Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezrek vonultak a minszki nők menetén – percről percre a Mércén

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan a mostanira is tüntetésekkel készültek Belaruszban, ma délután a napokban a Telegramon spontán szervezet Nők Menete vonulna át a főváros, Minszk utcáin. A helyi biztonsági erők, és a speciális rendőrség (OMON), azonban a vonulást nem engedélyezte, az elől kordonokkal zárta el a Függetlenség utat és a központi tereket.

A tüntetők – akiknek többsége tényleg nő – most itt néz farkasszemet a rendőrökkel. Alekszandr Lukasenka de-facto belarusz vezető a héten nagyszabású katonai mozgósításba kezdett, erői pedig több, hétköznap szerveződött tüntetést is brutálisan feloszlattak már eddig.

Percről percre követjük az eseményeket.

Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

A Nők Menete ma ugyan nem jutott be a központi Függetlenség térre Minszkben, de végül szétzavarni sem sikerült, sőt. Az augusztus eleje óta, az ellenzéki megmozdulások gerincoszlopát alkotó, feminista „fehér ruhás” mozgalom ismét bizonyított.

Az történt ugyanis, hogy a tüntetésen elvegyült titkosrendőrök több letartóztatási kísérletét is megakadályozták a tüntetők. Erre azért volt lehetőségük, mert – mint az a percről-percrében közzétett felvételeken is látszik, a civilruhás belügyérek egytől-egyig férfiak voltak, akik a főleg fiatal nők alkotta tömegből messziről kilógtak.

A Lukasenka-ellenes tüntetők kitartó bátorságára pedig jellemző, hogy immár a tömeg erejét használva, nyíltan is konfrontálódnak ezekkel a civilruhás rendőrökkel, akik végül inkább nem is vállalták az akciók véghez vitelét.

A mai női menet végével közvetítésünk is búcsúzik, de ne feledjük, az eddigiekhez hasonlóan a fehéroroszok holnap is óriástüntetésre készülnek Minszkben és tüntetésekre több városban is, ahol azt fogják követelni, a rezsim végre kezdjen tárgyalásokba képviselőikkel.

Mai figyelmüket hálásan köszönjük, jó éjszakát kívánunk!

Minszk A Tut.by tudósítóját azonosítás nélküli civil ruhások megpróbálták letartóztatni, miközben az a minszki nők menetéről tudósított. De, mint azt már több alkalommal láthattuk ma, a nők nem szívbajosak: rájuk vetették magukat, és elkergették a karhatalmistákat, így a riporter megúszta a börtönt.

Minszk A Tut.by tudósítói katonai csapatszállítókat fedeztek fel egy helyen Minszkben. Mindeközben az OMON speciális egységei mindenféle módszert bevetnek az autózártól a sorfalon át a random kiemelésekig, hogy megfékezzék a nők menetét, eddig szemmel láthatóan nulla sikerrel.

Minszk A speciális rendőrség tagbaszakadt karhatalmistái láthatóan zavarba jöttek pár tucat nő rohamától, nem is tudták megállítani őket.

Minszk A nők menete elég nagyra sikerült, és vonulás közben azt kiabálják „nem birkák vagyunk, hanem a magunk pásztorai!”

(Tut.by)

egyesült államok, egyesült királyság, európai unió, svájc Nyilatkozatot tett közzé az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Svájc és az Egyesült Államok a Belaruszban működő EU-s Delegáció honlapján a Tut.by értesülései szerint.

„Több alkalommal deklaráltuk szolidaritásunkat Belarusz népével, ami az alapvető emberi jogok és szabadság tiszteletben tartását követeli szabad és igazságos választások során. Le vagyunk nyűgözve a Belarusz-szerte zajló békés tüntetések láttán. (…) A választások óta tanúi lehettünk az embertelen és aránytalan erőszaknak, amelyet a rendőri alakulatok alkalmaztak békés tüntetők és átlagpolgárok ellen. Több bizonyíték is rendelkezésünkre áll súlyos sebesülésekről, amelyeket ez a fajta erőszak okozott. Ugyanígy egyre világosabb számunkra, hogy számtalan esetben alkalmaztak kegyetlen és megalázó bánásmódot az őrizetbe vettekkel szemben.”

– írták.

A közlemény szövege elolvasható a Belarusz EU-misszió honlapján.

 

 

Vityebszk Önkéntesek polgári kezdeményezéshez gyűjtöttek ma aláírásokat az északkeleti Vityebszk városban a helyi, Lukasenka-párti képviselők visszahívására. A városi, központi 4-es kerületből így eltávolítanák a város volt polgármesterét, Viktor Nyikolajkint, Alekszej Jegorovot, és Tatjana Autuhovát is.

Az aláírásgyűjtés helyszínein a rendőrség fokozottan járőrözött, az aláírásgyűjtők körül gyülekező polgárokat pedig arra figyelmeztették, „engedélyezetlen politikqai gyülekezésen” vesznek részt, de közbe nem avatkoztak.

(Tut.by)

Minszk Megpróbáltak letartóztatni (?), vagy elhurcolni néhány nőt egy közlekedési lámpa pirosra váltását kihasználva a belarusz belbiztonság civil ruhás rendőrei, viszont azt nem vették számításba, hogy a nők esetleg meg tudják védeni magukat.

Így hát kénytelenek voltak sietve elhagyni a helyszínt, foglyok nélkül.

Minszk Az élő videóval tudósító Alesz Pileckit és Andrej Rabcsikot az omonisták közvetítés közben tartóztatták le. Franak Viačorka belarusz újságíró szerint lehet, hogy van a belbiztonságnak egy kifejezetten újságírókra szakosodott egysége.

 


 

Minszk Aljakszandr Lukasenka, aki 26 éve uralkodik teljhatalmúlag Belarusz felett ma újabb magyarázatot kínált vasárnapi, fura akciójára, amikor tár nélküli AR-15-ös géppisztollyal rohangált az elnöki palota körül. Elmondása szerint azért volt erre akkor szükség, mert a tömegtüntetések alatt információkat kapott arról, hogy „nukleáris fegyverek szállítására is alkalmas” B-52 es bombázók húztak el Lengyelország és Belarusz határa felett, ezt pedig szerinte úgy kell értelmezni, hogy „a NATO agresszióra készül” országa ellen.

„Hídfőállásként akarnak minket használni Oroszország ellen, és szükségük van egy piacra, hogy termékeiket eladhassák!” – jelentette ki a vezető, egyet csavarva azona az elméletén, hogy a belföldi, kétséges választási eredmények és az ellenzék aktív üldözése nyomán kitört tüntetéshullám valójában nem más, mint „külföldi beavatkozás.”

Jens Stoltenberg NATO főtitkár igen rövidesen reagált is Lukasenka vádjaira, közölve, hogy az amerikai légierőhöz tartozó, 6 B-52-es bombázó adott napon előre tervezett módon „minden egyes európai tagállam” légterébe berepült egy nagyobb gyakorlat során. Ugyanitt határozottan tagadta, hogy a NATO bármilyen formában fenyegetné keleti szomszédait.

(Euronews)

Breszt Sajtóértesülések szerint Breszt városában láncokban állnak ki az emberek az utcákra. A tüntetők a Maserov sugárúton és a Moszkovszkaja utcán alkotnak élőláncot, közel a korábban megsebesült ellenzéki, Gyennadij Sutov házához.

(Tut.by)

Minszk A Nők Menetének keresztelt mai demonstráció egyik fő jelszava a „Rabszállítóba Lukasenkával!”, ezt skandálja a tömeg, miközben a speciális rendőrség, az OMON feketeruhás tagjai nagy létszámban vonultak fel Minszk központi részén. Több újságírót letartóztattak már, a központi részeket lekordonozták.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}