Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bolsonaróék kiberbűnözéssel vádolták meg az újságírót, aki leleplezte a baloldallal szembeni csalásaikat

Kiberbűnözéssel vádolta meg kedden egy brazil ügyész Glenn Greenwald világhírű újságírót, miután az leleplezte a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro igazságügyi miniszterének, Sérgio Morónak jogsértő machinációit Bolsonaro politikai ellenfelének korábbi bebörtönzésére.

Wellington Divino Marques de Oliveira szövetségi ügyész szerint Greenwald „közvetlenül segítette, felbujtotta és irányította” azokat a személyeket, akik megszerezték Moro és néhány kollégája online üzenetváltásait, amelyek bizonyították:

az akkor még bíróként tevékenykedő Moro és ügyész kollégái összejátszottak, hogy ellehetetlenítsék a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva indulását a 2018-as elnökválasztásokon.

A Greenwald és az általa alapított The Intercept közlésében megjelent bizonyítékok hatására a brazil legfelső bíróság tavaly novemberben szabadlábra is helyezte Lulát.

Az ügy gyökerei a 2014-ben kirobban „autómosó-botrányban” (Lava Jato) találhatók: az állami kőolajvállalatot (Petrobras) és a teljes politikai elitet érintő korrupciós botrány az alapokig rengette meg a brazil társadalmat, ám az azóta napvilágot látott bizonyítékok szerint az ügy vizsgálóbírója, Moro és ügyésztársai igyekeztek azt a baloldal vezető politikusaira kenni.

Jair Bolsonaro és Sérgio Moro (Fotó: Flickr / Palácio do Planalto)

A botrány véget is vetett a brazil Munkáspárt (PT) kormányzásának, azzal együtt is, hogy az utolsó baloldali elnököt, Dilma Rousseffet megpuccsoló, helyét ideiglenesen átvevő jobboldali Michel Temer maga is legalább annyira érintett volt a kenőpénzbotrányban, mint Dilma.

A 2018-as választásokra úgy tűnhetett, újra eljött a baloldal ideje, a 2003 és 2010 között az országot már egyszer elnöklő Lula magabiztosan vezette a felméréseket, ám nem sokkal a választások előtt Moro – mint utóbb kiderült: jogellenesen – bebörtönözte őt, és ellehetetlenítette indulását.

Így húzhatott hasznot a teljes politikai elit korrupciójából a durván szélsőséges nézetek valló Jair Bolsonaro, aki megválasztása után meg is hálálta Moro szolgálatait, igazságügyi miniszterré nevezve ki őt.

A Greenwald által közzétett leleplező beszélgetések jelentősen aláásták Moro tekintélyét, a korábban rettegett miniszter és „korrupcióellenes lovag” mára közutálat és köznevetség tárgya lett.

Greenwald ellen teljes megfélemlítő hadjáratot indított Bolsonaro, maga az elnök is esetleges kiutasításáról vagy bebörtönzéséről elmélkedett nemrégiben. Az újságíró rendszeresen kap halálos fenyegetéseket az elnök támogatóitól, egy szélsőjobboldali publicista nemrégiben pedig a családvédelmi hatóságokat akarta ráküldeni, hogy vegye el Greenwald és férje, a brazil kongresszus baloldali képviselője, David Miranda örökbefogadott gyerekeit.

A publicista később egy rádióbeszélgetés során meg is ütötte Greenwaldot.

A mostani ügyészi fellépés még nem jelent automatikus vádemelést, előbb egy bírónak kell döntenie arról, tényleg megalapozott-e a kiberbűnözés gyanúja. Néhány hónapja a brazil szövetségi rendőrség már nyomozott az ügyben, és megállapította, Greenwald nem követett el bűncselekményt, illetve óvatosan és távolságtartással járt el az állítólagos hackelés kapcsán. A vádnak tehát nem kéne megállnia, de az egyre tekintélyelvűbbé váló Bolsonaro-rezsimben erre nincs garancia.

Glenn Greenwald ( Fotó: MARTIN DEE / WIKIMEDIA COMMONS)

Az újságíró az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, az ügyészi fellépés nyílt kísérlet a sajtószabadság korlátozására, és megtorlás a Moro minisztert és a Bolsonaro-kormányzatot érintő leleplezések miatt.

Glenn Greenwaldnak nem ez az első hasonló kaliberű oknyomozó újságírói munkája, amellyel magára haragította a világ valamelyik kormányát. 2013-ban, Edward Snowdennel közreműködve ő leplezte le az amerikai és brit titkosszolgálatok saját állampolgárai és nemzetközi vezetőkkel szembeni jogszerűtlen kémkedéseit.

(via The Intercept)

Olvass tovább!