Bár a kormány sikertörténetként kommunikál a digitális oktatásra való átállásról, ha beszélhetünk is sikerről, az semmiképp nem a kormány érdeme, az elmúlt három hónapban megvalósult oktatás pedig nem igazán nevezhető digitálisnak. Hogy kiderüljön, hogyan élték meg a néhány óra alatt lezajló teljes átszervezést az érintettek, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos felmérést készített. A kielemzett adatok első részét most közölték.

Mint az emlékezetes, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint a pedagógusoknak több szabadidejük maradt az új munkarendben, a válaszadók túlnyomó többségének (78,1%-ának) visszajelzése szerint azonban a digitális munkarend bevezetésével többet kellett dolgoznia, mint egyébként.

Az otthon végzett munka magasabb önköltséggel is járt: egyrészt a válaszadók 27,5%-a jelezte, hogy egyértelműen nőttek a rezsiköltségei a távmunka alatt, míg további 29,7%-ot részben érintett a probléma. Másrészt a válaszadók közel fele (42,9%) számolt be arról, hogy kénytelen volt saját pénzéből beruházni annak érdekében, hogy el tudja végezni a feladatait. Erre ugyanis semmilyen központi megoldás nem érkezett – sőt még felvetés szintjén sem merült fel a probléma az oktatásirányításnál.

A legtöbben (68,2%) kiegészítőket, azaz webkamerát, fej- és fülhallgatókat és egyéb perifériákat vásároltak, sokan kényszerültek internet- (37,1%) vagy telefonelőfizetést (14,7%) vásárolni, vagy a meglévőt bővíteni.

A pedagógusok igen jelentős része, 22,8%-a volt kénytelen számítógépet vásárolni, de az is árulkodó, hogy a válaszadók több mint 10 százaléka saját zsebből fizetett elő olyan tréningekre, tanfolyamokra, amelyek a digitális munkarend megvalósításához szükséges tárgyi tudás megszerzését segítették elő – írja a PDSZ.

A válaszadók átlagosan 51 524 forintot költöttek saját zsebből a digitális munkarend megvalósítására. Ezen belül a legtöbbet költő tíz százalék átlagosan 150 484 forintot költött a munkavégzésével kapcsolatos igények kielégítésére.

Sokan (46,2%) stresszesnek élték meg az elmúlt időszakot, ami alatt 38,7 százalék úgy érezte, inkább jellemző volt esetében az egészségromlás, míg 11,9% egyértelműen a digitális munkarendnek tulajdonította azt.

A válaszadók több mint a fele (54%) jelezte, hogy nem volt központilag bevezetett távoktatási keretrendszer az intézményükben, ezért sok helyen teljesen esetleges volt, hogy ki, milyen rendszereket használ az oktatás lebonyolítására. Ahogy arról a Mércén is írtunk, a pedagógusok leginkább magukra és egymásra számíthattak a digitális munkarend megvalósításába.

„Ami a leginkább bizonyítja az oktatásirányítás teljes kudarcát az az, hogy a kollégák még a szolgáltatóktól is több segítséget kaptak (pl. ingyenesen bővített adatkeretek formájában), mint a oktatásirányítás erre hivatott szerveitől”

– írja a szakszervezet, hozzátéve: a válaszadók 79,6%-a szerint semmilyen segítség nem érkezett az állami intézményektől.

A legtöbb segítséget a közösségi oldalakról, csoportokról vették igénybe (72,4%), majd a különböző magáncégek, kiadók, tartalomszolgáltatók oktatásban felhasználható tartalmait jelölték a legtöbben (43,5%), ahogy sokan (23,6%) vették igénybe a civilek, művészek, alapítványok, szakmai szervezetek által biztosított tartalmi segítséget is. Az oktatásirányítási felületeken csak kevesen (8,7%) találtak a digitális munkarendben felhasználható tartalmi segítséget.

„A digitális munkarend legfontosabb tanulsága a válaszadók szerint a központi fejetlenség és a lokális lelemény volt. Sem az oktatás kereteinek kidolgozásában, sem tartalmi segítségben nem tudott tényezővé válni az az oktatásirányítás, aminek alapvető szerepe kellett volna legyen ebben a folyamatban. Nem alakultak ki egységes ajánlások, nem keletkeztek felhasználható digitális tananyagok – annak ellenére sem, hogy erre milliárdokat áldoztak az elmúlt években”

– írja a szakszervezet, mely szerint az eredmény fényében kijelenthető, hogy a digitális munkarendben inkább a „karanténoktatás” volt jellemző, amiből az oktatásirányítás nem tudta kivenni a részét.