83 éve, 1937 április 26-án éppen cikkünk megjelenésének percében az alig 17 ezer fős baszkföldi kisvárosban, Gernika-Lumoban félreverik a harangokat, és bekapcsolják a polgári védelem riadószirénáit. A világtörténelem leghírhedtebb terrorbombázásainak egyikére, Guernica lerombolására emlékezünk.
„Lázadó gépek golyózápora”
A News Chronicle újságírója alig két nappal az események után még aligha tudhatta biztosan, hogy nem „lázadó gépek”, hanem a kormány ellen fellázadt falangista Franco tábornok kérésére az ifjú náci Luftwaffe Condor-légiója, valamint a fasiszta Olaszország Aviazione Legionariája (Légionárius Légierő) valósította meg az addigi első olyan, kifejezetten polgári lakosság elleni légitámadást, amely felhívta magára a nemzetközi figyelmet is.
Az addigi, levegőből elkövetett rémtettek rendre az olasz Aviazione Legionariához voltak köthetők (Malaga-Almería autópályájának géppuskázása, Valencia vagy Durango terrorbombázása), Guernica volt az első helység, amely felett Hermann Göring „ifjú Luftwafféja” elsötétítette az eget, és Európa közeljövőjét.
Az áldozatok száma (ha a későbbi hasonló rémtettekhez mérjük, akár Londonról, akár Drezdáról, Hirosimáról vagy Nagyváradról beszélünk) viszonylag alacsony volt, helyi és nemzetközi történészek mintegy 150 és 800 közé teszik (ellentétben az eredetileg ezt a számot 1600 fölé helyező helyi kormányzattal), nagyságrendjében hasonló volt a szűk hónappal korábbi durangoi támadáshoz. Ami viszont széleskörű megdöbbenést és felháborodást keltett a közvéleményben, az az addig nem látott módszer, vagyis egy egész város porig rombolása volt.
A terrorbombázás különös kegyetlensége nem csak az épületek 85 százalékának megsemmisítésében rejlett: a máskor csendes, éppen tavaszi vásározásra készülődő kisváros tömve volt az északkelet-bizkaiai francoista hadműveletek elől menekülő civilekkel.
A fasiszták előrenyomulása nyáron amúgy el is érte célját, spanyol Baszkföld szívének, Bilbaonak elfoglalásával sikerült az északi offenzívát győzelemmel zárniuk.
Korabeli reakciók
A nemzetközi szocialista sajtót leszámítva viszonylag kevés lapból értesülhetett a világ közvéleménye rögtön Guernica bombázásáról. Míg előbbi következetesen beszámolt a francoista hadak rémtetteiről napi szinten, utóbbi viszonylag visszafogott hangnemben, elvétve tudósított az eseményről (erre világít rá Tóth Csaba Tibor Mércén megjelent Radnóti-emlékcikkében is).
A Köztársaság ellen lázadó francoisták egészen 1975-ig fenntartották azt a nyilvánvaló hazugságot, hogy a város lerombolása az anarchista milíciák műve volt, Spanyolország hivatalos álláspontja ez ügyben a Franco-rezsim után változott csak meg.
Bár a spanyol köztársasági kormány pár héttel később a Népszövetség elé akarta citálni az ügyet, annak megvitatására végül nem került sor az ENSZ elődszervezetének tanácsülésén.
Ma
2003-ban Drezda és Guernica bombázásának túlélői közös nyilatkozatban léptek fel az amerikai vezetésű katonai koalíció iraki háborújával szemben:
„Ahogy televízióink az Irak ellen készülő bombázógépekről készült képeket vetítik, nekünk, Guernica és Drezda túlélőinek eszünkbe jut saját menthetetlenségünk és iszonyodásunk emléke abból az időből, amikor a bombázások poklába vettettünk. Láttuk megölni az embereket. Megfullasztani. Összezúzni. Lángba borítani. Anyákat, amint más nem lévén saját testükkel próbálják gyermekeiket megvédeni. Idős embereket, akiknek nem volt erejük elmenekülni a lángok elől. Ezek a képek ma is elevenen élnek bennünk (…) Ma pedig azt kell látnunk, hogy a 21. század eleje szintén a szenvedés és a pusztítás jegyét hordozza magán. (…)”
Hivatalos, tömeges megemlékezést szokástól eltérően idén nem tarthatnak Gernika-Lumo lakosai a koronavírus-járvány miatt. A helyi önkormányzat viszont a hagyományos fáklyás felvonulás megszervezése helyett arra kéri a lakosokat, hogy napnyugta után egy-egy égő mécsest helyezzenek majd el ablakukban, hogy idén se merüljön feledésbe a történelem egyik első terrorbombázásának iszonyatos emléke.
