Egy „névtelen” neveket sorol. Neveket sorol – történelmi hősökét, mártírokét –; egy „arctalan” (számára) ismeretlen arcokat idéz fel – hősökét, áldozatokét –; egy esztelen eszméket emleget – az egyenlőség, a jog és a felemelkedés eszméit –, hisztérikusan össze- és felkavar mindent és mindenkit, aki nő létére bármikor és bárhol valami mást merészelt tenni, gondolni és mondani, mint amit szerinte és fényesre nyalt talpú futtatói szerint egy nő mondhat, tehet és gondolhat.

Ő, az állam által kivásárolt, egykor a függetlenség és a szabadság szimbólumaként ismert Magyar Nemzet nevét bitorló sajtóroncs hasábjain megmondhatja, hogy mi a nő, mit tehet, mit gondolhat, mit érezhet egy nő. Minden nő.

Máskülönben ronda, fogatlan, baszatlan, kielégületlen, komcsi, ávós – ja, ki ne hagyjam: FEMINISTA mind, akár magyar, akár német, akár francia, akár mai, akár múlt századi, akár élő, akár holt!

Ezt az állam – így a magyar nők, az ellenzéki nők, a feministák! – pénzén fényesen kitartott névtelen, arctalan, esztelen szócsőcske okádja bele a nagy magyar éterbe. Mikor is?

Anyák napján.

Ott: a haszon. Itt: az irtózat.