A koronavírus-járvány amellett, hogy jelentősen átírta a mindennapjainkat, a napi politika dinamikáit is fenekestül felforgatta. Egyik pillanatról a másikra óriási figyelem irányult az olyan, egyébként természetesnek vett és nem túl nagy érdeklődésnek örvendő állami szervek munkájára, mint a rendőrség, a határrendészet, a járványügyi hivatalok vagy éppen az egészségügyi intézmények. Ez a politikai szereplőknek is lehetőséget adott arra, hogy új szerepben jelenjenek meg a választóik előtt, és – néhány kivételtől eltekintve – jelentősen profitáljanak a járvány megfékezése érdekében gyakorolt erőskezű vezetésükből. Számos országban a korábban népszerűtlen vezetők egycsapásra óriási támogatottságra tettek szert, amit igyekeznek is kihasználni, amíg a járvány következtében kialakuló gazdasági válság negatív következményei nem jelentkeznek igazán érezhetően.

Így tett délnyugati szomszédunk miniszterelnöke, a Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) színeiben politizáló Andrej Plenković is. Plenković 2016 óta vezeti az országot egy sokszínű jobbközép koalíció élén, ám az utóbbi egy évben számos jel arra mutatott, hogy pártja, a horvát függetlenség óta meghatározó szereplőnek számító HDZ elveszítheti az eredetileg 2020 végére időzített választásokat. A tavalyi EP-voksoláson a szociáldemokraták feljöttek a HDZ-re, illetve a párt jobbról is kapott kihívót a Horvát Szuverenisták nevű választási szövetség képében, ami több mint 8 százalékot szerzett.

Az elnökválasztás 2020 januárjában tartott második fordulójában a Horvátországot 2011 és 2015 között egy szociáldemokraták (SDP) vezette kormány élén irányító Zoran Milanović pedig legyőzte a hivatalban lévő, elsőciklusos HDZ-s elnököt, Kolinda Grabar-Kitarović-ot (aki egyébként az inkább mérsékelt Plenković-csal szemben a párt jobbszéléhez tartozott). Ami még ennél is kínosabb volt a HDZ számára, hogy Grabar- Kitarović alig jutott be a második fordulóba, mivel a korábban borászként és Horvátország pécsi konzuljaként tevékenykedő (illetve zenészként is ismert), szélsőjobboldali populizmust képviselő Miroslav Škoro csupán két százalékkal maradt le az ország első női államfője mögött az első fordulóban.

Ám az Európába március elején berobbanó koronavírus-járvány a horvát politika állóvizét is jelentősen felkavarta. Mivel a HDZ népszerűsége a kormány relatíve jó válságkezelése nyomán valamelyest megugrott, valamint mostanában csillapodott le a vírus első hulláma (és egy másodikra a legtöbben csak ősztől számítanak), így

Plenković elérkezettnek látta az időt arra, hogy fél évvel előrehozza az eredetileg az év végére tervezett parlamenti választásokat, egész pontosan most vasárnapra, július 5-re.

Azonban korántsem biztos, hogy Plenković terve beválik, ugyanis a több mint 200 ezres párttagságú, sokak szerint országos klienshálózatot működtető HDZ-nek a baloldallal és a szélsőjobboldallal egyaránt fel kell vennie a versenyt, ha hatalomban akar maradni. A következőkben igyekszünk átfogó képet adni a július 5-i választás legfontosabb szereplőiről és a lehetséges végkimeneteleiről.

A már említett Miroslav Škoro a most vasárnapi választáson is megméretteti magát az általa gründolt Haza Mozgalom élén. A szélsőjobboldali párt a szerinte túlságosan centrista Plenković éles kritikája mellett euroszkeptikus üzenetekkel operál, valamint kifejezetten sikeres abortuszellenes kampányt visz, amelyre más jobboldali politikusok is rácsatlakoztak, nőjogi szervezetek tiltakozása mellett (egyébként a legfrissebb felmérések szerint a horvátok döntő többsége támogatja a terhességmegszakításhoz való jogot).

