Vagy legalábbis nem árt. Persze, csak abban az esetben, ha a valódi történések valamennyire is számítanak. Persze nincs ilyesmire szükség, ha a történetet a szerző alakítja kedve szerint.

Az nem újdonság, hogy a PDSZ-t azzal a kritikával illetik, nem tudja megmozgatni a pedagógustársadalmat. Azt is tudjuk jól, hogy nagyon erős az igény egy széleskörű munkabeszüntetésre, mi is foglalkoztunk már a témával, egészen konkrétan részletekbe menően kifejtettük, miért nincs még sztrájk, hogyan akadályozza a hatalom egy törvényes munkabeszüntetés megvalósítását.

„Kokettálás a sztrájkkal”

Az általunk egyik legprogresszívebb sajtóterméknek tartott Mércétől azonban kissé meglepő az a színvonal, ahogy a sztrájk problémakörét megközelíti. A portál újságírója úgy állítja be a korábbi években történt rövid ideig tartó, majd a tavaly meg nem valósult sztrájkokat, mintha a sikertelenség elsődleges oka a szakszervezetek összefogásának hiánya, és általában a szakszervezetek tehetetlensége, a szakszervezeti vezetők közötti rivalizálás lett volna. Mi néhányan itt, a PDSZ-nél, akik évek óta a tanári munkák mellett, a szabadidőnk, a családunk, sokszor az egészségünk rovására is megfeszítve dolgozunk a sikeres nyomásgyakorlásért, nem tudunk szó nélkül elmenni a cikkben írtak mellett. Tegyünk hát rendet (ismét) sztrájkügyben.

A leírtakkal szemben az történt, hogy a cikket jegyző Diószegi-Horváth Nóra által is emlegetett 2016. évi sztrájkok közül a kétórás figyelmeztető sztrájkot valóban a PDSZ szervezte, de a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által kezdeményezett egynapos sztrájk szervezésében ugyanúgy részt vettünk. Tudniillik, a szakszervezetek a sztrájkot csak megszervezni tudják, annak sikere már mindenekelőtt azon múlik, hogy abban – szakszervezeti hovatartozás nélkül – hányan vesznek részt. A sztrájkhoz pedig nem a szakszervezetek kedvéért kell csatlakozni, hanem a jó ügyért, vagyis a követelések teljesülése érdekében. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni, mikor a sztrájkban való alacsony részvételért kizárólag a szakszervezeteket okolják.

A szakszervezet országos szinten „csak” a jogszerű sztrájk feltételeihez a törvényben előírt feltételeket tudja biztosítani, miközben helyi szinten tájékoztatunk, segédleteket és segítő önkénteseket toborzunk, biztosítunk, koordinálunk. Jómagam is éjt nappallá téve ebben dolgozom, ahogy minden egyes sztrájkban a 90-es évek óta. Így volt alkalmam nyomon követni azt is, hogy a hatalom birtokosai hogyan lehetetlenítik el fokról fokra a sztrájkjog gyakorlását.

Sztrájkolj, ha tudsz

Ahogyan azt minden bizonnyal Diószegi-Horváth Nóra is tudja, a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény egyes területeken tiltja, ill. korlátozza a sztrájkjog gyakorlását. Utóbbi esetben a sztrájk megkezdésének feltétele az ún. még elégséges szolgáltatásokról történő megállapodás.

Ezt a sztrájktörvény korábban nem írta elő. A még elégséges szolgáltatásról csak tárgyalni voltak kötelesek a felek, de a megállapodás elmaradása nem befolyásolta a sztrájk jogszerűségét. A 2010. december 31-én hatályba lépett sztrájktörvény-módosítás azonban kötelezi a feleket a megállapodásra. Országos jelentőségű ügyekben a felek alatt a kormányt és a sztrájkbizottságot kezdeményező szakszervezetet vagy szakszervezeteket kell érteni.

Ugyanez a sztrájktörvény csak példálózó felsorolást tartalmaz arról, hogy melyek azok az ágazatok, területek, amelyek esetében még elégséges szolgáltatás biztosítása szükséges. Ilyenek a közforgalmú tömegközlekedés, a távközlés, az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szervek. Eldöntendő kérdés tehát először is az, hogy a nevelő-oktató intézményekben folyó tevékenység a sztrájk szervezésekor egyáltalán a még elégséges szolgáltatás körébe tartozik-e. Szerintünk nem.

Az egyeztetést azért kell mégis lefolytatni, mert amennyiben egy véghezvitt sztrájk során a bíróság utólag mégis kimondja, hogy meg kellett volna állapodni a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájkot jogellenesnek nyilváníthatja. Vagyis az abban résztvevőket úgy lehet tekinteni, hogy jogellenesen tagadták meg a munkavégzést, amely esetben a munkáltató a munkajogi retorzión túl még kártérítési követeléssel is felléphet a sztrájk szervezői és bizony, az abban résztvevők ellen is.

A sztrájktörvény kimondja, hogy

„a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. (…)

A munkaügyi perben eljáró bíróság öt munkanapon belül, nem peres eljárásban, szükség esetén a felek meghallgatása után dönt. A munkaügyi perben eljáró bíróság határozata ellen a közléstől számított öt napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezést az ügy összes iratával együtt a beérkezése napján fel kell terjeszteni a másodfokú bírósághoz.”

A bírósági eljárás a fentiek alapján ránézésre nem tűnik hosszúnak, mivel a törvény rövid határidőket szab a döntésre, ám a bíróságok eddigi gyakorlata az volt, hogy az öt napot attól az időponttól számították, amikor az ellenérdekű fél az általuk feltett kérdésekre megküldte válaszát. Már önmagában ezzel is több héttel el lehet húzni az eljárást, ám mivel a Kúria számára a törvény nem szab határidőt, a Kúriáig elvitt jogviták hosszú hónapokra el tudják odázni a végső döntést.

Felmerülhet a kérdés, hogy jogerős ítélet birtokában miért nem lehet elkezdeni sztrájkot? Miért kell várni a Kúria ítéletére? Ennek két oka van:

1. A Kúria megváltoztathatja a másodfokú jogerős ítéletet, és az addig esetlegesen jogszerűnek nyilvánított sztrájk egycsapásra jogellenessé válhat.
2. Ha nemzetközi bíróságon meg akarjuk támadni a magyar sztrájktörvényt, ennek feltétele, hogy előtte minden hazai jogorvoslati lehetőséget kihasználtunk.

A sztrájktörvény azt is kimondja, hogy „amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Kormány öt napon belül kijelöli az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét.” A törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy a törvénymódosítást célzó sztrájkkövetelések esetén azokról a kormánnyal kell tárgyalni. A sztrájktörvény ugyanakkor nem határozza meg, hogy ilyen esetben a még elégséges szolgáltatásról is a kormánnyal kell-e egyeztetni, vagy azzal az érintett munkáltatóval, ahol a sztrájk lebonyolítása konkrétan történni fog. Az eddigi, sokéves gyakorlat az volt, hogy a még elégséges szolgáltatásról az érintett munkáltatókkal egyeztettünk.

2013 májusában futottunk egy sikeres kört a bíróságon: annak jogerős álláspontja szerint ugyanis minden szempontból jogszerű és korrekt volt a PDSZ által meghirdetett márciusi sztrájk. A másodfokú határozat kimondta, hogy a pedagógus és az iskola nem kötelezhető elégséges szolgálat teljesítésére, annak biztosítása, megszervezése a tankerület feladata. A bíróság helyt adott a PDSZ álláspontjának, mely tankerületenként egy intézmény kijelöléséről szólt.

Tavaly februárban a PDSZ szolidaritási sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) 2019. március 14-ére szervezett kétórás figyelmeztető sztrájkjának időtartamára. A bevált gyakorlat szerint ezúttal is a munkáltatókkal – tankerületi központokkal és szakképzési centrumokkal – kötöttük meg a megállapodást. Ennek ellenére 2019. májusában, mikor a PDSZ sztrájkköveteléseiért szervezett „rendes” sztrájkot előkészítő egyeztetést kezdeményeztük, azt a választ kaptuk azoktól a munkáltatóktól is, akikkel alig pár hónappal előtte megállapodtunk, hogy nem velük, hanem a kormánnyal kell még elégséges szolgáltatásról megállapodni. Jelenleg azért húzódik a jogvita, mert az erről szóló másodfokú ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmünket lassan egy éve nem bírálja el a Kúria.

Unalmas, bonyolult, követhetetlen? Nos, mi ebben a jogi hercehurcában vagyunk évek óta. Mégpedig azért, mert ugyanazt szeretnénk, mint az oktatás ügyéért joggal aggódó újságíró: egységes és hatékony érdekérvényesítést.

A sztrájkolni szándékozók ugyanis egyértelművé tették, hogy nem jelképes, hanem észrevehető, zárt ajtók mellett megtartott sztrájkban érdekeltek. A kormány ebben egyértelműen ellenérdekelt. Az egyes tankerületi központokkal – és korábban a jogelőd KLIK-kel – kötött megállapodás szerint csak néhány intézményben lett volna gyermekfelügyelet (olyan intézményt lehetett volna kijelölni, ahol előzetesen kevesen nyilatkoztak a sztrájkban való részvételi szándékukról).

Egy másik eljárásban tett kormányjavaslat alapján azonban képet alkothattunk arról, hogy a kormány valójában hogyan is gondolja a sztrájk lebonyolítását. Úgy, hogy minden sztrájkoló oktatási intézményben biztosítják a gyerekek, diákok felügyeletét. Joggal tarthatunk attól, hogy egy ilyen munkabeszüntetés gyakorlatilag észrevehetetlen, olyan, mintha nem is lenne. A legutóbbi egyeztetésen már azt az elképesztő elképzelést adta elő nekünk Maruzsa Zoltán államtitkár, hogy ők úgy képzelik a sztrájkot, hogy azalatt a tanórák 90 százalékát megtartják.

Ezért a hosszú jogorvoslati út, amelytől nemcsak azt várjuk, hogy a bíróság tegye egyértelművé, kivel kell a még elégséges szolgáltatásról egyeztetni, hanem azt is, hogy döntsön, kiterjed-e a közoktatásra a még elégséges szolgáltatás kötelezettsége. Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy a PDSZ a sztrájkjog gyakorlásának érdekében jogi eszközökkel támadja a törvényt. Alkotmányjogi panaszt tettünk, illetve nemzetközi jogorvoslati útra tereljük az ügyet, amelyhez viszont – mint azt már említettem – szükséges előbb az összes hazai jogorvoslati lehetőség kimerítése.

Szóval akkor hogy is volt?

Diószegi-Horváth Nóra sajnálatosan csak a PSZ közleményeit böngészte, így nyilván elkerülte figyelmét, hogy a PDSZ által 2018 decemberében kezdeményezett Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottsághoz 15 szakszervezet, három konföderáció és a Hallgatói Szakszervezet csatlakozott a rabszolgatörvény elfogadása idején. Emiatt nem találkozhatott a már említett tavaly március 14-ei szolidaritási sztrájkkal sem, amely úgyszintén nem a szakszervezeti összefogás hiányára utal.

A még elégséges szolgáltatásról ekkor még a meghirdetés utáni egy-két napon pár tankerületi központban és szakképzési centrumban hajlandóak voltak megállapodni, ám hamarosan kapták „felülről” az ukázt, hogy a megállapodást el kell kerülni.

