, minden biztonsági szempontot áthúzó kampánya tehát tökéletesen a rímel a magyar kormány évek óta módszeresen űzött privilégiumosztogatására, ráadásul a a kereskedelmi és PR-szempontok az általáunk már sokszor elszenvedett hatalmi megfontolásokhoz hasonlóan felülírják a méltányosságot és minden ésszerű óvintézkedést.