Škoro egy igen széles választási koalíciót hozott létre, amelyen a legkülönfélébb jobboldali pártok kaptak helyet, mint a legutóbbi EP-választáson relatíve jól szereplő Szuverenisták, vagy a jobboldali ideológiát klímavédelmi, ökológiai témákkal fűszerező Zöld Lista. A Škoro vezette választási szövetséget körülbelül 13 százalékra mérik, ami önmagában még nem számít kiemelkedőnek, ám érdemes észben tartani, hogy Horvátországban nincs országos bejutási küszöb a parlamenti választásokon, az egyes listáknak az ország 10 választókerületében kell meghaladniuk az 5 százalékot, hogy az adott körzetben mandátumhoz jussanak. Így egyes régiókban, mint például Szlavóniában (ahonnan Škoro is származik) kifejezetten meghatározó erővé válhat a Haza Mozgalom, megnehezítve ezzel a HDZ esélyeit a kormányalakításra. A kormánypárt meg is vádolta Škorot, hogy indulásával a baloldalt segíti, hasonlóan az év eleji elnökválasztáshoz (amikor is a szélsőjobboldali politikus nem szólította fel híveit a HDZ-s elnökjelölt támogatására, akik otthonmaradásukkal hozzásegítettek a szociáldemokrata jelölt győzelméhez).

A választások eredményétől függően Škoroból valóban királycsináló válhat, és ahogy arra Techet Péter is rámutat, az eddigi tevékenysége alapján úgy látszik, hogy a horvát szélsőjobb az ország függetlenedése óta először valódi karizmatikus vezetőre talált a borász-énekesben, akinek színrelépése sok tekintetben változtatja meg a horvát politikát, mivel az egyre inkább középre húzó HDZ-nek már nem csak balról akad kihívója.

A balközép pártjai, élükön az elnökválasztás megnyerése óta magára találó SDP-vel egy Restart névre keresztelt koalícióban kívánják leváltani Plenkovićot. A koalíció miniszterelnökjelöltje Davor Bernardić, aki 2016 óta vezeti az SDP-t.

A horvát balközépnek és centrista pártoknak az elmúlt 10 évben már ez a harmadik átfogó választási szövetsége, amelyben az apróbb liberális, regionális formációk mellett olyan meghatározóbb szereplők kaptak még helyet, mint a horvát Parasztpárt, illetve az Isztria félszigetén jelentős támogatottsággal bíró Isztriai Demokratikus Gyűlés. A Restart szövetség együttes támogatottságát 28-32 százalék közé teszik, néhány esetben szorosan meg is előzve a HDZ-t, amelyre a választók 26-30 százaléka szavazna.

Miközben a két hagyományos párt, az SDP és a HZD már Jugoszlávia felbomlása óta jól beágyazottnak számít Horvátországban, a 151 fős Szábor (a horvát parlament) kisebb pártjai szinte választásról választásra változnak és tűnnek el a süllyesztőben olyan sebességgel, mint ahogyan felbukkantak. Így járt a 2015-ös és 2016-os választáson még meghatározó erőnek számító, eredetileg centrista-liberális nézeteket valló, de azóta jelentősen jobbra tolódó Függetlenek Hídja (horvátul: Most) is, ami a négy évvel ezelőtti 9 százalékot meghaladó eredményének kevesebb mint a felére, 4 százalékra számíthat. A Most egyébként 2017-ig tagja volt a Plenković-kormánynak, ám egy Agrokor nevű mezőgazdasági vállalathoz köthető korrupciógyanús ügy után ellenzékbe vonult, a mostani választásra a Haza Mozgalommal próbált szövetséget kötni, sikertelenül. Szintén az eljelentéktelenedés veszélye leselkedik az Élő fal nevű, kilakoltatásellenes aktivisták által alapított, az elmúlt években pártszakadást is megélő, majd újraegyesülő formációra, amely most főleg oltásellenes üzenetekkel kampányol.

A szélsőjobb megerősödése mellett az idei választás másik fontos fejleménye a radikális-zöld baloldali pártok parlamentbe jutása lehet.

Ez annak köszönhető, hogy több kisebb, elsősorban Zágrábban és más nagyvárosokban aktív zöld, demokratikus szocialista párt úgy döntött, hogy Zöld-Bal Koalíció néven közösen mérettetik meg magukat az idei választáson. A koalíció tagjai között egyaránt megtalálhatóak a 2017-es önkormányzati választáson Zágráb a miénk! néven összeálló, zöldpolitikai elképzeléseket támogató városvédő aktivisták, a feminista, progresszív társadalmi üzenetekkel kampányoló Možemo! (Lehetséges), az antifasizmust a zászlajára tűző Újbaloldal (melynek vezetője, Dragan Markovina 2013-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy aláírásgyűjtésbe kezdett Franjo Tuđman, a Horvátországot 1990 és 1999 között vezető, gyakran korrupcióval és autoriterizmussal vádolt jobboldali államfő Splitben található szobrának eltávolítására). Az ORah nevű másik kisebb, régebbi zöld párt mellett a Koalíció tagja még a Munkásfront is.

