Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Index: Elfogadhatatlan a főszerkesztő kirúgása, Bodolai megzsarolta szerkesztőséget

Ez a cikk több mint 3 éves.

Közleményt jelentettek meg az Index újságírói a címlapon pár órával azután, hogy kiderült: Dull Szabolcsot, a portál főszerkesztőjét Bodolai László elnök menesztette állásából, ebben a portál szerkesztői/újságírói úgy nyilatkoznak:

„Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: hogy se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült.”

„Az egyetlen dolog, amit Dull Szabolcs nem tudott kontrollálni, az a megszorításokkal fenyegető zsarolási folyamat volt, mellyel Bodolai László a mutató visszaállítását próbálta kikényszeríteni.”

Miklósi Gábor, a portál szerkesztője a Mérce megkeresésére elmondta, hogy az indexes újságírók éppen tanácskoznak arról, hogyan reagáljanak a főszerkesztő kirúgására. Annyi egyértelműnek látszik nyilatkozatukból, hogy Dull menesztését a zsarolásnak való ellenállásával magyarázzák.

A főszerkesztő eltávolítását egyértelműen nyomásgyakorlási kísérletként értelmezik az újságírók.

„Dullt valójában azért kellett meneszteni, mert világossá tette, hogy nem enged a zsarolásnak. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, és nem tudjuk másnak tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletnek, ami a független szerkesztőségi munka ellehetetlenülését fogja eredményezni.”

A Bodolait zsarolással vádoló közleményt az Index 94 munkatársa írta alá.

Az Index.hu Zrt. szerdán közölte, hogy az elmúlt hónap eseményeinek értékelése után úgy döntött az igazgatóság, hogy rendes felmondással megválnak Dull Szabolcstól, az Index jelenlegi főszerkesztőjétől.

Ezzel párhuzamosan Bodolai László elnök Szombathy Pált vezérigazgatónak, Sztankóczy Andrást pedig igazgatósági tagnak nevezte ki.

Bodolai az Index munkatársainak címzett tájékoztatójában arról beszélt, hogy az Index függetlenségét nem veszélyezteti semmi, veszélyként a belső aggódás által keltett bizonytalanság gazdasági hatásait jelölte meg.

Ahogyan nemrég a Mércén is beszámoltunk róla, az Index munkatársai  június végén közleményt adtak ki, hogy felhívják a figyelmet a lap helyzetére:

azt írták, szerkesztőségük átalakítások előtt áll, amely akár a megszűnéshez is vezethet.

Még a két éve indított, függetlenségjelző barométert is átállították, amely most azt jelzi, hogy tartalmi függetlenségük és a szerkesztőség érintetlensége veszélyben van, „külső befolyás miatt”.

A közlemény megjelenése előtt a 24.hu névtelen forrásra hivatkozva írt arról a tervről, amely szerint az Index vezetőségével olyan átalakítási tervet közöltek, amely alapján a a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki.

A 444.hu megszerzett egy felvételt az Index szerkesztőségének mai állománygyűléséről, ahol az elküldött főszerkesztő, Dull Szabolcs arról beszélt, Bodolai László felajánlott neki egy „méltányos összeget” akkor, ha hajlandó közös megegyezéssel távozni, és hallgat elküldése körülményeiről. Dull erre nem volt hajlandó, és a történteket megosztotta a szerkesztőséggel is.

Frissítés (18:40): A Pesti Hírlapnak adott nyilatkozatában Bodolai tiltakozott az ellen, hogy bárkit is megzsarolt volna.

„Felajánlottuk neki a jogszabályok által rögzített módon a közös megegyezéssel történő felmondást. Ebben természetesen szerepelt titoktartási nyilatkozat, épp olyan, amilyet bármelyik cég használ. Közös megegyezés esetén természetesen végkielégítés is jár a munkavállalónak. Dull Szabolcs egy órás gondolkodási időt kért, majd ezt követően jelezte, hogy nem akarja a közös megegyezéssel történő szerződésbontást, a rendes felmondást fogadja el.”

A közös megegyezéssel történő felmondásnál kizárólag az üzleti titkokra vonatkozott a titoktartási nyilatkozat, tette hozzá.