Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Budapest átlagosan 100 ezer forintos jutalmat ad az idősotthonok dolgozóinak – koronavírus összefoglaló csütörtökön

Ez a cikk több mint 3 éves.

A rendkívüli helyzet 50. napja a mai, a kormányzati koronavírus weboldal szerint eddig összesen 2775 embert fertőzödött meg, 581-en gyógyultak meg és 312-en vesztették életüket az elmúlt hetekben. Globálisan 3 261 476 esetet tartanak számon, 1 028 686 gyógyultat és 230 381 halottat. Napi koronavírus összefoglalónk következik.

Magyarország

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra e hét csütörtökén is tartott kormányinfót. A miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy májusban még biztosan fennmarad a digitális oktatási rend, júniusra a kormány még nem hozott döntést, május végén vizsgálják felül a jelenlegi állapotot. Augusztus közepéig pedig tilos az 500 főnél nagyobb rendezvények megtartása.

Ezen kívül elmondta, hogy hétfőtől az adatközlés is változik: a megbetegedésekre és a halálozásokra vonatkozó adatokat külön is közlik Budapestre és azokra a járásokra, ahol a kijárási korlátozások életben maradtak, illetve az ország többi területére. Gulyás szerint így látható lesz az, hogy az intézkedések milyen hatással járnak, és hogy a kijárási korlátozák fenntartása hogyan gátolja a betegség terjedését. A sajtótájékoztatón sok egyéb dologról is szó volt még, a Mérce összefoglalója itt olvasható el.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő csütörtök délután Facebookon tette közzé annak a miniszteri utasításnak a szkennelt változatát, amellyel Kásler elrendelte, hogy szabadítsák fel a kórházi ágyak 60%-át.

A politikus úgy értékelte:„ez a dokumentum világosan mutatja, hogy előkészítetlenül, kapkodva és a betegjogok teljes figyelmen kívül hagyása mellett zajlott a kórházi ágyak erőltetett ütemű kiürítése, amiben most már az ombudsman is vizsgálódik”.

Kikértem a Kásler-terv alapját, a sokat emlegetett miniszteri utasítást, ami alapján a kórházi ágyak úgynevezett…

Közzétette: Szél Bernadett – 2020. április 30., csütörtök

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere közölte, hogy csakúgy, mint az elmúlt hetekben ezen a hétvégén is lezárják a Margitszigetet, a Római-partot és az Óbudai-szigetet. Fontos, hogy holnap munkaszüneti nap van, így a lezárás már pénteken érvénybe lép. Emellett a 24.hu összefoglalójából az is kiderül, hogy a hosszú hétvégére többek között Tiszafüreden kijárási tilalmat vezetnek be és a Balaton környékén is lezárták a turisztikai célpontokat.

A főváros vezetése ezen kívül arról is döntött, átlagosan 100 ezer forintos jutalmat fognak osztani 1621 idősotthoni alkalmazottaknak. A célra 190 millió 468 ezer forintot biztosítanak, és az összes szakmában dolgozó 75 százalékát érinti.

Az összes dolgozó és a jutalmazásba bevonni kívánt személyek létszáma közötti eltérés egyrészt az állományban lévő, de jelenleg feladatot nem végző, valamint a távmunkában feladatnövekedés nélkül dolgozók létszámából és a fel nem töltött álláshelyek létszámából adódik – olvasható az előterjesztésben.

A Magyar Narancs értesülése szerint az ELTE kancellárja, Scheuer Gyula utasítást adott ki, amely szerint a pandémia alapvetően változtatja meg az intézmény gazdálkodását, ezért létszámstopot vezet be, más források pedig azt mondták a lapnak, hogy 860 millió forintos megszorításról lehet szó. Amint azt a Magyar Narancs megemlíti, ez nem is lenne egyedi eset: a Szabad Pécs nemrég arról írt, hogy a Pécsi Tudományegyetemtől az ITM 3,6 milliárdot von el.

Eközben a Semmelweis Egyetem kutató két gyorstesztről megállapították, hogy használhatatlanok. Az Index szerint a tényleges fertőzötteknek csupán harmadát mutatják pozitívnak, a ténylegesen negatívok közül pedig 7-13 százalékot fals pozitívnak mutatnak. Mint írják, a gyorsteszteket egy olyan kínai hátterű magyar cégtől szerezhette be az egyetem, amelyik korábban ismeretlen volt az egészségügyi piacon, de a veszélyhelyzet óta sorra kapják a megbízásokat.

Külföld

Megfertőződött az orosz miniszterelnök, Mihail Misusztyin. Ezt maga a kormányfő jelentette be a Rosszija 24 hírcsatornán – írja az MTI. Az önkéntes karanténba vonuló Misusztyin azt javasolta Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy ügyvivőnek Andrej Belouszov miniszterelnök-helyettest nevezze ki.

A New York Times szerint az Egyesült Államokban újabb 3,8 millió ember kért munkanélküli segélyt 1 hét alatt, így már összesen 30 millió emberről tudni, aki elveszítette munkáját és segélyért folyamodott a koronavírus okozta járványhelyzetben. A „jó” hír, hogy ez a szám már 603 ezerrel kevesebb az egy héttel korábban regisztrált 4 millió 442 ezernél. Ugyanakkor a hvg.hu azt írja, az elemzők ennél jobb adatra, csak 3,5 millió segélykérelemre számítottak az utóbbi 7 napra.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia már túljutott az új típusú koronavírus okozta járvány tetőzésén, így a kormány hamarosan ismerteti az ország újraindításának terveit – hangzott el a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatón. Johnson elmondta, a kormány a jövő héten átfogó tervet ismertet arról, hogy miként lehet újraindítani a gazdaságot, a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni, és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.

Habár múlt heti összefoglalónkban azt írtuk, Németország még nem érzi magát készen arra, hogy visszatérjen az élet a régi kerékvágásba, úgy tűnik, javult a helyzet, ugyanis újabb lazításokat jelentett be a kormány. Ennek értelmében a vallási intézmények ismét fogadhatnak hívőket, megnyithatnak a múzeumok és egyéb kiállítóhelyek, kinyithatják a játszótereket, az állatkerteket és a botanikus kerteket. A részletszabályokról a tartományi kormányok döntenek.

A lazítások igen visszafogottak, és a fertőzéshigiéniai előírások betartása mellett nem fenyegetnek a járvány súlyosbodásának veszélyével – idézte az MTI a tanácskozás után Peter Tschentscher hamburgi polgármestert. Angela Merkel pedig úgy fogalmazott, be kell várni az eddigi lazítások hatását mutató adatokat, ezért csak a következő, május 6-i megbeszélésen döntenek nagyobb szabású ügyekről, az óvodák, az iskolák és a sportegyesületek működéséről. Kiemelte: lehetnek eltérések a tartományok között, de a stratégia egységes, és a cél közös, arra irányul, hogy ismét minden egyes fertőzésnél feltárják és lezárják a vírus terjedésének lehetséges útjait, mint a járvány legelején.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt