Két komolyabb fegyveres konfliktus zajlik napjainkban a Közel-Keleten: egy Líbiában, egy pedig Szíriában. Első ránézésre ugyan nem látszik, de mint legutóbbi írásomban kifejtettem, mindkét polgárháborúban döntő szerepet játszik Szaúd-Arábia és Katar hegemóniáért való versengése.
Líbiában két fél vív állóháborút jelenleg. Egyik oldalon a Tobruk városában székelő Képviselőház áll, aminek katonai szárnya a Halifa Haftár tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg. Őket támogatja Szaúd-Arábia, Egyiptom, Szudán, az Egyesült Arab Emirátusok és Oroszország, és jelenleg az ő ellenőrzésük alatt áll az ország területének közel nyolcvan százaléka, beleértve az olajmezők nagy részét is. A másik oldalon pedig ott van a Tripoliban székelő Nemzeti Megállapodás Kormánya, aminek miniszterelnöke Fájez esz-Szarrádzs, katonai szárnya pedig a Líbiai Hadsereg, őket elsősorban Katar és Törökország támogatja.
Ugyan a Nemzeti Megállapodás Kormánya az ország területének csak kisebbik részét ellenőrzi, hatalmas előny a számukra, hogy az ENSZ őket ismeri el legitimnek, sőt az EU is velük tárgyal menekültkérdésben. Törökország egy éve kezdett el komolyabban beavatkozni a konfliktusba, mikor a tripoli kormány úgy tűnt, hogy elveszti a háborút: Erdoğan elnöknek Katar az egyik legfontosabb szövetségese, így nem volt kérdés, hogy melyik oldal mellé állt Törökország.
A törökök megjelenése azonban mindösszesen arra volt elég, hogy jelenlétükkel megállították a Haftár tábornok előrenyomulását.
Líbia területe tizennyolcszorosa Magyarországénak, lakossága alig hét millió, és az ország legnagyobb része kietlen sivatag – ezt a hatalmas területet teljes egészében egyik oldal sem tudja ellenőrzése alá vonni, emiatt állóháború alakult ki, amiben jelenleg egyik fél sem tudja megtörni a másikat. Ankara eleinte csak a tripoli kormány csapatainak kiképzésében és felfegyverzésében vett részt, idén év elején azonban már saját csapatokat is küldött a térségbe. Sőt, Erdoğan egykori tanácsadójának, Adnan Tanrıverdinek SADAT nevű privát katonai cége több ezer szíriai ellenzéki fegyverest is Líbiába szállított.
Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy komolyabban változtasson a két fél pozícióin. Haftár tábornok támogatói is rájöttek, hogy egyedül nem lesznek képesek legyőzni a török hadsereg támogatását élvező tripoli kormányt. Éppen ezért nagy erőkkel keresnek újabb szövetségeseket, akiket még bevonhatnának a konfliktusba.
Marokkó a tripoli kormányt támogatja, azt is leginkább csak diplomáciai keretek között: 2015. december 17-én a marokkói Skhirat városában írták alá azt az ENSZ közvetítésével létrehozott megállapodást, amely a tripoli kormányt ismeri el legitimnek, Rabat pedig ezt azóta többször is megerősítette. Ezzel pedig megromlott a viszony Marokkó valamint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek koalíciója között, első lépésként több száz marokkói állampolgárságú, de az Emírségekben szolgálatot teljesítő rendőrt bocsátottak el, sőt idén márciusban Marokkó is visszahívta nagykövetét Dubajból.
Május elején azonban Abu-Dzabi koronahercege, Mohamed bin Zayed Al Nahyan különös ajánlattal kereste fel VI. Mohamed marokkói királyt: azt ígérte, hogy amennyiben Marokkó átállna Haftár tábornok oldalára, szívesen adnának el nekik kedvező áron kőolajat. VI. Mohamed király azonban elutasította az ajánlatot, mondván nem azért támogatják a tripoli kormányt, mert annyira szimpatikus nekik, hanem azért, mert
attól tartanak, hogy amennyiben Haftár tábornok kezébe kerül Líbia irányítása, az csak további káoszt hozna a már amúgy is instabil térségbe.
Nem csak ez aggasztja Haftár tábornok támogatóit: ott van Algéria is, Líbia közvetlen szomszédja, ami külpolitikájának mindig a semlegesség volt fő irányvonala – többek között alapítója volt az el nem kötelezett országok mozgalmának is. Tavaly azonban több hónapos tüntetéssorozatot követően megbukott az országot húsz éve vezető Abd el-Azíz Buteflíka elnök, az új kormány pedig már nem annyira tartja fontosnak a semlegességet. Januárban esz-Szarrádzs, a tripoli kormány miniszterelnöke Algírban találkozott Abdelmadjid Tebbounéval, Algéria új elnökével – ez egyértelmű jele volt annak, hogy kinek az oldalára álltak. Most Algéria éppen alkotmánymódosításra készül, amivel lehetővé válik a hadsereg külföldön való bevetése abban az esetben, ha a szomszédos országok valamelyikében Algériát is veszélyeztető konfliktus alakul ki – azaz például Líbiában.
Ebben a feszült helyzetben pedig Haftár tábornok támogatói mindent megtesznek, hogy megerősítsék pozícióikat – James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai képviselője május elején arról számolt be, hogy Oroszország Asszad elnökhöz hű szíriai fegyvereseket kezdett Líbiába szállítani Haftár támogatására, mindeközben pedig egy új ENSZ-jelentés szerint az Emirátusok nyugati zsoldosokat szállított Líbiába.
Ezen erőfeszítéseknek azonban úgy tűnik, nem lett meg az eredménye: a tripoli kormányhoz hű erőknek nemrég sikerült elfoglalni a stratégiai jelentőségű Al-Vatiya légi támaszpontot, ami Haftár tábornok csapatainak legfontosabb létesítménye volt Líbia ország nyugati felén.
Ettől függetlenül a tripoli kormány még mindig csak töredékét ellenőrzi az ország területének. Legnagyobb támogatójuk, Erdoğan azonban az utóbbi hetekben többször is utalt rá, hogy a török hadsereg a Törökországot sújtó súlyos gazdasági válság ellenére sem hagy fel a líbiai háborúval.
A török elnök ezen elhatározását a számok is mutatják: a Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontjának legújabb jelentése szerint az utóbbi hetekben Törökország több ezer szíriai ellenzéki fegyverest szállított Líbiába, valamint a török katonai jelenlét is növekszik – a török katonák száma már 9600-ra nőtt Líbiában, ráadásul ezen katonák közül 180-an 16 és 18 év közöttiek. Január óta 307 szíriai fegyveres vesztette életét Líbiában, akik között szintén volt nem egy gyermekkatona is.
