Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Menekültek ezrei rekedtek a török-EU határon, humanitárius katasztrófa készülődik

Ez a cikk több mint 4 éves.

Humanitárius katasztrófa készülődik az Európai Unió határán, miután Törökország útjára engedett több tízezer menekültet, azonban az Unió egyáltalán nem szándékozik őket a területére engedni, ennek megfelelően Görögország megerősítette határvédelmét – írja a Tagesschau.

A lap szerint vasárnap virradóra uszkve 13 000 menekült torlódott fel a határnál, akik a szabadban voltak kénytelenek tölteni a fagyos éjszakát.

Az ENSZ migrációs szervezete, az IOM szerint több, mint 13 000 menekült érkezett a török-görög határra, miután Ankara a szíriai konfliktus eszkalálódásának hatására úgy döntött, ismét ideje azzal revolverezni az EU-t, hogy útjára bocsátja a területén veszteglő, gyakorlatilag fogva tartott menekülteket.

A 212 kilométeres határszakaszon több, akár háromezer főt számláló csoportokban várakoznak a menekültek, nők, férfiak vegyesen, sok a kisgyerekes család is, akik cudar és méltatlan körülmények között kell, hogy várják, hogyan döntenek a sorsukról az őket eszközként használó hatalmak.

Nem túl meglepő módon már az MTI-n is olvashatók hírek, miszerint Dezső Tamás, a

„Migrációkutató Intézet igazgatója úgy látja, hogy az utóbbi napokban kezdődött újabb migránsáradat biztonsági kockázata sokkal magasabb, mint amekkora 2015-ben volt.”

Az IOM törökországi vezetője, Ladfo Gvilava ugyanakkor elmondta,

„a migránsok száma, akik Edirnén keresztül mozognak a határ felé a napok folytával egyre nő, ahogyan autókkal, taxikkal és buszokkal megérkeznek Isztambulból.” Noha a legtöbben férfiak, „de sok családot is látunk, akik kisgyerekekkel utaznak”.

Miközben éjszaka a hőmérséklet fagypont alá is süllyed és jeges szelek fújnak, a szervezet ruhát és egyéb készleteket oszt ki.

A török külügyminiszter, Süleyman Soylu szerint szombat este kilenc óráig – az IOM számításaival szemben – több, mint 36 000 menekült lépte át a határt, köszönhetően a török kormány azon döntésének, miszerint a továbbiakban nem kívánja feltartóztatni a menekülteket – ahogy többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel is közölte.

A határain kibontakozó humanitárius válságra az Európai Unió a görög és bolgár határszakasz megerősítésével, és a Frontex erejének összpontosításával reagál, hogy a menekülteket az Unió területén kívül tartsák – ebben azonos állásponton vannak a jobboldali görög és a bolgár kormányok, valamint az EU vezetése.

Mindazonáltal Görögországban már ott van a válság: a szigeteken felállított menekülttáborokban embertelen körülmények között él nagyjából negyvenezer ember, közülük húszezren Moria szigetén, egy háromezer főre tervezett intézményben, és olyanok is a körülmények – az emberek földön alszanak, összezsúfolva, sokszor kitéve az időjárás viszontagságainak.

35-40 százalék a kísérő nélküli kiskorúak aránya, és nagyjából egynegyed a nőké, akik ezekben a borzalmas táborokban laknak, és miközben az újonnan érkezőket igyekszik kívül tartani, az országban tartózkodók helyzetét nem tervezi, vagy tudja rendezni a jobboldali görög kormány.

Eközben a napokban Észak-Szíriában kiújult fegyveres konfliktusnak, melynek keretében hajszálnyira vagyunk attól, hogy a török és az orosz hadseregek nyíltan egymásnak menjenek, már több, mint száz halálos áldozata van, ráadásul a harcok miatt még több ember kényszerül lakhelye elhagyására.

Az események magyarországi hatása várhatóan az lesz, hogy a kormánypárti médiacsatornákon éjjel-nappal láthatjuk majd a félelmetes képsorokat, ahogy más bőrszínű emberek álldogálnak egy-egy kerítés mellett, és vélhetően sok „szakértő” is heveny migránsozással fogja hergelni a kormánypárti médiák olvasóit, hallgatói és nézőit.