A 2014-ben alakított párt erős antikapitalista retorikát vegyít progresszív üzenetekkel, és nagyban támaszkodik Bernie Sanders és Jeremy Corbyn munkásságára. Emellett a kapitalizmuskritikus üzeneteket erősen összeköti a posztszovjet országokban a nyolcvanas-kilencvenes években végbemenő, irányítatlan és számos esetben korrupt privatizációval. A párt véleménye szerint ahhoz, hogy Horvátország gazdaságilag erősebb legyen és csökkenjenek a vagyoni egyenlőtlenségek, a legfontosabb iparágaknak újból állami kézbe kéne kerülniük, valamint a mainál progresszívebb, a szegényeket kevésbé sújtó adórendszert kellene kialakítani. A balközép és jobbközép pártjaival ellentétben a Munkásfront nem hisz a kritikátlan nyugatpártiságban, a NATO-ból például ki is lépne, a jugoszláv múltra pedig inkább pozitívan, de nem kritika nélkül tekint vissza.

Ahogy az Azonnali rámutat, amennyiben a Zöld-Bal Koalíció valóban bejut a Száborba (amire a választási rendszer miatt megvan az esélye), akkor

Lengyelország és Szlovénia után Horvátország válik a harmadik olyan posztszovjet országgá, ahol az újbaloldal parlamenti képviselettel rendelkezik.

Az előbbi fejleményekből is látszik, hogy egyáltalán nem volt politikailag annyira okos húzás Plenković részéről a választás előrehozása, mint ahogy azt eredetileg gondolta. A horvát jobbközép nem tudja kihasználni az egységességét a széttöredezett baloldallal szemben, mivel az a hirtelen helyzetre gyorsan reagált és egyesítette erőit, így egyenlő félként mérkőzik meg a HDZ-vel szemben. Erre még rájön, hogy a szélsőjobb ugyan várhatóan elmarad a tavalyi elnökválasztáson produkált eredményétől, de éppen annyira megerősödött, hogy komoly kellemetlenséget okozzon Plenkovićnak.

A legutóbbi mandátumbecslés a Restart koalíció pártjainak 63, a HDZ-nek 51, a Haza Mozgalomnak 17, a Mostnak 6, a Zöld-Bal Koalíciónak pedig 2 mandátumot jósol. Ebben a mandátumbecslésben azonban nincs benne a külföldön élő horvátok szavazatai alapján kiosztott 3, valamint az országban élő kisebbségeknek fenntartott 8 képviselőhely, amelyek egy ennyire kiélezett helyzetben döntő jelentőséggel bírhatnak.

Számos lehetséges elképzelés van a választások utáni kormányalakításra, ám mindegyik tartogat komoly buktatókat. Ha a HDZ a Haza mozgalommal kívánna összeállni, az könnyen Plenković miniszterelnöki székébe kerülhetne, mivel Miroslav Škoro erősen ellenzi, hogy Plenković kormányfő maradjon, legfeljebb a külügyminiszteri posztot tudja elképzelni az Európai Parlamentből hazatérő politikusnak. A Haza Mozgalom elnöke emellett kategorikusan kijelentette, hogy nem hajlandó együtt kormányozni a Milorad Pupovac vezette szerb nemzetiségi párttal, amely jelenleg kívülről támogatja a HDZ-s kormányt.

A köztük feszülő ellentétek ellenére a Restart koalíció egyetlen természetes támogatójának a Zöld-Bal Koalíció számít, ám a felmérések alapján együtt nem tudnának kormányt alakítani. Bár mind a PSD, mind a HDZ vezetősége erősen ellenzi, de ha el akarják kerülni a megismételt választást, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a két párt közötti nagykoalíció lehet az egyetlen lehetséges megoldás, még akkor is, ha ez könnyen a Restart felbomlásához vezethetne. Legutóbb 2015-ben állt elő hasonló szituáció, amikor a HDZ ugyan megverte a balközépet, ám többek között a Most színrelépése miatt nem tudott stabil kormánytöbbséget kialakítani, így a horvátok 2016-ban újból az urnákhoz járultak (a patthelyzetet az új választás egyébként csak részlegesen oldotta fel).

Így nagyon úgy tűnik, hogy a július 5-i horvát parlamenti választás amellett, hogy a kormánynak nem fog kedvezni, a mostanában lecsillapodó, de továbbra is veszélyt jelentő koronavírus-járvánnyal szembeni eredményes küzdelmet sem fogja segíteni. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt hónapok körülményeinek következtében a kampány elsősorban a járványra adott válaszreakciók értékelésére lett felfűzve, kevesebb helyet hagyva az olyan alapvető problémáknak, mint a környezetvédelem, a vagyoni egyenlőtlenségek, az állami szolgáltatások minősége, vagy éppen a fiatalok körében óriási méretű kivándorlás.