Október 17-én kezdődtek a libanoni tüntetések, az ország 1990 óta legmélyebb gazdasági válsága és korrupt politikusok ellen. A tüntetések sokáig viszonylag békés mederben folytak, az utcára vonuló demonstrálók elbarikádozták az utakat és élőláncot alkottak az országon és vallási felekezeteken átívelve. Azonban a katonaság sokáig nem lépett fel agresszívan a megmozdulások ellen.
A tüntetők, néhány esettől eltekintve amikor a Hezbollah és az Amal emberei rájuk támadtak, biztonságban szólalhattak fel és vonulhattak utcára. A katonaságot október 29-ig leginkább azért érte kritika, mert a békésen tüntetők ellen támadókat sem igyekezett megállítani.
Szaad Hariri miniszterelnök és a kormány október 29-i lemondása utána azonban megváltozott az 1990-ben lezárult 15 éves polgárháborút követően, a helyzet megfelelő kezelésével a nép tiszteletét kivívó katonaság hozzáállása a tüntetésekhez.
A kormány lemondása utáni kaotikus helyzetben, egyre gyakrabban léptek fel agresszívan a bankokra is támadó elégedetlenkedőkkel szemben.
Az Intercept cikkében több, tüntetésekről elhurcolt aktivista beszél arról, hogy milyen körülmények között fogták el őket és hogyan bántak velük fogva tartásuk ideje alatt. A módszer szinte minden alkalommal ugyan az volt, a nagyobb tömegtől valamivel távolabb, vagy attól félrehívva civilruhás férfiak a földre teperték, megverték majd megbilincselték a tüntetőket. Lehetőleg olyan félreeső helyeket kerestek ehhez, ahol sem a kamerák, sem a feldühödött sokaság nem látta már őket.
Elfogásuk után ketten arról számoltak be, hogy rögtön katonai orvoshoz szállították, ahol megállapították fogva tartási alkalmasságukat, majd a zárkába vitték zárták. A tüntetések egyik szószolója Khaldoun Jaber azt mesélte, itt addig verték amíg ki nem eset az egyik foga. Ali Basal, egy másik tüntető napokig tartó fogsága alatt, amíg még a családja sem tudott róla semmit, több alkalommal álkivégzéses (mock execution) pszichológiai kínzási módszernek vetették alá.
Bekötött szemmel őt és egy társát a börtön udvarára vitték, ahol letérdeltették majd jól halhatóan fegyvert töltöttek mellettük. Ezután nem tüzeltek, felállították és visszavitték a zárkájukba.
A katonaságot, állítólagos kínzásai mellett az elfogások és a fogvatartottak számának kilétének titkolása miatt is sok kritika érte. A kormánypárti erők azzal igyekeznek megvédeni a kétséges módszereket, hogy a környező országokban, Iránban és Irakban kitört tüntetések kezeléséhez hasonlítják azokat. „Amíg Irakban eddig leglább 600-an haltak meg, addig Libanonban (eddig) mindössze hatan.”
Egy hete 400 ember sérült meg, amikor a rendőrök és a tüntetők összecsaptak, miután a demonstrálók megrohamozták Bejrút kormányzati negyedét. Amíg nem alakul a helyzeten úrrá lenni tudó kompetens, a tüntetők számára elfogadható új kormány, addig az ilyen típusú összecsapások sem fognak megszűnni.
Ezzel egyidőben Amerika ismét fegyverekkel támogatja a libanoni katonai erőket, hogy az képes legyen felvenni a versenyt, az országban a katonaságéval nagyjából azonos erővel működő Hezbollah seregével szemben. Ezzel elsődleges céljuk, hogy ne az általuk terrorista szervezetnek minősített Hezbollah legyen úrrá a kialakult helyzeten, hanem az állam közhadserege.
