Vasárnap derült ki, hogy Lengyelország és Szlovénia után Horvátországban is nem várt sikert aratott  egy újbaloldali párt, a Možemo!

Míg az Európai Bizottság nagy barátja, az évek során névleg jobbközép párttá hipózott, nacionalista Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) nem várt mozgósítással tartotta meg kormányzati pozícióját, a szociáldemokrata balközép csúnyán kikapott, aközben a teljes piacgazdaságot elutasító, szolidaritás-elvű baloldal Možemo! nevű pártjának sikerült életképes politikai formációt létrehoznia elvei mentén, és összesen 7 fővel képviseltetheti magát a 151 fős Száborban, a horvát parlamentben.

Úgy tűnik tehát, hogy míg nyugaton grandiózus, baloldali populista projektek elbuknak, addig Közép-Európában lassan mégicsak körvonalazódik valamiféle választói blokk a rendszerkritikus-antikapitalista-zöld vonalon.

De mi az, amitől éppen a horvátok, közelebbről a zágrábiak és isztriaiak küldtek most ilyen képviselőket a parlamentjükbe? A magyarázathoz pont annyira hozzátartozik a klímaválság, mint egy megalomániás és kirobbanthatatlan polgármester tündöklése és bukása.

Dubaj a Száva partján

Mindehhez kellettek a 2010-es évek, az időszak, amikor a NATO után végül az Európai Unió is bemerészkedett a Balkánra, nyomában pedig jöttek a korrupt politikusokra vadászó ingatlanos befektetők és spekulánsok, majd kisvártatva az AirBnb is.

Arról már a Mércén is jelent meg részletes beszámoló, hogyan tört ki a harc a város polgárai és az autoriter kormány között Belgrádban, ahol a Waterfront nevű, jellegtelen üzleti negyed terveivel kívánják szétverni a belvárost, szinte mindenáron.

2013-as EU-csatlakozása után Horvátország ezen a téren még előnyösebb helyzetben volt, a kis költségvetésű, mégis minden szolgáltatással rendelkező Zágrábot Budapesthez hasonlóan találták meg a különböző, egyszerűsített munkafolyamatokat ide kiszervező multinacionális cégek. Egy valami nem változott, az pedig a 2000 óta regnáló, sokáig a jobboldal által is támogatott polgármester, Milan Bandić személye. Mivel polgármesteri helye 2000 óta eléggé bebetonozott volt, a 2010-es évek végére, amikor a valódi befektetők megérkeztek, már úgy érezte, valójában bármit megtehet a rendelkezésére álló kerületi, közgyűlési többségekkel.

Ellene már az EU-csatlakozás után pár évvel csupán a helyi egyetemisták, szakértők, építészek és régebbi, főleg antikapitalista baloldali értelmiségiek szervezkedtek. A legnagyobb szervezet a „Jog a városhoz” („Pravo na grad”) volt. Ebből alakult ki az a Zágráb a MIÉNK (Zagreb je NAŠ) koalíció, amely szakszervezetek, szociális vállalkozók és kulturális dolgozók politikai platformjaként indult el 2017 tavaszán az önkormányzati választáson. Ekkor hirdették meg főbb követeléseiket is a zágrábi városháza elé vonulva, ahová a választás eredményeképp végül 4 képviselőt küldhettek.

Ők alkották meg 2020 februárjára a markánsan zöld-baloldali Možemo! koalíciót is, ami végül a parlamentbe is juttatta őket.

Az egyre több aktivistát vonzó szervezetek és végül a párt csak azért lehettek kivételesen sikeresek, mert az általuk felkapott ügyekben mindig ugyanúgy érvényesült a zöldpolitika, a lakhatási- és szociálpolitika és a városi munkásosztály képviselete is.Éppen ezért a Zagreb je NAŠ-t később megalkotó civilek két legsikeresebb akciója közül az első a resniki szemétégető elleni, 2008-as és 2014-es tiltakozásokhoz kötődik. Bandić, aki ismert arról, hogy a városháza gazdálkodását átláthatatlanná tette, miközben magánkezdeményezésre sorra húzza fel a szobrokat és emlékműveket a horvát fővárosban, kétszer is megpróbált a szegényebb, munkásosztálybeli negyed közvetlen közelébe iszonyatos károsanyag-kibocsátással működő égetőt telepíteni.

A polgárok ellenállása miatt végül a tanácsnokok ezt a tervet kétszer is meghiúsították, csak azért, hogy utána ismét felbukkanjon, 2017-ben. Az ismételt próbálkozással szembeni tiltakozás azonban már jóval koordináltabb formában szerveződött meg. A szavazás előtt ugyanis a lakhatási-és környezeti aktivista, Tomislav Tomašević néhány társával és óriási csipeszekkel vonult a városháza elé, felajánlva a média előtt a tanácsnokoknak, hogy ha a szemétégetőt megszavazzák, körülbelül ekkora eszköz elég is lesz befogni az orrukat a keletkező, várost beborító bűz elől.

Nem csak a zöld program adta el nyilvánvalóan remekül a kampányt, hanem éppen az, hogy a város – noha sokáig széles rétegek szavaztak Bandić „Szociáldemokrata-keresztény” kispártjára – 2017 májusára már torkig volt azzal, hogy a polgármester a hulladékgazdálkodást monopolizáló maffia ellen semmi sem tesz, így a küzdelem egyszerre szólíthatta meg a korrupcióellenes, környezetvédő és társadalmi igazságosságot akaró erőket. A szerveződés példájaként pedig a zágrábiaknak is kínálta magát Ada Colau barcelonai polgármester és politikai mozgalma, az En Comú. Innen tudatosan is tanultak.

Az első áttörés 2017 májusában történt, amikor meglepetésre a Zagreb je NAŠ 7.6%-os eredménnyel 4 fővárosi, és 21 kerületi tanácsnokot adhatott Zágrábnak.

Az ezeket a szervezeteket kitermelő, zágrábi alternatív szubkultúra olyan intézményekből áll, amelyeket az elmúlt két évtizedben a városháza és a kormányok pártállástól függetlenül a központi költségvetésből is támogattak. Ez a status quo csupán a mainál lényegesebben radikális jobboldali, 2016-os HDZ-kormány idején bicsaklott meg, amikor Zlatko Hasanbegović kulturális minisztersége alatt elkezdték politikai alapon kiválogatni a támogatottakat. Ez az ijesztő közjáték az előző kormány bukásával azonban egyelőre véget is ért.

Nem civilek, politikusok

Ha a hasonló magyar szerveződésekre (A Város Mindenkié, Magyar Természetvédő Szövetség, Levegő Munkacsoport, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász, szakszervezetek, mozgássérültek, stb.) gondolunk, a 2017 tavaszára, éppen a polgármester túlhatalmának korlátozására létrejött Zagreb je NAŠ ezektől éppen abban különbözik, hogy a környezeti- és klímaaktivizmust, a szociális bérlakások ügyét, a hajléktalan emberek jogvédelmét egyszerre, egy közös koordináló bizottság égisze alatt képviselik, egységesen szerveztek akciókat minden fronton, és még a város általuk kívánatos politikájáról, annak kereteiről (több helyi demokrácia, részvételi költségvetés, autóforgalom korlátozása, társadalmi egyenlőség, környezetszennyezés korlátozása, dzsentrifikáció-ellenesség) is együtt, egymással szerves egységben szerepelnek a kiáltványukban.

A civil társadalom szintjéről tehát a szervezeti háló végül a direkt politikai erő szintjére lépett tovább.

 

A valódi áttörés is éppen innen származik. Történt ugyanis, hogy – a belgrádi Waterfront esetéhez nagyon hasonló módon – egy szép napon az Arab Emirátusokból érkező milliárdos befektető, Mohamed Alabbar grandiózus, 500 millió eurós beruházás tervével jelentkezett Milan Bandićnál. Tervei keretében a közvetlenül a Zágráb történelmi belvárosa melletti ügetőt (Hippodrom) és a mellette a város egyik legfontosabb eseményének helyt adó Zágrábi Vásároknak helyt adó Bundek parkot kellett volna beépíteni teljesen felhőkarcolókkal a Zagreb Manhattan program keretében.

A rombolás és az ingatlanfejlesztés tájidegen volta rengeteg lakót megrémített. Amikor pedig a megkötött előzetes szerződés részletei is kiszivárogtak, a Zagreb je NAŠ aktivistái úgy fogalmaztak David Harvey marxista filozófus nyomán, hogy a projekt egyértelműen „privatizálja a hasznot, és közösségiesíti a veszteséget.”

Kiderült ugyanis, hogy miközben a beruházás még a városi tanácsban sem élvezett egyértelmű támogatást (az aktivisták és polgárok nyomásának köszönhetően még a kormánypárti tanácsnokok is leszavazták a polgármester terveit), az Emirátusokból érkező befektetők cselesek voltak: EU-s jogszabályok ugyanis lehetővé tették nekik, hogy a kivitelezés esetleges elmaradásáért több millió eurós kompenzációt vasaljanak ki Zágrábon, mindezt pedig a szavazás után párizsi ügyvédeiken keresztül követelésként is megfogalmazták.

A mostani, parlamenti választások végül Milan Bandić politikai karrierjének végét is jelenthetik: kispártja Zágrábban kevesebb mint 1%-ot kapott, míg az újbaloldal harmadikként 21.2%-ot, egyetlen százalékra maradva le a balközéptől és 7%-ra megközelítve a kormánypárt fővárosi eredményét. Mindez arra utal, hogy a balközép és az újbaloldal adhatja majd a következő városvezetőt, személyének kiválasztásánál pedig utóbbi politikai erő immár megkerülhetetlenné vált.

„Mindenki alábecsült minket”

A Zagreb je NAŠ és a legkülönfélébb, zöld és kapitalizmus-kritikus kispártok koalíciójából tehát éppen ezek a városi ügyek csináltak végül országos pártot. A Možemo! politikai programjában szerepel radikális klímaterv, a dalmáciai és isztriai túlturizmus megállítása, és a lokális demokrácia radikális kiszélesítése is. Csupa olyan ajánlat ez, amellyel déli szomszédunk, de tágabb értelemben a térség polgárai sem találkozhattak évtizedek óta, már csak szlogen szintjén sem. Miközben tehát a balközép, ugyancsak jóval mérsékeltebb zöldpolitika irányába tájékozódó Restart! szövetség csúnyán alulmaradt a kormányzó jobboldallal szemben, a Miroslav Škoro vezette, az elnökválasztáson repülőstartot vevő szélsőjobb is a mérések és várakozások alatt teljesített, addig a Možemo! Zágrábban, de tágabban Zágráb megyében, és a hagyományosan a jugoszláv idők óta baloldali Isztriában előre tudott törni.

Sandra Benčić újonnan megválasztott képviselő erről a Mércének elmondta, sikerük láthatóan meglepte a hagyományos politikai elemzőket, mert olyan szavazóréteget sikerült az urnákhoz elvinniük, akikkel eddig senki sem számolt: az általában apolitikus fiatalokat.

„Noha a választási közvélemény-kutatásokban is folyamatosan felfelé ívelt a támogatásunk, ezek a kutatások mégis alábecsülték a választási eredményünket. 3-4 helyet jósoltak nekünk, de végül 7-et szereztünk. Ez számunkra óriási eredmény”

-mondta, hozzátéve, ez felveti, hogy immár lényegi ellenzéki szerepet is játszhatnak majd a jobbközép kormánnyal szemben.

Benčić szerint kampányuk legfontosabb és leghatásosabb programjának a „Zöld Terv Horvátországnak” című bizonyult, ami

„a zöld gazdaság kiépítésének ígéretét egységes egészben kezelte azzal, mit fogunk kezdeni a szénalapú társadalom után”,

míg a hagyományos pártok úgy kampányoltak, mintha mi sem változott volna, alig fordítva figyelmet az egyre gyakrabban jelentkező válságok spiráljára, és arra, mindez hogyan változtatja meg nemcsak a társadalmat, hanem a környezetet is: a Možemo! képviselője szerint a gazdasági és migrációs válság, valamint a pandémia mind egy okra, a klímaválságra vezethetők vissza.

„Úgy hiszem, hogy a polgárok, kifejezetten a fiatalabbak felismerték ezt az összefüggést, sok olyan emailt kaptunk, amikben arról írnak, első alkalommal szavaztak, mert azelőtt nem láttak olyan képviselőjelölteket, akikre szavaztak volna.”

tette hozzá Benčić.

Mindezzel együtt a párt vigyázott arra, hogy ne sodródjon bele a politikai katolicizmusra mozgalmat építő kormánypárt kultúrharcos próbálkozásaiba. Benčić szerint ezt úgy lehetett elérni, hogy minden vitában, megszólalásban hangsúlyozta, ezeket az eszközöket kizárólag a jobboldal használja, és a lényegi politikai tervek, gondolatok hiányát kívánja velük eltakarni. Ilyenformán, miközben a Možemo! sohasem titkolta, hogy a sovinizmus elutasítása, az antirasszizmus, az LMBT-közösségek támogatása mindig fontos volt nekik, a képviselő szerint azonban most nem elsősorban erről akartak a kampányban vitázni:

„Ideológiai álláspontunk egyértelmű: a politikai paletta széles spektrumához szólunk, szociáldemokratáktól a radikális baloldalig és a zöldekig; éppen ezért értékeink az emberi jogokra, a genderre, az LMBTIQ jogokra nézve liberálisak, de gazdasági értelemben mi a baloldalhoz tartozunk, nem hozzájuk: a gazdasági egyenlőtlenségek ellen, a munkások jogaiért küzdünk. Egyértelműen kiállunk egyik legfontosabb értékünk, az antifasizmus mellett is, de politikailag a hangsúly a polgárok életszínvonalán, és az egyre növekvő egyenlőtlenségek megfékezésén kell, hogy legyen. Ezeket az ügyeket akarjuk középpontba helyezni a következő parlament politikai programjában is.”