„IGENIS VAN …BŰNÖZÉS!” felütéssel posztolt Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke Facebookra vasárnap. A posztjával Novák a néhány nappal ezelőtti Deák téri késelésre reagált – csütörtök éjszaka kettős emberölés történt a Deák téren, két húsz éves körüli társaság tömegverekedésében a 18 éves Krisztián előkapta bicskáját, majd szúrásokkal támadt a 21 éves Gergelyre és a 16 éves Lászlóra, mindketten meghaltak.
Az alábbiakban pontokba szedtem, miért is problémás Novák posztja, azonban először álljon itt az, amit konkrétan leírt:
- A Novákhoz hasonló szélsőjobboldali emberkedők kiáltanak mindig PC-kultúrát, mondván őt elhallgattatják, mintha az elhallgattatása a szólás után következne, de nem.
Novák ugyanis nem írta ki pontozás nélkül, hogy mit gondol, mivel nem akarja vállalni annak következményeit – igen, azt, hogy gyűlöletkeltésért letiltsák a posztját, esetleg őt is Facebookról.
Novák tehát tisztában van azzal, hogy amit gondol, azt a Facebook irányelvei szerint (nem is beszélve az alapvető emberi tisztesség követelményeiről) nem lehet leírni. Tudja, de nem vállalja be, csak gyáván térít, az eredeti üzenete mellett azt is kifejezi akarva-akaratlanul, hogy amit gondol, az alapvető normákat sért.
Hihet vagy nem hihet ezekben a normákban ő maga is, kénytelen betartani őket – már ha továbbra is hirdetni szeretné meggyőződéseit a Facebookon. Ha nagyon megengedőek vagyunk, ezt a szükséges megalkuvást az alapvető emberi méltóság véletlen, tőlünk meglehetősen függetlenül létező (amerikaiak a Facebook közösségi irányelvei) győzelmének is elkönyvelhetjük.
- A poszton kitűnően megfigyelhetők a szélsőjobbos kommunikációs csavarok, azokat is lehet elemezgetni, hogy hogyan jelöl ki csoportokat és választ szét, uszít és dehumanizál.
Éppen ma jelent meg a Mércén egy interjú Ruth Wodak nyelvészprofesszorral, amiben Wodiak a szélsőjobboldal kommunikációs csavarjait ismertette: „a szélsőjobboldali politikai pártok látszólag homogén etnikai csoportokkal, a populussal (németül Volkkal, vagyis néppel) azonosulnak, amely egy önkényesen meghatározott, gyakran nativista (véralapú) feltételeken nyugvó képzelt közösség. Az ilyen pártok számára a haza, a német Heimat (vagy a hátország, a Hinterland, ha egy belső megkülönböztetést alkalmaznak a nemzeten belül) az az érték, amely védelemre szorul a veszélyes betolakodókkal szemben. Így aztán a veszélyeztetettség érzését alkotják meg, amelyben a hazát, vagyis „minket” a „mások” veszélyeztetnek: idegenek a társadalmon belül és/vagy kívülről, legyenek azok akár bevándorlók, menekültek, törökök, zsidók, romák, bankárok, muszlimok és így tovább.”
Novák retorikájában tehát maga Magyarország, és annak lakosai, a „fegyvertelen magyarok” vannak veszélyben a „túlerőben lévő hordával”, a romákkal szemben: a cél a félelemképzés, a bezárkózás, és az, hogy higgyük el Novákéknak, valóban az ő megoldásaik (szibériai bérrabtartás(!) – erről bővebben később) a legjobbak a fennálló problémával szemben. A társadalmi megosztottságra, a fennálló és mélyülő szakadékokra e szerint az érvelés szerint kizárólag azok tovább mélyítése, a harc a megfelelő válasz.
A Mi Hazánk alelnöke részben évtizedes képekre („cigánybűnözés”), már alapos munkával mindannyiunkban kiépített asszociációkra játszik rá, a polgári jóérzést állítja szembe a „hordával” és gyilkossal.
A poszt üzenete szerint bár a fehér magyar ember képezi a többségi társadalmat, ő válik egyúttal vesztessé is: hiába kerül börtönbe a gyilkos, igazságtalanság történik, mivel végül kiszabadul a „wellness börtönből (közben meggazdagodva a strasbourgi kártérítésekből), s folytathatja„.
Egészen rettenetes képet fest Novák Előd: a gyilkos roma ember jólétben tengeti az életét a „wellness börtönben” éveken keresztül, aztán meggazdagodva folytathatja a gyilkolást a szabadulása után.
Természetesen ha ez így lenne, az rettenetes lenne. Ha valóban faji alapon ekkora különbségek lennének ember és ember között, érthető lenne, miért mondja Novák azt, amit.
