Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Keserédes ünnep, „új állam”, Szent István startupja – így ünnepelt az ellenzék augusztus 20-án

Ez a cikk több mint 3 éves.

Azt már mi is megírtuk, hogy Orbán Viktor és Kövér László a mai ünnepen az új, Alkotmány utcai Trianon-emlékművet adták át, a miniszterelnök pedig egy nyugatozó, szivárványcsaládokat ostorozó beszéddel vezette mindezt föl. Azonban az államalapítás mai ünnepe a tömegrendezvények és megemlékezések elmaradása ellenére sem múlt el hivatalos ellenzéki reakciók nélkül.

A sajtó sokat idézte például Karácsony Gergely budapesti főpolgármester Facebookos megnyilatkozását, ahol említést tett arról is,

„Keserédes ez az idei születésnap, talán több is benne a keserű, mint az édes. Az ünneplés ma leginkább számvetés, a mögöttünk hagyott hónapok megannyi nehézségével, fájdalmával és a jövővel kapcsolatos szorongásokkal.”

-mindezzel ugyanúgy célzott a jogállami kérdésekre, mint tágabban a járvány, avagy a klímaválság okozta sötét kilátásokra. Hangsúlyozta, szerinte minél előbb „zöld-szociális fordulatra van szükség, ahogyan azt is, „a közösség nem épülhet a kirekesztésre, megbélyegzésre, csakis az elfogadásra és a türelemre.”

Egészen máshol helyezkedtek el a hangsúlyok Tóth Bertalan MSZP-elnök mai, ünnepi online sajtótájékoztatójában. Az elnök a tihanyi apátság mellől jelentkezve arról beszélt, az államalapítás évfordulója elsősorban arra figyelmeztet mindenkit, „esélyteremtő, új államra, kormány- és korszakváltásra van szükség.” Hozzátette,

„Bérből és fizetésből élők milliói szenvedik a kiszolgáltatottságot a megnyirbált munkavállalói jogok miatt, munkanélküliek százezrei csak elképzelhetik a friss kenyér illatát. Gyermekek százezrei nőnek bele a kilátástalanságba, és ez az állam még esélyt sem ad nekik.”

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke ugyancsak a Facebookon  arra emlékeztette szimpatizánsait és olvasóit, míg szerinte az aktuális hatalom augusztus 20-át „politikai gyűlések” megtartására használja fel, addig ez a nap hagyományosan a nemzet egységéről, és a pártpolitikán való felülemelkedés napja kellene hogy legyen. Hangsúlyozta, mindezt az is kifejezte, hogy régebben hagyományosan ez volt az a nap, amikor politikai beszédekre nem is került sor, ezt szegte ma meg a pártelnök szerint Orbán a Kossuth téren.

” ígérem, hogy 2022-től a nemzeti ünnepek arról fognak szólni, amiről valóban szólniuk kell. A nemzeti önbecsülésről, a méltó megemlékezésről és sokkal inkább arról, hogy mi tart össze minket, nem pedig arról, hogy mi választja szét a magyarságot.”

-zárta írását.

Közleményt adott ki augusztus 20-a alkalmából az LMP két társelnöke Schmuck Erzsébet és Kendernay János is. A rövid írás Karácsonyhoz hasonlóan a klímaváltozást nevezi a járvány mellett az ország legfontosabb problémájának, és „múltbanézés” helyett a jövő problémáival való, mélyebb foglalkozást javasolt a kormánynak.

Talán a leginkább szűkszavú, jelzésértékű reakciót idén Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke produkálta az ünnep alkalmából. Facebook-oldalára csak egy fotót töltött fel, amelyen két mondat szerepel:

„Az állam a népé, nem a kormányé. Ezért adjuk vissza a népnek Magyarországot.”

 


Mivel idén a járványhelyzet miatt mind a központi tűzijáték, mind pedig a Szent Jobb körmenet, és kirakodóvásárok és légiparádé is elmaradtak a városban, ezért lényegében a délelőtti, Kossuth-téri emlékműavatás volt az egyetlen hivatalos állami rendezvény az idei ünnep alkalmából.

Valódi meglepetést csupán egy bejegyzés okozhatott: Kunhalmi Ágnes, a baloldali MSZP budapesti elnöke az államalapítás kapcsány arról írt oldalán, hogy:

„Szent István startupja már több, mint ezer éve tartja magát.”

 

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán