Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Európa zárva, leálló autóipar, egyre több magyarországi fertőzött – koronavírus összefoglaló kedden

Ez a cikk több mint 4 éves.

Magyarországon a következő napokban megtöbbszöröződhet a fertőzöttek száma, a koronavírus utolérte az autóipart is, Európa pedig lezárja határait. A mai napon is rengeteg koronavírussal kapcsolatos hír jelent meg, így hát igyekeztünk összegyűjteni a legfontosabbakat. Koronavírus összefoglalónk március 17-én, kedden.

Belföld

Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője mai sajtótájékoztatóján közölte: miután tegnap döntés született a nem élelmiszert áruló boltok 15 órai bezárásáról, a zenés-táncos rendezvények betiltásáról és a szórakozóhelyek, mozik, illetve kulturális intézmények bezárásáról, a mai napon meg is jelent az ezt rögzítő kormányrendelet. Aki bármilyen szabályt megszeg, 5 ezer és 500 ezer forint közötti bírsággal szankcionálható.

Lakatos elmondta, a határzárat követően éjféltől 12 óráig közel 600 embert fordítottak vissza, 1300 személyt pedig beengedtek az országba a szlovák-magyar határon. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Hegyeshalomnál torlódás alakult ki, miután a Romániába és Bulgáriába hazaindulókat már nem engedték át az országon a hatóságok, ami ellen néhányan az autópályán ülve, a kamionforgalmat blokkolva tiltakoztak. Az Ausztriából érkező kocsisor 20 kilométer hosszú, sokan már 12 órája az autójukban várakoznak.

Miután Bogdan Aurescu román külügyminiszter humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztertől, az operatív törzs sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor bejelentette: ma 21 és 24 óra között a román és a bolgár, 24 óra után viszont már csak a román állampolgárok utazhatnak át az országon, az áruforgalomnak kijelölt utakon.

A sajtótájékoztatón Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, a mai napon újabb 11 fertőzöttet azonosítottak, így a számuk 50-re nőtt, ami megfelel a számításaiknak.

Ez a szám viszont a napokban a többszörösére fog emelkedni, mivel egy beteg további 2-3 embert is képes megfertőzni. Éppen ezért a következő napokban a fertőzés növekedésével az ellátórendszert is folyamatosan alakítani fogják.

A tisztifőorvos örömteli bejelentést is tett: a Nemzeti Népegészségügyi Központ nemzeti bizottsági laborjában Magyarországon először sikerült izolálni a koronavírust, ami azt jelenti, hogy jobban megismerhetjük azt és kicsit közelebb kerültünk a hazai vakcina kifejlesztéséhez is (ami valószínűleg nem ebben az évben fog megtörténni).

Müller igyekezett a gyakran elhangzó kérdésekre is válaszolni. Mint azt elmondta, a szabadban sportolás továbbra is megengedett, illetve sétálni, kirándulni is el lehet menni, persze semmiképpen sem nagy csoportban, de két ember esetén is ajánlott 2 méter távolságot tartani. Kötelező védőoltások nem lesznek elhalasztva, legfeljebb a választható iskolai „kampányoltások”, hiszen ezek esetében nem jelent problémát néhány hónap csúszás. Az időszakos orvosi vizsgálatok elhalaszthatók, a szüléseknél pedig továbbra is ott lehetnek az apák, megfelelő védőfelszerelésben, illetve ha nem mutatnak tüneteket.

Az operatív törzs mai sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:

Ma meglett a második gyógyult koronavírusos is, ketten viszont súlyos állapotban vannak, 45 kórházi dolgozó pedig karanténba került. A fertőzöttek számának várható emelkedése miatt az országos tisztifőorvos a budapesti mellett Miskolcon, Szekszárdon, Ajkán és Kiskunhalason jelölt ki négy új járványkórházat.

A fővárossal kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes tartottak online sajtótájékoztatót, ahol közölték: a BKV-járatok megcsappant utasforgalma miatt csütörtöktől szünidei menetrend lép életbe, online elérhetővé tették a MOL Bubi 100 forintos havi bérletét, bezárták a játszótereket és nem lesz ingyenes a parkolás, mivel az káoszt eredményezne és félő, hogy akadályozná az egészségügyi szolgáltatókat és a közrend fenntartóit munkájuk elvégzésében.

Karácsony szerint még mindig elégtelen a kormány kommunikációja. Nem tudni például, hogy a kerületi egészségügyi intézményekben és szociális ellátásban dolgozók kapnak-e védőfelszerelést, és hogy miből fizetik az önkormányzatok a 70 év fölöttiek ellátását.

Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:

Ma ülésezett a parlament népjóléti bizottsága is, ahol elhangzottak fontos újdonságok is: Surján Orsolya helyettes tisztifőorvos elmondta, hogy a járványra tekintettel változtak az eljárásrendek, melyek közül a leglényegesebb, hogy aki nem igényel kórházi ellátást, ezentúl maradhat otthonában, akkor is ha tüneteket mutat.

Emellett mobil mintatevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, és mostantól a súlyos, ismeretlen eredetű tüdőgyulladásban szenvedőknél is elvégzik a laborvizsgálatot és már nem nézik az utazási előzményt.

Mindeközben a koronavírus okozta gazdasági problémák kezdenek nemzetközi szinten is látványossá válni: ma Európa-szerte gyárleállásokat jelentettek be az autógyártók, többek közt a magyarországi Audi és Opel is. Hogy ez milyen hatással lesz a munkavállalókra, arról egyelőre nincs hír.

Külföld

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója kijelentette, Európa lett a világjárvány epicentruma, mivel a világon bejelentett esetek kétharmada itt található.

A kontinensen legsúlyosabban érintett Olaszországban ma rekordot döntött az új koronavírus: 24 óra alatt 345-tel 2503-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, miközben a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt az eddigi legmagasabb számmal, 2989-cel 31506-ra emelkedett.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nemrég jelentette be: az Európai Unió tagországainak vezetői elfogadták az uniós bizottság korábbi javaslatát a harmincnapos beutazási korlátozás elrendeléséről, így ebben az időszakban csak az uniós állampolgárok, a britek és a schengeni övezet nem uniós állampolgárai, vagyis a norvégok, a svájciak, az izlandiak és a liechtensteiniek léphetnek be az EU területére.

„Az ellenség a vírus, és most minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az emberek védelmére és a gazdaságunk védelme érdekében. A helyzet alakulása szerint készen állunk minden szükséges feladat elvégzésére, vagy akár további intézkedések meghozatalára”

– fogalmazott Ursula von der Legyen, az Európai Bizottság elnöke.

Ma Csehország, Ausztria, Olaszország és Spanyolország után ma Franciaországban is kijárási tilalmat rendeltek el. Szerbiában határozatlan időre elhalasztották az április 26-ai parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokat, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, a 65 évnél idősebbek, illetve az ötezer lakosnál alacsonyabb népességű településeken élő 70 év felettiek viszont nem egyáltalán nem léphetnek utcára.

Belgiumban a kormány otthonmaradásra szólított fel mindenkit, ugyanakkor a szabadban végzett testmozgást megengedi, de csak szigorúan egyedül, vagy szűk családi körben. Emellett a gyógyszertárak, bankok és posták kivételével minden olyan üzletet, amely nem nyújt létfontosságú szolgáltatást, bezáratnak.

Látogatási tilalmat rendelt el a menekülteket befogadó görögországi táborokban is a járvány terjedésének megakadályozására a görög bevándorlásügyi minisztérium. A túlzsúfolt táborokba csak az ott dolgozók léphetnek be.

A mai napon Európában utolsóként Montenegróba is megérkezett a koronavírus. Az intézkedéseket már korábban megkezdték, a vírus megjelenésével viszont újabb komoly szankciókat vezettek be: leállítják tömegközlekedést, felfüggesztik az összes sporteseményt, bezárnak minden szabadidős létesítményt, bezáratják a fodrászatokat és egyéb szépségszalonokat is, a boltok pedig nyitás után 2 órán át  csak idős vagy fogyatékossággal élő embereket szolgálhatnak ki.

Eddigi összefoglalóink, a koronavírussal kapcsolatos további híreink itt, a hivatalos kormányzati tájékoztatás pedig itt érhető el.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt