Királyi paloták, polgári árak

LAKI, LAKI – jó három éve már, de meglehet az akár négy is, ez a név világít a szemembe, valahányszor kinézek az ablakon. Jó a város közepén lakni. Jó is meg rossz is. Rossz, hogy nyári hajnalokon, amikor nyitva van az ablak a végállomásukra igyekvő buszok dübörgése ébreszt fel, rossz hogy árad be a por meg a benzinszag, akár nyitva van ablak, akár nincs. Viszont jó, hogy elég kinéznem az ablakon, és sok mindent megtudok a világról. Tévém nincs, a rádióban csak zenét hallgatok, és bár végigpörgetem az on-line portálok híreit, elemzéseit meg a Facebookot is megnézem naponta, a vizuális ingerek nagy részét az ablakon át szerzem be. Manapság különösen, amióta az önkéntes karantén, aminek a tiszteletben tartását a régóta felnőtt gyermekeim szigorúan ellenőrzik, a lakásom luxusfogdájába zárt.

Az ablakon át szemlélt világból az utca változatos eseményein kívül figyelmemet leginkább a három nagyméretű épület köti le, amelyek amúgy is útját állják pillantásomnak: szemközt a királyi bérpalotaként emlegetett épület, egykor Ferenc József tulajdona, oldalvást pedig a tornyos ikerépületek, amelyek valamikori tulajdonosuk, Klotild főhercegnő nevét viselik. Újabban a két épület közül az Erzsébet híd felé nézve a jobb oldalit északi, a bal oldalit déli Klotild palotaként szokták emlegetni. Az északi Klotildot egy olasz beruházó vette meg, ő adta bérbe az épületet az arab tulajdonban lévő Mellow Mood Groupnak. E csoport két gazdája üzemeltette a Buddha bár hotelt, melyet 2012. június 24-én maga Orbán Viktor nyitott meg. A miniszterelnöki megnyitó olyan súlyú volt, hogy a szállodának ténylegesen nem is kellett megnyílnia. Erre csak három hónappal később került sor.

Belváros-Lipótváros önkormányzata 2014. május 21-én eladta a Mellow Mood tulajdonosainak a Párisi udvart, augusztus 19-én pedig egy török beruházónak a déli Klotild palotát. Az eladót mindkét esetben Rogán Antal polgármester képviselte. Az eladási ár a hvg.hu információja szerint 2 milliárd 150 millió forint, az eladott terület 11 ezer négyzetméter (Szeretlek, Magyarország blog). Ez azonban csak 89 százaléka az épületnek, a hiányzó 11 százalék értékesítésére később került sor.

Ha feltételezzük, hogy a négyzetméter-ár a két eladási aktus között nem változott, a teljes terület 12 210 négyzetméter, a teljes ár pedig 2 milliárd, 386,5 millió. Eszerint a négyzetméter-ár 195 455 forint. Ez 2014-ben igencsak jutányos árnak számított, még akkor is, ha hozzászámítjuk a tatarozás 2 milliárd forintra tervezett költségét. Ehhez képest a Párisi udvar három hónappal korábban tízseres áron kelt el. Feltéve persze, ha a Dr. Sándor Ügyvédi Iroda által előkészített és Rogán Antal által aláírt területi adat – 2082 négyzetméter – megfelel a valóságnak. Kétségtelen, hogy ez a szám szerepel a földhivatal nyilvántartásában is.

Én a Párisi udvar melletti társasházban lakom. A társasház területe az 1992. július 25-én kelt Alapító okirat szerint 2529 négyzetméter, azaz a területe nagyobb lenne, mint a sarokház Párisi udvaré, holott a társasház egy 609 négyzetméteres telekre épült, és az épület keskeny volta már az építkezés idején, 1914-ben feltűnést keltett. Valószínű, hogy a tulajdoni lapon és a szerződésben szereplő adat csak az alapterület nagyságát mutatja, az emeleti helyiségek, a lépcsőházak, a padlástér nincsenek benne, így nem szerepelnek a szerződésben sem.

Műemlék és koronavírus

De hagyjuk a múltat, a gyanús ingatlanüzleteket, térjünk vissza a jelenhez, a déli Klotild palota tatarozásához és a koronavírushoz. Amikor az építkezési területen megláttam a LAKI feliratot, vélhetően a kivitelező cég nevét, megörültem. Végre egy látványos építkezés Budapest szívében, amelynek a kivitelezője nem a Market Építő Zrt., Orbán szívbéli barátjának, drukkertársának, Garancsi Istvánnak a cége. Attól kezdve jóindulatúan nézegettem az építkezést, és aggódtam, nehogy az ötven méter magas toronydaru véletlenül leverje a torony tetejét díszítő főhercegi koronát.

Úgy esett, hogy valamikor március elején elolvastam a Műtárgyhamisítás magyar szemmel című kötetet, a legújabb darabját annak a csodálatos képzőművészeti album-sorozatnak, amelyet a Kieselbach Galéria jelentet meg (ezúttal együtt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és az Országos Kriminológiai Intézettel). A kötetben a művészettörténész Lengyel László írása egy sor hamis vagy meghamisított műtárggyal foglalkozik, köztük a nemrégiben „helyreállított” füzéri várral. Laikus létemre is szembeszökő volt, hogy a csinosan berendezett Várkápolna inkább egy filmvígjáték díszletére emlékeztet, mint egy középkori templomra. Benyomásomat igazolta, hogy Lengyel a magyarországi középkori művészet legkiválóbb szakértőjét, Marosi Ernőt idézi:

„Aki ezt látta, már birtokában is van az egységcsomagolásban forgalmazott »középkor« kivonatának! […] hamisítás esete forog fenn, mert nyilvánvaló a megtévesztés szándéka…”

Az ablakomból szemlélve a szemközt folyó serény munkát, megkerestem az interneten a Laki cégről fellelhető információt: a Zrt. egyik referencia-munkája a füzéri vár. Az építmény restaurálása hatalmas üzleti sikernek bizonyult: látogatók tömegét vonzza, esküvők, vendéglátó-ipari események színhelye.

A siker nemcsak üzleti. A kivitelező munkájáért 2016-ban elnyerte a Pro architectura díjat. A díj indokolása szerint az újjáépített vár „identitásunk és nemzeti közösségi tudtunk értékes és méltó bástyája”. (Az idézetek forrása a kötet 41. oldala.) A szövegezés valószínűvé teszi, hogy a Füzér várának felújítása illeszkedett a kormány „emlékezetpolitikai” elképzeléseihez: ennek is szerepe lehetett abban, hogy a belvárosi ingatlaneladásokhoz kapcsolódó egyik építkezésre a Laki Épületszobrász Zrt. kapott megbízást.

Mindazonáltal igazságtalan dolog volna a céget kizárólag Füzér várával és a déli Klotild palotával kapcsolatban emlegetni. A Laki Zrt. számos műemléképület helyreállításában, főként a belső terek restaurálásában vett részt: a fertődi Esterházy Kastély, Pesti Vigadó, Zeneakadémia.

Ismét kinézek az ablakon, időközben már kitört a járvány, dühöng a vírus. A Laki Zrt. munkavállalói szorgosan dolgoznak a déli Klotild palota helyreállításán. Hogy van ez?

A gyerekek nem mehetnek iskolába, a magamfajta öregek nem mehetnek ki az utcára, nem lehet színházba, hangversenyre, moziba menni, ezeknek a derék harmincas embereknek ellenben dolgozniuk kell reggel héttől délutánig.

A fejükön ott a védősisak, ami megvédi őket a lehulló törmeléktől, de senkin sincs szájmaszk, senki sem tartja a másfél méteres távolságot a munkatársától. Nem is tarthatják, hiszen együtt tolják, húzzák a kocsit, ami tele van törmelékkel vagy építőanyaggal, együtt rakják tele, vagy ürítik ki a daru kosarát, együtt pakolják fel és le a teherautókat, amelyek az építőanyaggal meg a törmelékkel együtt hozzák-viszik a vírust is, és egymáshoz szorulva eszik meg a hazulról hozott száraz ebédjüket a padon, vagy a földön ülve.

Tudom, az emberré válás fontos állomása volt az, amikor az együttes vadászat, a csoportban végzett munka felszámolta a testi távolságtartás természeti parancsát, amely a madarakat arra készteti, hogy a dróton is egymástól egy-két centiméter távolságot tartva pihenjenek meg. Pedig ebben a járványos időben milyen jó lenne, ha ez a természeti örökség feltámadna bennünk. Csak hát együttes fizikai munkát nem lehet úgy végezni, hogy másfél méteres távolságot tartunk egymástól.

Ezen a munkahelyen nincs rendszeres heti pihenőnap. Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, az áruházak vasárnapi nyitva tartásának harcos ellenzője nem szólalt fel a parlamentben, hogy vasárnap szüneteljen a Klotild palota építése is. Nem is szólalhatott fel, hiszen a szerződés szerint az átépítésnek öt éven belül be kell fejeződnie. Ha az öt év a szerződés aláírásakor kezdődött, akkor a palotának már nyolc hónapja készen kellene állnia. Hol volt akkor még a vírus?

Most azonban már sietni kell, mert egyszer csak vége lesz a járványnak, akkor pedig jönnének a vendégek, be kell hozni az elmaradt hasznot. Hogy közben néhány melóst megfojt a koronavírus? Ahol fát vágnak, ott hull a forgács. A családi vállalkozás cégvezetője, Ömer Özyer, vagy pláne a többségi tulajdonos, Süleyman Özyer úr nagyon haragos lenne, ha Budapestre látogatva azt tapasztalná, hogy a magyar munkások nem dolgoznak. Márpedig Budapestre bármikor ellátogathat, hiszen az Országos Rendőr-főkapitány megbízottja indokolt esetben engedélyezheti külföldiek beutazását, amennyiben a külföldi hozzájárul a tesztvizsgálathoz.

Szabadság a-tól u-ig

Március 28-án hatályba lépett a kormány 71/2020 számú rendelete, amely meghatározza, hogy az emberek mikor és milyen okból hagyhatják el a lakásukat. 28-án reggel szinte üres volt a Ferenciek tere. Az autóbuszok a szokásos menetrend szerint futottak be a megállóba, de nem szállt sem le, sem fel senki. Csak egyetlen helyen lehetett embereket látni: a déli Klotild palota építési területén. Reggel hétkor az építkezésen dolgozók libasorban vonultak be a majdani szállodát körülvevő palánk bejáratán. Nem volt köztük másfél méter, pedig a műszak megkezdése előtt akár meg is tarthatták volna a jogszabály ajánlását.

A kijárás korlátozását kimondó rendelet 4. szakasza a-tól u-ig sorolja fel az okokat, amelyek alapján az emberek elhagyhatják az otthonukat. Az a-val jelzett első pont a munkavégzés. Járvány ide, járvány oda – a melós dolgozzon. Ezt a munkavállalók is így gondolják: építőmunkás nem dolgozhat home office-ban.

Ő vagy bemehet a munkahelyére, vagy éhen hal az otthon maradt gyerekeivel együtt.

A világ számos országában kivételes szabályokat vezettek be a járvány miatt kieső jövedelem pótlására. Amennyire az internet alapján át tudtam tekinteni, úgy tetszik, az Ír Köztársaságban vezették be a legkedvezőbb szabályokat. Itt 18 és 66 év között mindenki, aki a járvány miatt elvesztette a jövedelmét, heti 350 euro támogatást kap. Akkor is, ha szabadfoglalkozású volt. Sőt akkor is, ha nem ír állampolgár, de Írországban él. Hogy ezt a szabályt könnyű kijátszani? Hát persze. De nem szokás. És még mindig olcsóbb tudomásul venni, hogy némelyek jogosulatlanul veszik fel a segélyt, mint mindenkit ellenőrizni. Ez is olyasmi, ami megkülönbözteti a jogállamot a rendőrállamtól.

Az Egyesült Királyságban, ha egy munkahely a járvány miatt leáll, a munkavállaló bérének a 80 százalékát a járvány elmúltáig az állam fizeti, maximum havi 2500 fontig. A járvány közös csapás, a terhét minden polgárnak vállalnia kell. Németországban, ha a munkaidő csökkentése miatt a munkavállaló keresete 1000 Euróval csökken, ebből az állam 600 eurót átvállal; ha a munkavállaló nem beteg, de vállalja az otthoni karantént, mert kapcsolatban volt valakivel, aki időközben megbetegedett, a keresetkiesését a munkaadónak kell pótolnia, de a kifizetett összeget az állam három hónapon belül megtéríti. De még az Egyesült Államokban is, ha a hatóság arra kötelezi a munkaadót, hogy otthoni munkára küldje az alkalmazottait, a munkabért valamennyi pótlékkal együtt kell megfizetnie.

Magyarországon csak két terület van, amelyeket alig érintenek a járvánnyal kapcsolatos intézkedések: templomba járni szabad, dolgozni muszáj.

A járványveszély nem ok arra, hogy valaki ne menjen be dolgozni: ha önkényesen otthon marad, ez megalapozza a felmondást. Ha nem beteg, de házi karanténba kerül, nem járhat be a munkahelyére, tehát nem kap fizetést, de táppénzt sem kap, hiszen nem beteg. Ez arra kényszeríti a munkavállalót, hogy eltitkoljon mindent, ami miatt karanténba kerülhetne: a hőemelkedést, a köhögést, a végtagfájdalmat, de még azt is, hogy egy hozzátartozója vírusfertőzéssel kórházba került. Ha kis szerencséje van, nem kapja meg a vírusfertőzést, vagy kihordja lábon.

Hozzá kell tennem: hétfőtől, műszakkezdés, azaz reggel hét előtt egy ember megállítja a munkába érkezőket; azok kinyitják a szájukat, az autón érkezett ellenőr belevilágít a szájüregbe. Megkérdeztem egy orvos ismerősömet. Azt mondta, az elmondottak alapján az eszköz feltehetőleg lézeres hőmérő, amely azonnal jelzi a hőemelkedést. Ezzel a betegeket ki lehet szűrni; olyat, hogy valakit ne engedtek volna be, nem láttam. A sorban állást figyelve megbecsülhettem, hányan dolgoznak az építkezésen. Mintegy százan lehettek.

De szerencséje van annak is, aki elkapja a fertőzés. Ebben az esetben jár neki a táppénz, a fizetése 50 vagy 60 százaléka. Persze nem azé a fizetésé, amely a zsebébe kerül, hanem annak a jóval kisebb összegnek a megfelelő százaléka, amely a fizetési szalagon szerepel. Így jó ez mind a munkaadónak, mind a munkavállalónak. Igaz, a munkavállalónak csak addig, amíg nem betegszik meg, nem megy szülési szabadságra, vagy nem lesz nyugdíjas.

De hát egészségesek vagyunk, a nyugdíj meg még messze van. Ami pedig a szerencsét illeti, ha a magyar embereket elviszi a koronavírus, a családjuk még temetési segélyt is kap. Csuhaj.

A hőemelkedését eltitkoló munkavállaló közben persze tíz munkatársát is megfertőzheti. A betegségüket azok is titkolni fogják, így lesz aztán a regisztrált fertőzések számához képest a halálesetek száma elképesztően magas. Hogy mennyire magas, azt nem tudjuk, hiszen egy daganatos betegségben szenvedő ember, ha az otthonában hal meg, a rákban elhaltak számát növeli, azt, hogy a járvány követeztében halt meg, a személyiségi jogai védelmében el lehet titkolni. Megeshet, a most munkába álló kórházparancsnokoknak az is feladatuk lesz, hogy a statisztikában a vírushalottak száma ne múlja felül a rákhalottakét.

Egy szerény javaslat

Térségünkben vannak országok, ahol képviselők, miniszterek lemondanak a jövedelmük egy részéről. Magyarországon jogegyenlőség van. Ha a leálló munkahelyek dolgozói nem kapnak fizetést, hiszen az állásidő elháríthatatlan külső ok, azaz a járvány miatt jött létre, vonatkozzék ez az országgyűlési képviselőkre is. Vagyis ha a koronavírustól kapott rendkívüli felhatalmazás birtokában Orbán Viktor áttér a rendeleti kormányzásra, és az országgyűlés az év végéig nem ülésezik, akkor erre az időszakra a képviselők se kapják meg a fizetésüket. Van rá egy fogadásom, hogy a legtöbbjük még így is jobban fog élni, mint a déli Klotild palota helyreállításán dolgozó munkások.

(A szöveg április 1-én készült.)

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs