Magyarország miniszterelnöke igen ritkán, évente egyszer tart sajtótájékoztatót. Ott is alig-alig ad valódi válaszokat valódi kérdésekre. A 2020-as évet nyitó Orbán-esemény is inkább szolgálta a kormányfő személyes kampányát, mint a tájékoztatást. Így is megtudhattunk azonban szomorú és megdöbbentő dolgokat Orbán Viktortól.
Például azt, hogy indokot és mentséget keres arra, ha az egyik magyar család gyerekét a másikétól elkülönítve tanítják, sőt, az rosszabb minőségű oktatást kap. Nem az évfolyamának megfelelő tankönyvet használják, informatikát egyáltalán nem oktatnak neki. Csak hetedikben ismerkedik meg a szorzótáblával. Megalázó módon külön vécét kell használnia, külön szinten kell mozognia az iskolában. Nem mehet be a medencébe úszásoktatáson. Nem mehet be a farsangi bálba. Még házi feladatot sem kap, mondván, „úgysem tudja megcsinálni”.
A két család gyermeke között látszólag csak annyi a különbség, hogy az egyiknek sötétebb a bőre. Két hatéves gyerek kerül be az általános iskolába, akiknek papíron ugyanolyan joguk lenne tanulni, joguk arra, hogy odafigyeljenek rájuk, hogy fejlesszék és felkészítsék őket. Az egyikük azonban a földszintre, a másik az emeletre kerül, és nyolc év elteltével már óriási a különbség köztük. A roma kisgyereket magára hagyták, nem ugyanolyan módon tanították, és naponta megalázták. Jogellenesen elkülönítették. Ez történt a másodfokú bírói ítélet szerint Gyöngyöspatán, és a történtek miatt az igazságszolgáltatás hatvan gyereknek ítélt meg fejenként 1-2 millió forintot kártérítésként.
Most pedig álljunk meg egy pillanatra, és minden szülő tegye fel magának a kérdést: ha választhatna, hogy kapnak egymillió forintot, de cserébe a gyerekével az iskolában így bánnak, bántják, elhanyagolják, elkülönítik, megalázzák, elveszik az esélyét – belemenne? Jóvá tudná tenni egymillió forint ezt?
A magyarországi cigányságból időről-időre bűnbakot csinálnak. Válságok idején – legyen az gazdasági, vagy épp politikai gödör – gyakran ezt a kisebbséget veszik elő. A különböző kormányok alatt indított, kudarcos felzárkóztatási programok sikertelenségét a romák „önhibájának” hazudni bűnös cinizmus. Ellenséget és bűnbakot épít – saját integrációs politikája kudarcának felvállalása helyett! És hazudik: integrációt mond, de asszimilációt és láthatatlanságot vár el.
Látványos különbséget akar tenni cigány és magyar között, hogy aztán ebből kovácsoljon gyűlöletet és politikai tőkét. Bőrszínt, kultúrát vesz célkeresztbe, azaz öröklött jellemzőket. A rasszizmus „gyakorlása” azt az élményt adja ugyanis a gyűlölködőnek, hogy ő önmagában születési jogon értékesebb, jobb, mint mások – és eltereli a figyelmet a saját, folyamatosan romló szociális helyzetéről is. Igen, az „európai fehér ember életterét” hangsúlyozó kormánypárti megszólalók valójában ezzel kereskednek: a felsőbbrendűség érzését árulják a többségi társadalom frusztráltabb tagjainak. Ez egy olyan törésvonal, ami pártpolitikai barikádokat metsz keresztbe.
Miként a migránsozás, úgy a cigányozás célja is az, hogy félelmeket és előítéleteket transzformáljon politikai preferenciává, átlépve a mai párttáborokon.
Mindezt úgy, hogy ezzel a létező problémákat (mélyszegénység, társadalmi mobilizáció hiánya, borzalmasan eltérő oktatási keretek stb.) nem kezelni, hanem súlyosbítani fogja. Amikor a szegregált oktatás mellett kampányol, amikor jogerős bírósági ítélet végrehajtását szabotálná arra hivatkozva, hogy a kártérítésre jogosult gyerekek (vagy szüleik) nem dolgoztak meg azért a pénzért, akkor hosszú időre ront a cigányság helyzetén, és így árt a nemzetnek is. Előbb maga tesz tönkre generációkat, általános iskolás gyerekeket félrelökve, majd ugyanezen generációkat rántja elő évek múltán bizonyítékként, hogy a magyar cigányság nem tud érvényesülni. Elveszi az esélyeket a startnál, majd önigazolva kiabál a célszalagnál.
Orbán Viktor éves sajtótájékoztatóján szalonrasszista politikai üzenetet dobott a jelenlévő újságírók közé, cigányozást eresztett útjára. Azzal vádolta a gyöngyöspatai gyerekek szüleit, hogy „munka nélkül szereznek pénzt”, szembeállítva őket a nem roma helybeliekkel, akik „egész nap keccsölnek”. A miniszterelnök szavait pedig máris visszhangozza az erre tartott propagandagép. Újságban gyűlölködve, tévében „szavaztatva”, honlapokon és politikusi fórumokon viszik tovább a rasszista üzenetet.
Ezért példaértékű, hogy a családok gyermekeikért vállalták, a jogvédők pedig a kormányzati támadások kereszttüzében is végigvitték és megnyerték ezt az ügyet. És mivel jó esély van rá, hogy a putyini mintára született civiltörvényt jogellenesnek ítéli az Európai Bíróság, tovább erősödhet a civilek jogérvényesítő képessége. Fontos, hogy a Fideszt épp méregető és valószínűleg eltanácsoló Néppárt, az uniós forrásokat osztó és ellenőrző EU-s adminisztráció tudjon arról, hogy miközben brutális uniós pénzeket szórnak el integráció és felzárkóztatás címén, a miniszterelnök is részt vesz a cigányság elleni hangulatkeltésben. Gyöngyöspata végső tanulsága pedig erről, a forrásokról szól.
Közhely, de a stadionok országában, a grandiózus világversenyeket rendező (szétlopó) Magyarországon, a határon túli focicsapatokat meg Semjén Zsolt vadászbarátait milliárdokkal támogató költségvetésben akadna elég pénz, hogy a remény cigányságát végre de facto is a nemzet részeként üdvözölhessük.
Idén év végére már 130 milliárdnál is többet mutathat a propaganda-számláló, ennyi az az összeg, amit csak Rogán Antal minisztériuma költött gyűlöletre.
Meg kell végre érteni, hogy a szegregáltan oktatott, méltó jövőjétől megfosztott roma kisgyerekből lesz az a felnőtt, akinek biztosan nem lesz esélye kiemelkedni. Horizontja a közmunka, az oktatástól szándékosan megfosztják. Ha költünk arra, hogy hatévesen megfelelő oktatást kapjanak, akkor egyre többen, egyre nagyobb tudással válhatnak a magyar társadalom megbecsült tagjaivá. Az iskolára kell elkölteni azt a pénzt, aminek különben a sokszorosát kell később tűzoltásra, kárenyhítésre fordítani a szétszakított társadalomban.
