Nem szokásunk a Mércén a parlamenti csörték kivonatolása, pláne nem azok szó szerinti leirata, hiszen cinikus, pökhendi, semmitmondó válaszokkal teli van a kormánypárti politikusok padlása, ebben semmi újdonság nincs. Mint ahogy abban sem, hogy általában nem válaszolnak a nekik feltett kérdésekre érdemben.

Viszont az, amit ma Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bemutatott, mindenképp érdemes a figyelemre, mindenki eldöntheti, vajon miért.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó azonnali kérdése így hangzott Kásler Miklóshoz:

Mikor nyújtja be a lemondását?

Bangóné felszólalásában a következőket mondta:

„Miniszter úr. A járvány első egészségügyi halálos áldozata egy 41 éves édesapa. A legtöbbet adta ennek az országnak: az életét. Egy gyermeket és egy szerető feleséget hagyott maga után. 41 éves volt. Haláláról aljas módon önök hazudtak. Mikor kérnek bocsánatot? Gondoskodnak-e az özvegyről és az árván maradt gyermekről? Kitűzik-e a gyászlobogóját az egészségügyi intézményekre? Az elmúlt hónapok munkája során sikerült felkészíteni az egészségügyi ellátórendszerünket a tömeges megbetegedések időszakára, hangoztatták nap mint nap. De mekkora árat fizetünk mi ezért? Szeretnék elmondani egy történetet a számtalanból, amivel megkeresnek a választók. Idézem: a 32 éves sógornőmnek elkezdett egy hete fájni a szeme és a feje.A tünetei egyre súlyosabbak lettek. Lázas is lett, értesítve lett a háziorvosa, aki elkezdte hívogatni azokat, akiket ilyen helyzetben kell. Kiküldték a mentőt és felvitték a tatabányai kórházba. Ott COVID-ra tesztelték, azon kívül egy vérnyomást sem mértek, hanem több óra hosszára kirakták a váróterembe, hogy hazaszállítsák. Akkor már nagyon nagy fájdalmai voltak. A teszt eredménye negatív lett, így kiment hozzá a háziorvos, mert már annyi ereje nem volt, hogy a mosdóba kimenjen. Telefonált a háziorvos több kórházba, de elutasították, ide-oda ne vigyék ezzel az indokkal, mivel nincs meg a második teszteredménye. Hogy is lett volna, amikor nem készítették el? Először koronavírus-gyanús volt, mégis hazaengedték. Visszatérve a háziorvos nagy nehezen elintézte a balassagyarmati kórházat. Oda már agyhártyagyulladás-gyanúval vitték be. A kiérkező mentősök is erre gyanakodtak, sajnos be is igazolódott. Agyhártya- és agyvelő-gyulladással feküdt altatógépre rakva, mert akkora fájdalmai voltak. Sajnos Reni már nincs közöttünk. Egy hétéves gyermek és egy öt hónapos gyermek gyászolja az édesapjával. Azért, mert önök az alapellátást és az egészségügyi ellátást a vírusra hivatkozva teljes mértékben leállították. Hány embernek kell még meghalnia, miniszter úr? És ki fog a felelős lenni ennek az édesanyának a haláláért? Kérem a válaszát.”

Kásler Miklós az alábbi választ adta:

„Képviselő asszony kétségkívül konzekvens. A kéthavonta ismétlődő ‘mondjon le, mondjon le’ ismételten elhangzott. Igaz történetekkel tetszett szórakoztatni a parlamentet, bár a történet ennél sokkal, de sokkal…”

Eközben Bangóné az asztalra csapva bekiabálja, hogy „Ez nem szórakoztató, ez nem szórakoztató, miniszter úr!”

Mire Kásler úgy folytatja a válaszát:

„… Ne tessék ordítani. Én nagy türelemmel önt végighallgattam. A 41 éves egészségügyi dolgozót saját halottunknak tekintettük, ha történt hiba, akkor az az ellátó intézménynek és az ellátó orvosnak a felelőssége. Bejelentést ezzel kapcsolatban sem a család, sem ön nem tett. Ezeket a jelzőket, hogy aljas, hazudtak, és a többi, az ön irodalmi munkássága részének tekintem, tudjuk, hogy elmerült a magyar irodalomban és a magyar nyelvtanban, és a magyar helyesírásban. Köszönöm szépen.”

Ezek után a miniszter leült.

Bangóné 1 perces viszontválasza így hangzott:

„Miniszter úr, Regina 32 éves volt. 5 hónapos kislánya van, és 7 éves kislánya. És tudja, miniszter úr, én nem szórakozom ezen. Lehet, hogy önök igen. Én nem 133 bátor embert látok itt, hanem 133 aljas embert, aki ezt végig tudja csinálni. És tudja, miniszter úr, amikor azt hallom mindenhonnan, és az orvosoktól, hogy hat héten keresztül a kismamáktól nem vettek vért, hat héten keresztül a véralvadásgátló betegeket nem nem ellenőrizték, tudja miniszter úr, ön orvos, és tudnia kell, hogy ha ezeket a dolgokat nem tesszük meg, nagyon súlyos problémákat okoznak. A váralvadásgátló vizsgálatának tudja, mi a következménye? Elvérezhetnek ezek a betegek. A kismamákat hat héten keresztül nem vizsgálták, miniszter úr? Mi ennek a következménye? És hány ember fog abban meghalni Magyarországon, hogy nem jutott hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz? Most Kabán meghalt egy férfi, mert nem műtötték meg szívbetegséggel. A szomszédom majdnem vakbélgyulladásban halt meg, mert nem vitték be a kórházba időben. Hány esetet soroljak még fel, miniszter úr? Hányat?”

Kásler Miklós Bangóné kérdésére a következő választ adta:

„Minden magyar beteg halálát 70 évesen is meggyászolom. Mindent megtettem egész életemben, és most is, hogy az emberi élet lehetséges határáig éljenek honfitársaink. A megjegyzéseire nem nagyon tudok mit mondani, mert nincs tartalma. Ezt a stílust pedig nem veszem át, már csak azért sem, nehogy összekeverjenek önnel. Köszönöm szépen.”

És leült, nagy taps közepette. Majd szép suttyomban távozott is az ülésteremből, még mielőtt Oláh Lajos (DK) feltehette volna neki a következő kérdést, „Ezt meg már így hogy?” címmel.

Mondjuk a fenti válaszait elnézve teljesen mindegy, hogy bent van-e vagy sem, hiszen egy épkézláb választ sem képes adni.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki többek közt az egészségügyért is felel. Legalábbis papíron.

A Bangóné-Kásler csörtét közvetítésünkben is meg lehet nézi, 1 óra 20 perc tájékán kezdődik: