Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akiknek már 50 éve is a Balaton volt a Riviéra

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Mérce vízről szóló tematikus hetén számos komoly témával foglalkozunk, hiszen a klímaválság és az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek idején nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy életünk legfontosabb nyersanyagához rengetegen nem férnek hozzá, amire ráadásul még a nagyipari felhasználás és szennyezés is ráerősít.

De mindezek mellett arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a víz milyen sok örömöt tud okozni az életben.

Erre pedig honnan máshonnan meríthetnénk inspirációt, mint a Fortepan nyaralós fotóiból, amelyek hiába készültek több évtizede, ha a régi fürdőruhák nem árulkodnának, akár azt is hihetnénk, hogy hetekkel ezelőtt lőtték őket, hiszen hiába változik a világ folyamatosan, a víz és a vakáció adta felhőtlen élvezet örök.

Habár idén valószínűleg sokan vannak, akiknek meghiúsult a vízparti kikapcsolódása, reméljük, ezekkel a képekkel azért némileg kárpótolhatjuk azokat, akik a hírportálok olvasása helyett most inkább lubickolnának vagy a parton hűsölve ennék a lángost.

1903. Balatonföldvár, fürdőházak. Forrás: Fortepan/Fortepan

1928, Balatonalmádi Strand. Balról az első Weygand Tibor énekes. Forrás: Fortepan/WEYGAND TIBOR

1930, Siófok hajókikötő. Forrás: Fortepan/PÁRDÁNYI MIKLÓS

1933, Siófok. Forrás: Fortepan/CSONTOS PÉTER

Augusztus 17-től kékbe borult a Mérce. Egy héten át a víz a fő témánk. Hogyan lehetne igazságosabb és fenntartható a vízforrásaink kezelése? Hogyan lehetne közkincs, ami egyre kevesebbek privilégiuma?

Egy pohár tiszta víz, egy frissítő tusolás, a vízpartok csodálatos, élő világa és az általuk nyújtotta örömök, az egészséges, elérhető árú zöldség, gyümölcs és élelmiszer, az alapvető szükségleteket biztonságosan fedező közmű szolgáltatások – mindannyian azt szeretnénk, ha mi, akárcsak gyermekeink részesülhetnénk a víz áldásaiból.

Mi a Mércén egy olyan világra vágyunk, ahol mindez nemcsak a szerencsés országokba, szerencsés családokba születettek privilégiuma, hanem az egész emberiség osztályrésze. Ezért életbe vágó, hogy beszéljünk a vízről – tartsatok velünk!

A cikkeket A csaptól az áradásig címke alatt találjátok.

1934, Balatonmáriafürdő Balaton-part. Forrás: Fortepan/LISSÁK TIVADAR

1934,Balatonalmádi Strand. Forrás: Fortepan/FORTEPAN/ALBUM009

1935, Balatonföldvár. Forrás: Fortepan/ZSILINSZKY SÁNDOR

1936, Tihany Aranyház, Gejzírmező, háttérben a Balaton és a füredi hegyoldal. Forrás: Fortepan/RADOS TAMÁS OSB

1937, Siófok Strand. Forrás: Fortepan/MZSL/OFNER KÁROLY

1939, Siófok, MAC klubház. Forrás: Fortepan/EMBER KÁROLY DR.

1939, Balaton. Forrás: Fortepan/KLENNER ALADÁR

1940, Zamárdi Balatonfüred felé nézve. Forrás: Fortepan/KURUTZ MÁRTON

1947, Balatonboglár. Forrás: Fortepan/ROMÁK ÉVA

1952, Balatonlelle úttörőtábor. Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

1955, Balaton-part, Alsóbélatelep környékén. Forrás: Fortepan/Inkey Tibor

1955, Balatonberény, MÁV nevelőintézetek nyári gyermeküdültetése. Forrás: Fortepan/Baráth Endre

1958, Fonyód Hajókikötő és móló. Forrás: Fortepan/Répay András

1959, Siófok, Fő utca 43., Fogas bisztró. Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

1969, Balaton, A Palma Gumigyár reklámfotója. Forrás: Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

1968, Balatonlelle. Forrás: Fortepan / Nagy Zoltán

1968, Balatonvilágos. Forrás: Fortepan / MHSZ

1968, Siófok, Kilátás az Európa szállóból. Forrás: Fortepan / Mészáros Zoltán

1969, Balaton. Forrás: Fortepan/MHSZ

1974, Zamárdi autós kemping. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

1982, Zánka
Úttörőváros (később Gyermek és Ifjúsági Centrum). Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

Címlapkép: Fortepan/Inkey Tibor