A tankerületi központi igazgatók elérhetetlenekké váltak, vagy kerek-perec bejelentették, hogy nem hajlandóak semmilyen megállapodásra. Végül dr. Latorcai Csaba államtitkár azokban az intézményekben is megakadályozta a sztrájkot, ahol volt érvényes megállapodás. A részleteket itt és itt Latorcai elvtárs, a sztrájktipró lehet elolvasni. A PDSZ május 29-ére szervezett sztrájkjánál a munkáltatók arra hivatkoztak, hogy a még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodást nem is velük, hanem a kormánnyal kell megkötni, és a többit feljebb ismertettem. Ezek az események tehát jóval megelőzték a PSZ nyári bejelentését.

Diószegi-Horváth Nórának jó lenne eldönteni, hogy lagymatagsággal vádolja a PDSZ-t, aki nem képes egy sztrájkot összehozni, vagy széthúzással, vagyis azzal, hogy valójában nem is akar sztrájkolni. Mi ugyanis úgy láttuk tavaly tavasszal is, hogy a tárgyalásos út nem vezet eredményre ezzel a kormánnyal, és a legerőteljesebb munkavállalói eszköz bevetésére van szükség. A PSZ vezetői ezt nem így gondolták, hanem továbbra is – „stratégiai partnerként” – kifejezetten ragaszkodva a külön tárgyalásokhoz – egyeztettek a kormánnyal. Mit is kellett volna tenni a PDSZ-nek? Szerintünk azt, amit elvárt tőlünk a tagság: megteremteni a sztrájk feltételeit.

Tény, hogy egyik taktika sem volt sikeres. A PSZ-t megvezette „stratégiai partnere”, a PDSZ pedig úgy tűnik, hiába vár a Kúria ítéletére. De aki ezért a helyzetért a szakszervezeteket okolja, nagyon eltéveszti a házszámot, amikor felelősöket keres. A történetnek ebben a részében ugyanis mindegy volt, hogy együtt vagy külön jelentjük be, a hatalom jogsértő eszközöket bevetve akadályozta meg a sztrájkot.

A PDSZ 2019 augusztusában lépett ki a Szakképzési Innovációs Tanácsból . Jó lett volna, ha a másik szakszervezettel együtt tesszük ezt, de ekkorra számunkra már nyilvánvaló volt: elfogadhatatlan az irány, ami felé ez a testület tart, míg a PSZ még egy darabig kitartott a tagság mellett. Végül azonban a tárgyalékonyabb szakszervezet is úgy látta, nincs értelme részvételével legitimálnia a másutt megszülető, teljességgel átgondolatlan döntéseket.

Az összefogást a PDSZ is rendkívül fontosnak tartja, ezért is csatlakozunk minden, követeléseinkkel egybevágó kezdeményezéshez. Így vettünk részt a PSZ által szervezett decemberi tüntetésen, és az a köré szervezett, Szabad Egyetem rendezvényen.

Elindítottunk egy igen széles körű kampányt, a hozzá tartozó weboldallal, amivel sikeresen értük el a szektor munkavállalóit a kifizetetlen túlmunka ellen: ez a NE dolgozz ingyen! De ez nyilván említésre sem méltó, hiszen megint csak nem éri el a szerző ingerküszöbét. Miért is érné, végül is a NE dolgozz ingyen! nem tesz mást, csak a legfontosabb munkajogi kérdésekben edukál közérthető nyelven, letölthető jogi állásfoglalásokkal megspékelve. Igyekszik megszólítani és mozgósítani mindazokat, akik pár mozdulatot hajlandóak volnának tenni saját sorsuk jobbra fordulása érdekében: pl. összegyűjtenék az adatokat a jogsértően ki nem fizetett többletmunkájuk igazolására, és beleállnának egy jogvitába, amelyet már azután jogászaink intéznek. Vagy esetleg matricáznának, tájékoztatnának, szerveződnének.

Mi is volt az az „igen intim hangulatú” jelenet a minisztérium előtt?