Csakhogy nincsenek. Csak az ilyen és ehhez hasonló szélsőjobboldali retorika és a Novák által használt kommunikációs csavarok kívánják fenntartani ezt a látszatot. Felnőtt, felelősségteljes és gondolkodó emberként ráébredhetünk arra, hogy a világ nem ennyire egyszerű, újból kölcsönvéve a Wodak-interjú gondolatait, „a csoportok soha nem homogének, az ilyen retorika csak a veszélyes sztereotípiák megerősítését és fenntartását szolgálja.”
Na de haladjunk is tovább, ugyanis Novák posztjának vége még hátravan.
- Bár kicsit más téma, de a pontosság kedvéért muszáj kitérni arra, hogy Magyarországon továbbra sincsen olyan, hogy „wellness börtön” vagy „luxusbörtön”.
A „börtönbiznisz” témájának januári felfutása kapcsán Solt Ágnes kriminológus elmondta, hogy mik a Magyarországon leggyakrabban „luxusbörtönként” emlegetett kecskeméti kettes számú objektum, a Wéber Ede utcai börtön sajátosságai:
- mindenki vagy külső helyszínen, vagy pedig házon belül dolgozik
- nem betonozott az udvar, hanem van fű és fa
- vannak rendes bútorok a cellákban
- normális méretű ablakok vannak
- nincsenek élősködők
- néhány zárkában van parketta a padlón
- fizetség fejében használható a konditerem, „de ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy belvárosi, modern konditermet”, helyette „ezeréves súlyokat emelgetnek a rabok”
A szakember szerint egyébként az ottani állapotnak kéne az alapvetően követendő normának lennie országszerte a többi bv intézetben is.
És hogy milyen dióhéjban egy átlagos börtön, aminek lakója kártérítéshez folyamodik az alapvető emberi jogainak megsértése miatt? A fentieknek az ellentéte, valamint egyúttal egy olyan hely, ahol elviselhetetlen a nyári forróság és a szellőzés hiánya, rossz a higiénia, és a rabok plexivel vannak elválasztva a látogatásra érkező szeretteiktől, illetve a nekik küldött családi képeket, leveleket is csak rossz minőségű fénymásolaton kapják meg. A rabok egyúttal akár több mint tízen vannak összepréselődve egy helyiségbe, és amikor kijutnak a cellából valahová szállítás miatt, akkor sokukat megverik és bántalmazzák.
- Egy pillanatra sem szabad elhinni, hogy a Novák Elődék által javasolt megoldások (szibériai bérrabtartás, kártérítési lehetőségek megszüntetése az embertelenség megszüntetése helyett) célravezetők.
Mégis mire lenne jó nekünk a Mi Hazánk-féle szibériai bérrabtartás? Mi a börtönbüntetés célja: hogy a hibát elkövető, sok esetben agresszív ember még agresszívabban, szenvedések által megtörve kerüljön elő, vagy esetleg az, hogy képes legyen visszaintegrálódni a társadalomba? Hogy a lehető legnagyobb mértékben elmúljon minden veszély, amit a jelenléte okoz a társadalom számára, vagy hogy még lejjebb lökjük a szakadékban?
Különösen szép ráadásul az is, hogy a börtönök fenntartásának költségein és a kártérítések összegén kesergő szélsőjobboldal lényegében még több pénzt akar a rabtartásra költeni:
minden plusz pénzt megérne nekik az a további embertelenség, amit általánosan az emberek számára „Szibéria” mint a szenvedés szimbóluma képvisel. Nem mintha valószínűleg a hidegbe lennének kiküldve a rabok ott sem, de hát ez részletkérdés.
Amennyiben egyetértünk azzal, hogy minden ember etnikumtól és nemtől függetlenül ugyanúgy a szeretetre, megbecsültségre, boldog, nyugodt életre vágyik, és hogy alapvetően senki sem gonosz, hamar egyértelművé válik az is, hogy a viselkedésünket, sorsunkat és közérzetünket alapjában véve határozza meg a társadalom és a minket ért hatások. Így van ez a romák esetén is, akik sajnos egyszerre ki vannak téve sok esetben a szegénységnek és minden esetben a diszkriminációnak – és mint később kiderült, a 18 éves Krisztián is intézetben nőtt fel. Ez nem menti fel tetteinek súlya alól, ugyanakkor megvilágítja az ilyen ügyekben a társadalmi és szakpolitikai háttér fontosságát is.
Ami a Deák téren történt, természetesen rendkívül sajnálatos és elfogadhatatlan. A felháborodást és a sokkot követően azonban nem hagyhatjuk, hogy a Novák Előd-féle szélsőjobboldali hangok üres vagdalkozásai elhomályosítsák ítéleteinket, és emiatt ne vegyük észre, hogy a világ sokkal összetettebb annál, mint ahogy azt ők politikai haszonszerzés céljából láttatni szeretnék.
