Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A rákkeltő glifozát szintje bioétrenddel napok alatt csökkenthető a szervezetben

Egy nemzetközileg elismert tudományos folyóiratban, az Environmental Research-ben megjelent tanulmány szerint a glifozát nevű vegyianyag gyerekek és felnőttek szervezetében kimutatható mértéke már hat napnyi bio-élelmiszer diéta után 70 százalékkal csökkent – közli a Föld Barátai környezetvédő szervezet.

A glifozát használatát annak ellenére engedélyezik az Európai Unióban és Magyarországon, hogy a szer rákkeltő, és úgy az emberre, mint a többi élőlényre veszélyt jelent hosszú távon.

Mindazonáltal jó hír, hogy az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint az ökológiai gazdálkodásból származó (bio) élelmiszerekre alapuló étrend nagymértékben és gyorsan csökkenti az emberi testben felhalmozódott méreg mennyiségét, így ezzel a módszerrel csökkenteni lehet a hozzá köthető egészségkárosodás kockázatát. Csökken emellett a testben a szerves foszfátok, a piretoidok, a neonikotinoidok és a 2,4-diklórfenoxiecetsav koncentrációja, melyek szintén elterjedt gyomirtók és potenciálisan rákkeltő hatásúak.

„Mellbevágó, hogy ennek a mérgező gyomirtónak a szintje ilyen drámaian leesett már kevesebb, mint egy hét után. Az eredményeink és az arra vonatkozó kutatások alapján, hogy a természetes étrend milyen mértékben csökkenti a gyomirtóknak való kitettséget, arra következtethetünk, hogy a glifozát szintjének hasonló csökkenését láthatnánk valamennyi amerikaiban, amennyiben természetes étrendre váltanának. Ez a jó hír. A rossz hír az, hogy legtöbbünk folyamatosan glifozáttal telített élelmiszert fogyaszt, ami a vegyszer napi szintű bevitelét eredményezi a reggelitől a vacsoráig”

– nyilatkozta Kendra Klein, a tanulmány egyik szerzője, a Föld Barátai vezető tudományos munkatársa.

Noha a vizsgált minta kicsi, az eredmények statisztikai szempontból fontosak, és újabb információkkal szolgálnak a glifozát elterjedtségével kapcsolatban: a kutatók ezúttal a teljes mintában ki tudták mutatni az anyagot, beleértve négyéves gyerekeket is. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kutatás az Egyesült Államokban készült, viszont a glifozát jelenlétét az emberi szervezetben 2013-ban vizsgálták Európában is.

Az akkori eredmények szerint a 18 ország lakosaitól vett minták 44 százalékában volt kimutatható a vegyszer, viszont az arány az egyes országok között változatos mintát mutatott: a máltai minták 90 százalékában volt kimutatható, míg a macedónok esetében az arány mindössze tíz százalék. A magyar minta 30 százalékában mutatták ki a glifozátot – bár az elmúlt hét évben az arányok könnyen lehet, hogy változtak.

A mostani kutatásban résztvevő tudósok szerint az USA szabályozási rendszere hibás, és ahelyett hogy a nagyipart támogatnák, biztosítaniuk kellene, hogy mindenki hozzáférhessen a mérgező vegyianyagoktól mentes élelmiszerhez, amivel a gazdaságokat is támogatnák abban, hogy gyomirtó-mentes termesztésre álljanak át.

A kutatás résztvevői emellett rávilágítottak a társadalmi egyenlőtlenségek egészségre gyakorolt hatásaira is:

„a koronavírus-járvány alatt az élelmezési rendszerünk egyenlőtlenségei még tisztábban váltak láthatóvá. A kutatás azt mutatja, hogy a színesbőrű közösségek körében magasabb a koronavírus miatti szövődmények vagy halál veszélye, amiatt, hogy már eleve nagyobb arányban szenvednek étrendhez kötődő betegségektől. Olyan társadalmi irányelvekre, melyek biztosítják valamennyi közösség hozzáférését az egészséges és természetes élelmiszerhez, most nagyobb szükségünk van, mint valaha”

– nyilatkozta Sharyle Patton, a Commonweal Biomonitoring Resources Center igazgatója.

Noha az uniós szabályozások szigorúbbak az Egyesült Államokénál, a glifozát használatát környezet- és jogvédő szervezetek, az ipari mezőgazdaság kritikusai valamint az EU-ra jellemző nagyipari lobbi elutasítói szerint azért engedélyezik mégis, mert ez a Bayer (az összeolvadás előtt a hírhedt Monsanto) Roundup nevű gyomirtójának az alapanyaga.

Ez a cég pedig hatalmas lobbierővel rendelkezik, a Roundup pedig a legelterjedtebb gyomirtó a nagyipari mezőgazdaságban. A cég olyan komplex csomagokat kínál a növénytermesztőknek, melyben benne foglaltatnak a növények magvai valamint a termesztésükhöz szükséges vegyszerek, melyek együttes alkalmazásával a legmagasabb terméshozamokat lehet elérni.

Ugyanakkor a szerek és a magok más szerekkel és magokkal kisebb hatékonysággal alkalmazhatók együtt, ráadásul az ipari mezőgazdaság, melyben alkalmazzák súlyosan károsítja nemcsak a közvetlen termőterületeket, de az egész tágabb értelemben vett ökoszisztémát.

Arra egyébként már korábban fény derült, hogy a hamburgi laboratórium, melyben az uniós engedélyezéshez szükséges vizsgálatokat végezték, tudatosan csalt az eredményekkel, hogy a szert jóval veszélytelenebbnek tüntessék fel, mint amilyen valójában.

Ezzel egyébként az ellenőrzési módszerekbe és a laboratóriumi hatósági vizsgálatok hitelességébe vetett bizalmat is aláásták, tekintve hogy egy jó hírű és elismert minőségi tanúsítvánnyal rendelkező laboratóriumról van szó – azonban miután a csalás kiderült továbbra sem vonták vissza a szer uniós engedélyét, így még legalább 2022-ig használhatják a gazdák.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs