Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Saját unokahúga, Mary L. Trump szerint is veszélyes Trump Amerikára

Kedden jelent meg Mary L. Trumpnak, Donald Trump unokahúgának Too Much and Never Enough: How My Family Created the World’s Most Dangerous Man (magyarul: Túl sok és sosem elég: így hozta létre a családom a világ legveszélyesebb emberét) című, a Trump-családról szóló könyve, majd ma reggel interjút is adott az amerikai ABC csatorna egyik reggeli műsorában. A műsorban Trump

kijelentette, hogy nagybátyja veszélyes az országra, illetve Amerika lényegében a „szakadék szélére került” a novemberi elnökválasztás előtt néhány hónappal.

„Teljesen képtelen vezetni ezt az országot, és veszélyes engedni, hogy megpróbálja. (…)

Az ország a szakadék szélére került és döntést kell hoznunk arról, kik akarunk lenni, milyen irányba akar haladni ez az ország.”

– mondta el Trump a novemberi elnökválasztásra utalva. Mary L. Trump arról is beszélt, hogy az elnök rendkívüli személyisége és felháborító viselkedése „veszélyezteti a világ egészségét, gazdasági biztonságát és társadalmi szövetét”. Mary L. Trump elmondása szerint Donald Trump személyiségét a szociopata apja, Mary L. Trump egykori nagyapja, Fred Sr tette ilyenné – a férfi semmiféle empátiával nem rendelkezett az őt körülvevőket illetően és az egész családját a saját céljaira felhasználható gyalogokként kezelte. A nő ezen felül számos párhuzamot vél felfedezni aközött, ahogyan jelenleg Amerika működik nagybátyja keze alatt, és aközött, hogy milyen minták megfigyelhetőek a Trump-családban.

„Nem hagyhatom, hogy tönkretegye az országomat.” – mondta Mary L. Trump nagybátyjáról.

A műsorvezető George Stephanopoulos kérdésére, miszerint mit mondana nagybátyjának, ha a Fehér Ház elnöki irodájában lenne vele, Mary L. Trump röviden felelt:

„Mondjon le.”

Mary Trump (1965-) Donald Trump 1981-ben elhunyt bátyjának, Fred Jr-nak az egyetlen lánya, Donald Trump unokahúga, klinikai pszichológus. Disszertációját a skizofréniáról írta, de egyetemi órákat is tartott trauma, pszichopatológia, fejlődéspszichológia témákban. Testvére Fred Trump III.

A szerda reggeli interjú hosszú idő óta az első alkalom volt, hogy Mary L. Trumpnak lehetősége nyílt családjáról beszélni, ugyanis éppen hétfőn járt le a Robert Trump (Donald Trump bátyja) által Mary ellen kért visszatartó végzés, ami eddig jogilag tiltotta számára az ilyesféle nyilvánosság előtti, családjával kapcsolatos megszólalásokat. A Trump-család Mary L. Trump könyvének megjelenését is meg akarta akadályozni, végül sikertelenül.

Donald Trump várhatóan perelni fog a könyv megjelenése miatt, bizonyos források szerint Mary L. Trump valójában még 2001-ben aláírt egy szerződést, aminek értelmében tilos beszélnie a Donald Trumppal való kapcsolatáról. A könyv többek között különféle jelenetekről számol be, amelyeket Mary L. Trump még gyerekként nagyszülei házában élt át, ott, ahol Donald Trump is felnőtt.

„Traumák rémálmait, pusztító kapcsolatokat, az elhanyagolás és az abúzus tragikus kombinációját írja le”

– írta a könyv kiadója Mary L. Trump most megjelent könyvéről, ami az ígéretek szerint konkrét eseményeken és általános családi mintákon keresztül tárja fel, hogy „miként jött létre az a sérült ember, aki jelenleg elfoglalja az Ovális Irodát”.

Amennyiben az elnök tényleg perel, nem ez lesz az első alkalom, hogy jogi összetűzés alakult ki Mary L. Trump és a Trump-család többi tagja között: Donald Trump apjának, egyben Mary L. Trump nagyapjának, Fred Sr-nak 1999-es halálát követően Mary és testvére, Fred III pert indított a hagyatéki bíróságon. Állításuk szerint mivel az elhunyt nagyapjuk, Fred Sr demenciában szenvedett, végrendelete csalás és illetéktelen beavatkozás eredménye, amit Fred Sr többi gyereke, Donald, Maryanne és Robert eszelt ki az elhunyt testvérük, Fred Jr gyerekei ellen.

A perre válaszként a három testvér egy héten belül megszüntette a Maryvel közösen perelő Fred III fiának, az akkor 18 hónapos epilepsziás Williamnek az egészségbiztosítási fedezetét. Mary egy akkori interjúban arról nyilatkozott, hogy a nagybátyjainak és nagynénjének, Donaldnak, Robertnek és Maryanne-nek szégyellniük kéne magukat, de biztos benne, hogy nem teszik.

(Guardian)
Címlapkép: Republican presidential nominee Donald Trump gives a thumbs up during his walk through at the Republican National Convention in Cleveland, U.S., July 21, 2016. REUTERS/Rick Wilking