Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Visszaszólt a főváros a kormánynak: ne tegyenek úgy, mintha forgalmi dugók csak most jelentek volna meg

Ez a cikk több mint 3 éves.

Péntek reggelt tette közé a Fővárosi Önkormányzatnak címzett levelét Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, amelyben azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy azonnal számolja fel az utóbbi időben létrehozott biciklisávokat, és fejezze be az „autósüldözést”.

Fürjes levelére Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes közleményben reagált, amelyben úgy fogalmaz, a Fidesz megszólalói autós-biciklis konfliktus próbálnak gerjeszteni, miközben a főváros lakói „több zöldet, tisztább levegőt, élhető környezetet” szeretnének.

„Egyetértünk Főpolgármester úrral abban, hogy új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében a közösségi közlekedés, az egyéni autós közlekedés, a kerékpáros és gyalogosközlekedés arányát illetően” – indítja levelét Fürjes. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy eközben a munkába járáshoz, munkavégzéshez vagy a családi élet szervezéséhez nélkülözhetetlen autós közlekedést és magukat az autósokat senki se kiáltsa ki ellenségnek – teszi hozzá.

Az államtitkár levelében arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy főpolgármesterként azonnal, még a szeptember 1-jei iskolakezdés előtt szüntesse meg a Nagykörúton, az Üllői út belső szakaszán és más forgalmas budapesti főútvonalakon „a budapestiek megkérdezése, a beígért társadalmi párbeszéd nélkül és szakmai hatástanulmányok hiányában”, kísérleti jelleggel kialakított ideiglenes sávlezárásokat.

„Félő, hogy a kapkodva kialakított sávlezárások az iskolakezdés napján és a tanév során közlekedési káoszt, óriási dugókat és óhatatlanul is baleseteket okoznak a főváros legforgalmasabb főútvonalain. Ezért javasoljuk a sávlezárások teljes visszavonását, és az alapos előkészítő munka elvégzése után kevesebb, eltérő, de józan és tartós átalakítás bevezetését” – hívta fel a figyelmet levelében az államtitkár.

„Autóval közlekedni egy nagyvárosban nem deviancia és nem bűn” – hangsúlyozta a politikus.

Fürjes Balázs úgy vélekedik, hogy ha a több mint tízéves átlagéletkorú, Budapest útjain közlekedő gépkocsiknak a város legforgalmasabb útjain sávlezárásokkal szűkebb keresztmetszetet biztosítanak, sebességkorlátozással pedig lassabb haladásra kényszerítik őket, az növeli a dugót, a károsanyag-kibocsátást, a légszennyezést. Ez pedig a gyalogosok és a kerékpárosok egészségét is károsítja és súlyosbítja a Fővárosi Önkormányzat által kikiáltott klímavészhelyzetet is – figyelmeztetett.

Egyben arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy a főváros folytasson le érdemi civil- és szakmai egyeztetéseket, és a közlekedési szakma bevonásával készítsenek el a nemzetközi példák tanulságait is feldolgozó szakmai hatástanulmányokat, forgalmi modelleket.

A Mércéhez eljuttatott közleményében Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes úgy fogalmaz,

„sokadszorra tapasztaljuk, hogy a Fidesz különböző rendű-rangú megszólalói próbálnak valamiféle autós-biciklis konfliktust gerjeszteni, a szükséges és elkerülhetetlen változásokat így láttatni. Ha szabad világosan fogalmaznom, Államtitkár úr: ez így elég nagy butaság.”

Dorosz szerint a városvezetés nem így tekint a lakókra,

ott nem gyalogosok, közösségi közlekedést használók, biciklisek és autósok küzdenek egymással, hanem a városukat szerető, óvó emberek szeretnének több zöldet, tisztább levegőt, élhető környezetet, szeretnének közlekedni, a lehető legkönnyebben eljutni céljukhoz.”

A főpolgármester-helyettes úgy látja, Fürjes nem először próbálja azt a látszatot kelteni, mintha a belvárosi közlekedési dugók csak az utóbbi hónapokban, a Tarlós István nevével fémjelzett fideszes városvezetés leváltása után jelentek volna meg, holott a budapestiek tapasztalatai ezt „elég világosan cáfolják”.

Dorosz azt is cáfolja, hogy itt egy szakmailag előkészítetlen, társadalmi konzultáció nélküli intézkedésről lenne szó: jelenleg is zajlik az a konzultáció (a kérdőív itt tölthető ki), amelyen már eddig közel 50 ezer budapesti nyilvánított véleményt, emellett pedig a Budapesti Közút és BKK szakmai anyagai, illetve nemzetközi példák is szerepet játszottak a koncepció kidolgozásánál, ahogyan a civil szervezetekkel történt egyeztetések is.

A fővárosi konzultáció augusztus 31-i lezárulta után „azonnal, a fenti szakmai munka eredményeinek és az élhető Budapest programjának megfelelően főpolgármester úr ismerteti döntéseit a budapestiekkel” az ideiglenes biciklisávok kapcsán – fogalmaz Dorosz.

A főpolgármester-helyettes arra is emlékezteti Fürjest, hogy az ő hivatal által megrendelt közlekedési tanulmány is egyetért a Fővárosi Önkormányzat által bevezetett ideiglenes módosításokkal, ahogyan Vitézy Dávid, a BKK egykori vezetője is méltatta az ideiglenes biciklisávok felállítását a járvány idején.

Dorosz Dávid közleménye teljes egészében itt is elolvasható:

Válasz Fürjes Balázs levelére

Tisztelt Államtitkár úr,

Főpolgármester úrnak írott, annak megérkezése előtt…

Posted by Dorosz Dávid on Friday, August 28, 2020

Ahogy a közlemény is említi, Karácsony Gergely a konzultáció hó végi lezárulta után ígér végleges döntést az ideiglenes biciklisávokról. A legnagyobb vitát a Nagykörút Petőfi-hídtól Nyugati pályaudvarig tartó szakaszán felállított biciklisáv váltotta ki. A tavalyi önkormányzati választások kampányában Karácsony és csapata egy zöldebb, élhetőbb város koncepciójának megvalósítását ígérte a budapesti választóknak, ez szükségszerűen az főváros egyes részeit brutálisan terhelő autósforgalom korlátozását is magával kell, hogy hozza.

A  biciklis forgalom könnyítése mellett a főváros a közösségi közlekedés fejlesztését is ígéri, meglátásuk – amivel egyébként sok helyi civil szervezet is egyetért -, ez gyorsabb, környezet- és lakóbarátabb közlekedést biztosítana az autók helyett.

(MTI / Mérce)

Címlapkép: MTI/Mónus Márton