Az bizony nem tüntetés volt, nem is akart az lenni. Az nem volt se több, se kevesebb, mint a PDSZ kongresszusának demonstratív kivonulása a minisztérium elé. A kivonulás célja az volt, hogy demonstratíve, a sztrájktárgyalások épülete, a közoktatásért felelős minisztérium előtt jelentsük be: amennyiben megint a még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodás hiánya miatt válik megtarthatatlanná a sztrájk, amelyre egyre többen jelzik jogos igényüket, akkor más módszerhez kell folyamodnunk a munka megállítása érdekében.

Úgy látjuk, a helyzet két hét alatt tisztázódni fog, ezért a március 2-ai dátum.

Még egy idézet a cikkből: „Január végén a PSZ be is jelentette – na nem a sztrájkot, hanem hogy sztrájkbizottságot állítanak fel, és 4 pontos követeléslistát is összeállítottak mindehhez. A PDSZ pedig kapásból jelezte, hogy nyitottak a tárgyalásra, és sajnálják, hogy a PSZ 2019 nyaráig más taktikát követett, de felajánlották saját tapasztalataikat, hogy »minél előbb hatékony és eredményes közös fellépésre kerülhessen sor az oktatási dolgozókat érintő, kritikus fontosságú kérdésekben«.”

Nos, a PSZ januári követelései a PDSZ által 2019 tavaszán bejelentett követelésekkel szinte teljesen egybevágnak, ezért bátorkodtunk kapásból jelezni, hogy nyitottak vagyunk a tárgyalásra – ennyire nagyon széthúzóak vagyunk. És valóban sajnáljuk, hogy a PSZ eddig más taktikát követett. A tapasztalataink pedig azt mutatják, hogy a januárban elkezdett egyeztetések ugyanúgy járnak majd, mint a tavalyiak: végestelen végig elhúzódhat a jogvita, mert a kormány egy olyan sztrájkban érdekelt, amit észre sem lehet venni. Éppen ezért akár jogsértő módon is, de igyekszik majd megakadályozni ezt a sztrájkot is. Annyira nem akarjuk az összefogást, hogy készek vagyunk ezzel kapcsolatban információkat megosztani a „konkurens” szakszervezettel. Vagy ez inkább már a lagymatagságunk miatt lehet? Ezt döntse el Diószegi-Horváth Nóra.

Mi addig is új eszközöket dolgozunk ki az ellenállásra, vigyázva arra, hogy mi jogszerűen járjunk el. Mert míg a hatalom gyakorlóinak hajuk szála se görbül, ha jogsértést követnek el, a munkavállalót súlyos retorzió érheti. Ennek mértéke viszont kétségtelenül attól függ, hogy hányan vannak a csatlakozók, a retorzió és az ettől való félelem mértéke a létszámmal fordított arányban van. Ezért fontos, hogy minél többen csatlakozzanak: PEDAGÓGUS VAGY? NE SZÚRJ KI MAGADDAL, ÁLLJ MELLÉNK MOST!

Diószegi-Horváth Nóra ingerültsége egyébként teljesen érthető. És persze az is nagyon fontos, hogy watchdogként figyelje a dolgozók önszerveződését serkentő szervezeteket.

Ugyanakkor nagyon rosszkor és rosszul nyúlt a szakszervezetverő kalapácshoz. Most, amikor a NAT miatt egyre többen kapják fel a fejüket, és jönnek rá, hogy végre szerveződni kell, a szakképzésben dolgozók is ébredeznek, és látni kezdik, mivel jár, ha elveszítik közalkalmazotti jogviszonyukat, és a köznevelési törvény hatálya alól is kiszervezik őket, nagyon nem üdvös, hogy ilyen, a történteket tévesen leíró, kifejezetten szakszervezetellenes cikk jelenik meg. Ráadásul nem a Demokratában, hanem a Mércén, amit anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogat a szakszervezet számos tagja, amivel többen is szakmai kapcsolatban állunk, és aminek most is szívesen adtunk volna információkat. Ha kért volna.