Az örökbefogadás nem jog, hanem lehetőség. És hatalmas felelősség! A kormány most változtatni akar a feltételeken, de vajon ez a gyerekek érdekeit szolgálja?

Sokak fejében romantikus kép él az örökbefogadással kapcsolatban, melyet a hollywoodi filmek rendszeresen meg is erősítenek, de emellett több téves elképzeléssel is lehet találkozni. Csak párat említek: az árva gyerekeket fogadják örökbe (nem); egy örökbefogadott gyerek nem saját gyerek (de, az, csak más szülte); az örökbefogadó szülő nem teljes jogú szülő, hanem csak nevelőszülő (teljes jogú szülő); a gyerek hálás lehet a szüleinek, amiért jobb sorsot adtak neki (egy gyereknek nem kell hálásnak lennie, és a szülő nem jótevő). Jobb, ha titkoljuk a gyerek előtt az örökbefogadottságát (legyünk inkább őszinték!).

Kik fogadhatnak örökbe? Az örökbefogadásnak megvannak a törvényi feltételei (részletesen itt olvashatók). Túl kell esni egy pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, el kell végezni egy felkészítő tanfolyamot, megnézik a lakást, a jövedelmet, és szükséges egy igazolás a háziorvostól.

A feltételek egész könnyen teljesíthetőek, mégis, sok-sok év várakozási időről lehet hallani, de arról kevésbé, hogy vajon mi a hosszú várakozási idő oka. Évente nagyjából 2-3000 örökbe fogadni szándékozó szülő várakozik, nagyjából 2000 örökbe adható gyerek van, és mégis 1000 alatti örökbe adás történik. Mert a kereslet és a kínálat nem talál egymásra. Általában újszülött, teljesen egészséges, nem roma gyereket szeretne a várakozók zöme. Ehhez képest többségében nem újszülött, vélhetően roma származású kisgyerek várakozik arra, hogy családba kerülhessen.

Az örökbefogadás valóságával nagyon kevesen vannak tisztában, még az örökbefogadásra jelentkezőkben is sokszor nagyon téves elképzelések élnek. Sokan a felkészítő tanfolyamon szembesülnek először azzal, hogy az életet adó vagy ún. vér szerinti anya lehet például drogos, szexmunkás, ülhet épp börtönben, lehet, hogy már szült 10 másik gyereket, és az is lehet, hogy még kiskorú. Vagy lehet épp szexuális agresszió áldozata.

Hogy az örökbe fogadható gyerekek nagy része gondozatlan terhességből születik meg, hogy senki nem várja őket, hogy már magzati állapotukban is rengeteg negatív élmény érheti őket. Vannak olyan gyerekek, akik életük kezdeti időszakában több nevelőszülői családban is megfordultak vagy épp csecsemőotthonban. Akiket soha nem szoptattak. Akiket még meg sem öleltek. A sok trauma pedig mind jön a gyerekkel együtt az új családba – és a szülőknek extrán jól kell tudniuk bizonyos helyzeteket kezelniük.

Emellett sokszor elítélik az életet adó anyákat is, annak ellenére, hogy talán áldozatok maguk is. Az is gyakori, hogy az anya a gyerekének akar jót azzal, hogy örökbe adja. Néha ez a legjobb döntés, abban az élethelyzetben, amelyben ő is szenved.

Az is gyakran a tanfolyamon kerül először szóba, hogy nem, nem a genetika határozza meg elsősorban a viselkedést, a viselkedés nincs senkinek a „vérében”. Az egy sokrétű dolog, a genetika mellett a körülmények és a szocializáció is hatással van rá.

Tehát egy ilyen tanfolyam szemfelnyitó alkalom sokak számára. A valósággal való szembesülés terepe. És az önismereté: mit tudunk vállalni, és mit nem. Enélkül olyan lenne egy örökbefogadás, mintha vakon kéne keresgélni valamit, amiről csak egy álomképünk van.

Többször is elhangzik egy ilyen felkészítő tanfolyamon, hogy nem a szülőnek keresnek gyereket, hanem a gyereknek szülőt. A gyerek érdeke van a központban. Mégis, a szűkös erőforrások miatt számtalan gyermek reked bent a rendszerben értelmetlenül, és vár akár éveket arra, hogy örökbefogadó családba kerülhessen.

Konkrét esetet hozok fel példaként: egy vér szerinti anya a kisgyerek 1 hónapos korában távozott el, nem kereste soha többet. Mégis, a kisgyerek 1 éves korában kezdődött csak el az örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárása (miért?), 2 évesen vált örökbe fogadhatóvá (mi tartott 1 évig?), és ezután csak 2,5 évesen ajánlották ki először örökbefogadásra várakozó szülőjelöltnek. Egy 3 éves gyerek esetében nagy idő 2,5 év várakozás.

A minap olvashattuk Novák Katalin sajtótájékoztatójában, hogy mindezen változtatni akar a minisztérium, le akarják rövidíteni a várakozási időket, és egyszerűbbé tennék az egész folyamatot. A cél nagyon támogatandó, ha a gyermek érdeke van a középpontban. Ha a gyermek nem reked bent évekig feleslegesen a rendszerben aktatologatás miatt.

A másik oldal azonban kétséges: az örökbe fogadni szándékozók várakozási ideje attól tudna leginkább lerövidülni, ha jobban összepasszolna a kereslet és a kínálat. De nem roma újszülöttből nem lesz több a rendszerben – és ha arra várnak legtöbben, továbbra is sokat kell majd várniuk. Éveket. Ezen a várakozási időn nem rövidít az, ha – ahogy az új javaslat mondja – nem lesz kötelező a felkészítő tanfolyam.

Az maximum a családként való közös együttélés hosszán rövidíthet – ugyanis magában hordozza azt a rizikót, hogy a szülők elképzeléseivel végül nem találkozik a valóság, és úgy dönthetnek, hogy felbontják az örökbefogadást. És az tragédia. A gyereknek. Míg a mérleg másik serpenyőjében az van csupán, hogy egyeseknek felesleges macera egy ilyen tanfolyam.

A szöveg eredetileg a harmonet.hu oldalon jelent meg.