Hétfőn még csak 3 budapesti színházról volt szó, amelyeknél innentől kezdve a kormány gyakorolhatja a munkáltatói jogokat is a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott módosító javaslat értelmében. Ehhez képest a módosító keddi parlamenti vitáján a fideszes L. Simon László már 7 ilyen intézményről beszélt.
A módosító javaslatot kedden 132 igen, 31 nem és 20 tartózkodás mellett szavazta meg az Országgyűlés kedden, ami azt jelenti, hogy mostantól kezdve azoknál a budapesti színházaknál, amelyek ugyan a főváros tulajdonában állnak és a fenntartói jogköreiket is a Fővárosi Önkormányzat gyakorolja, azonban finanszírozásuk 100%-ban a központi költségvetésből kerül ki, az alapvető munkáltatói jogok Kásler Miklós Emmi miniszter kezébe kerülnek.
Azaz ő dönthet majd az érintett színházakban a kinevezésekről, a vezetői megbízásokról, azok visszavonásáról, a felmentésekről, a fegyelmi eljárások indításáról és a fegyelmi büntetések kiszabásáról is.
Korábban a főváros három olyan színházat nevezett meg, melyeknek finanszírozását 100%-ban az állam állja: ezek az Újszínház, a József Attila Színház és a Thália Színház voltak. Ezek mellett Budapest vezetősége azt is jelezte, hogy további négy színházat fog a főváros az állammal közösen működtetni, ezek a Budapest Bábszínház, a Kolibri Színház, a Madách Színház és a Vígszínház, arról azonban nem adtak tájékoztatást, hogy ki milyen mértékben száll be a finanszírozásba.
A keddi parlamenti vita során L. Simon László már azt állította, hogy a főváros „mintegy hét intézményt” „nem akar finanszírozni”. Az Index összefoglalója alapján a fideszes politikus konkrétan a Vígszínházat is említette a hét érintett intézmény között. A fideszes politikus szerint „a többletfinanszírozás mellé többletjogok is járnak”. Szerinte bár „az állam nem akar színházakat elvenni a fővárostól, de amennyiben arra kényszerül, hogy száz százalékban ő finanszírozzon intézményeket, akkor a felelősséget is magához vonja.”
Fontos részlet azonban, ahogy arra az Index cikke is rámutat, hogy a rendszerváltás óta része a színházak működtetésének az állami támogatás. Nem újkeletű dolog tehát, hogy önkormányzati színházakat részben a központi költségvetésből finanszíroznak, olyan viszont a tavaly decemberben elfogadott színháztörvény előtt nem volt, hogy ezeknek a színházaknak a működésébe a kormány beleszólt volna.
A beleszólás mértéke a most elfogadott módosító előtt odáig terjedt, hogy a színházak igazgatói kinevezésénél az államnak vétójoga volt, most azonban ennél jóval széleskörűbbé vált: gyakorlatilag állami irányítás alá kerülnek az érintett intézmények (amelyekről tehát jelenleg még nem tudjuk biztosan, melyik színházak).
Az ellenzék soraiból többen hevesen támadták a Parlamentben a módosítót, Gyurcsány Ferenc szerint például „Budapest lelke egy részének megsebzése és a magyar kultúra megsebzése” az, ami zajlik. A DK elnöke kijelentette, hogy a kormánypártok „ki nem állhatják a szabad hangot, a szabad gondolatot, a független értelmiség tőlük független létezését”, amit a nemzeti alaptanterv, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének kinevezése, az akadémia átalakítása és a CEU elüldözése példáin keresztül már korábban szemléltettek.
Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes úgy vélte, hogy azért pont most került az Országgyűlés elé ez a módosító, mert „a kialakult járványhelyzetben nem fognak tiltakozók az utcára vonulni”. Kunhalmi szerint „egy demokratikus állam kultúrafinanszírozásának az a korábbi gyakorlat felel meg, amikor az állam úgy nyújt forrásokat, hogy a működésbe nem szól bele.”
Az LMP-s Csárdi Antal szerint a kormány „a feladatfinanszírozáson keresztül kivéreztette az önkormányzatokat”, ugyanakkor azonban „a kőszínházak soha nem tudtak megélni állami támogatás nélkül.” Csárdi szégyennek nevezte az előterjesztést, „amelyet egy demokrata nem támogathat.”
(MTI, Index)
