Ahogy arról a Mérce is rendszeresen beszámol, Ausztráliában mind időben, mind térben eddig nem látott mértékű bozóttüzek dúlnak, és miután a lángok több, mint egy magyarországnyi területet emésztettek fel, és egymilliárd állatot – és élőhelyeiket – pusztítottak el, nem túlzás kontinentális szintű természeti kataklizmának nevezni az idei bozóttűzszezont.

A tüzekben több tucat ember vesztette életét eddig, de a halálos áldozatok száma – annak ellenére, hogy a tűzoltóság erői mellett bevetik a haditengerészetet, a légierőt és gyakorlatilag valamennyi állami szervet, önkénteseket, valamint új-zélandi tűzoltókat és katonákat is az életek és a tárgyi környezet védelmében – minden bizonnyal tovább fog nőni.

Az anyagi kár szinte felfoghatatlan – amellett, hogy elpusztulnak a farmerek állatai, a haszonnövények, rengeteg épület, esetenként komplett kisvárosok váltak a tüzek martalékaivá, és maguk a tűzoltási és védelmi munkálatok is igen költségesek (például a tüzekkel küzdő emberek ellátása, hadihajók túráztatása, miegymás).

Ezen túlmutatóan a bozóttüzeknek köszönhetően 0,1-0,2 százalékkal kisebb mértékben fog növekedni az ausztrál GDP – ami ugyan nem jó mérőszám, ha az emberek életszínvonalát vizsgálnánk, azonban a tőkés gazdaság teljesítményének széles körben alkalmazott indikátora.

Rengeteg ember életszínvonala jelentősen romlott. Új-Dél-Wales és Victoria államokban tömegével vesztették el az otthonaikat, közülük akik be tudtak pattanni a caravanbe, azok még szerencsések voltak, mert még ha egy guruló fémbódé is, de van lakásuk. Sok ezren viszont bárminemű lakhatás nélkül maradtak, akiket ha nincsenek olyan rokonaik vagy barátaik, akiknél meghúzhatnák magukat, egyelőre közintézményekben berendezett átmeneti szállásokon helyeztek el a hatóságok. De a nagyvárosok lakosai se úszták meg, Sydney-ben és Canberrában hónapok óta fuldokolnak a lakosok a füstben, és utóbbi átvehette a legszennyezettebb levegőjű nagyváros címet is, melyet korábban jellemzően rohamosan fejlődő, szmogban úszó ázsiai városok érdemelhettek ki.

The bushfire catastrophe means Australia’s capital Canberra – a city of only 420,000 – has the most polluted air of any major city on earth right now. #AustraliaBurns pic.twitter.com/h7TSbNZXCK

— Max Walden (@maxwalden_) 2020. január 1.

Ugyanakkor a tüzek füstje ennél jóval messzebbre is eljutott, Új-Zélandon is érezni lehetett, ahol az ausztrálhoz hasonlóan narancssárgára színezte az eget, hamut hord a szél a gleccserekre, de még Dél-Amerika egyes részein is érezni lehetett az egy kontinenssel odébb lángoló erdők füstjét.

Ausztrália egyedülálló élővilágát is radikálisan átalakítják a szezon bozóttüzei. A bozótosok mellett olyan erdők lángoltak, melyekre ez korábban egyáltalán nem volt jellemző, rengeteg állat pusztult el, és valószínűleg több tucat faj halt ki, az állatmentő-állomások, melyek közül többet frissen állítottak fel, dugig vannak megégett vadállatokkal, és egyes erdők, növénytársulások valószínűleg soha többé nem fognak tudni regenerálódni. Ez pedig nem csupán a növényekre, de a teljes ökoszisztémára van hatással, miután minden egyes élőlénynek megvan a funkciója az adott rendszerben. Vagyis amennyiben kipusztul, vagy jelentősen visszaszorul egy növényfaj, az hatással lesz más növényekre, állatokra, melyek vele szimbiózisban élnek, táplálékként fogyasztják vagy menedékként használják, ez pedig veszélyezteti a következő fajt, és így tovább.

Az eddig tűztől soha nem sújtott, világörökség részét képező Gondwana esőerdő is lángra kapott azon területek mellett, ahol egyébként is szoktak pusztítani bozóttüzek, azonban korábban korántsem olyan hevesen, kiterjedten, és messze nem olyan sokáig, mint az idei szezonban.

De hogy miért ilyen intenzív ez a szezon? A konzervatív (értsd: klímatagadó) politikai közösségben rendszeresen előkerült – sőt, előkerül – hogy az idén tapasztalt, példátlanul vehemens tűzszezon tulajdonképpen olyan légköri jelenségek miatt jött létre, melyek időtlen idők óta befolyásolják a kontinens időjárását. Ebben annyi igazság van, hogy valóban léteznek ezek a jelenségek, melyek ha nem is minden évben, vagy minden évben egyforma módon, de időről időre megtörténnek, és hatással vannak a kontinens időjárására.

Azonban a klímaváltozás közvetlen hatásai nélkül messze nem lenne ilyen katasztrofális mértékű a pusztítás.

Ráadásul a hivatkozott, jellemző légmozgások és klimatikus mintázatok mostani viselkedésének előidézője is maga a klímaváltozás.

Az egyik ilyen légköri jelenség az antarktiszi oszcilláció (Southern Annular Mode, SAM) pozitív trendje az elmúlt telek alkalmával, ami miatt a déli óceánokon uralkodó széljárás oly módon változik, hogy a korábban jellemzően csapadékkal járó légmozgások eltérülnek, és ezért nem jut a kontinens fölé a csapadékot hozó légtömeg, vagyis szárazabb lesz Ausztrália déli részének az időjárása. Nyáron mindazonáltal a negatív SAM érvényesül, aminek hatására Ausztrália nyugati partvidékén keletkezik csapadék, azonban a keleti partvidékre száraz és meleg levegőt hord a kontinens belsejéből.

Egy másik befolyásoló tényező az indiai-óceáni dipólus  (Indian Ocean Dipole, IOD), amely meghatározza, hogyan alakulnak a hőmérsékleti különbségek és csapadékviszonyok az Indiai-Óceán keleti, valamint nyugati partvidékén. Mikor pozitív IOD van – ahogy szokatlan módon, klímakutatók szerint a klímaváltozás miatt immár az egymást követő második évben – a nyugati partvidéken melegebb a víz, míg a keletin hűvösebb, ami azt jelenti, hogy Afrikában többet fog esni az eső, Ausztrália és Indonézia viszont kiszárad.

És volt még egy, igen ritka jelenség, a hirtelen sztratoszferikus melegedés(sudden stratospheric warming, SSW), melyet a Déli-sark felett eddig mindössze egyszer, 2002-ben figyeltek meg. Ez azzal jár, hogy a déli pólus felett, a sztratoszférában keringő szelek iránya megfordul, és negyven fokkal emelkedik a hőmérséklet ennek hatására, ami Ausztráliában különösen erős és száraz szelek formájában csapódik le.

Vagyis a fenti klimatikus hatóerők – melyek közül legalább az első kettő viselkedése egyértelműen a klímaváltozásból fakad – együtt különösen erős szeleket és száraz viszonyokat okoztak, nagyon kevés csapadékkal, ami miatt a növényzet különösen kitetté vált a tüzeknek, és vízhiány lépett fel több régióban. Ez pedig a lehető legjobb kombináció gyorsan terjedő tüzek kialakulása szempontjából, hisz a száraz, könnyen égő növények tüzét az erős és száraz, forró szelek csak tovább szítják.

Minderre pedig ráerősített a klímaváltozás leglátványosabb közvetlen hatása: a felmelegedés. Ezen az ábrán látszik, hogy az ország átlaghőmérséklete az elmúlt évszázadban folyamatosan melegedett, nagyjából egy fokkal, és a nyár során eddig kétszer is megdőlt az ország melegrekordja, ami szintén hozzájárult a tüzek intenzitásához és a rendkívül nehéz oltáshoz – voltak tüzek, melyeket a tűzoltóság meg sem próbált megfékezni, mivel semmi esély nem volt rá.

Vagyis a klímaváltozás miatt az időjárási viszonyok különösen kedvezőek voltak a tomboló tűzvész számára.

Ahogy a klímára és az időjárásra is hatással van az, hogy milyen egy adott terület növényzete, oda-vissza függőségi viszony van a növénytakaró jellege és a páratartalom, csapadékosság, a talaj nedvességmegtartó képessége között, és a felperzselt földet a ráérkező napsugarak is sokkal erősebben hevítik.

Ha pedig már az időjárást említettem, érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi bozóttűzszezonnak az egyik kiváltó oka épp a klímaváltozáshoz köthető,  globális légköri jelenségek, melyeket a felmelegedés erősít, de a tüzek immár akkorára nőttek, hogy saját, lokális időjárási rendszereket alakítanak ki maguk körül, melyek tovább szítják őket. Ennek talán leglátványosabb megnyilvánulása az időnként feltűnő tűztornádó, azonban nem kevésbé fontos, hogy a tüzek olyan hatalmasok, hogy saját felhőrendszereket gerjesztenek. Ezek a viharfelhők úgy keletkeznek, hogy a tüzekből felszálló irdatlan mennyiségű hő nedvességet is magával visz a magasba, ahol füsttel átitatott hűvösebb, de még mindig elég meleg viharfelhők alakulnak ki, a jelenség neve pyrocumulonimbus. Ezek a viharok, melyekben ilyen felhők kavarognak, aztán újabb tüzeket gyújthatnak be, mivel a töltéskiegyenlítetlenség miatt sűrű villámlással járnak. 

Viszont a működésük száraz bemutatásánál talán jobban érzékelteti ezeknek a viharoknak a jellegét, hogy a NASA – az amerikai űrhivatal – a „felhők tűzokádó sárkányának” hívja a jelenséget.

 Itt pedig megnézhetitek, hogyan néz ki time-lapse videón a pyrocumulonimbus.

Pyrocumulonimbus near Bowral #NSWfires #bushfires pic.twitter.com/FzgPNX7H34

— Christopher Mortimer (@mortie23) 2020. január 4.

Megfigyelések szerint a tűztornádóknak legalábbis egy része úgy alakul ki, hogy egy-egy ilyen tűzfelhő összeomlik, ami forgószélszerű jelenséget eredményez – ezek erősségét szemléletesen mutatja meg, hogy egy tűzoltó azért vesztette életét, mert a 10-12 tonnás tűzoltókocsit, amiben ült, simán felkapta egy tűztornádó, majd a tetejére ejtette.

Mindezen körülmények között pedig Scott Morrison ausztrál miniszterelnök kormánya látványosan bemutatta, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, amivel a kormányfőnek sikerült elérnie, hogy általános közutálat övezze, mikor meglátogatott egy-egy katasztrófa sújtotta területet. Kommunikációs szempontból nyilván nem jött jól, hogy a bozóttűzszezon során elvitte a családját Hawaiira nyaralni, majd még ki is fejtette, hogy ez teljesen természetes, de ennél sokkal súlyosabb bűn, hogy az ország gazdaságának az egyik alappillérét jelentő szénipar megregulázására nagyon sokáig egyáltalán nem tűnt hajlandónak.

Az ausztrál konzervatívok ugyanis hagyományosan jó viszonyt ápolnak az ország legfőbb exporttermékét kitermelő szénbánya-vállalatokkal, politikusaik pedig – köztük Morrison – rendszeresen hangoztatják, hogy a klímavédelem (melyet amúgy sem vesznek túl komolyan) szempontjából nem lényeges a fosszilis energiahordozók használatának kivezetése.

Ez persze gazdasági szempontból nagyon is logikus lépés, legalábbis a nagytőke számára, de az idei nyár megmutatta Ausztrália lakóinak, hogy a klímaváltozás nem kopogtat, hanem szöges bakancsban rájuk rúgta az ajtót, hatalmon lévő politikai vezetőik pedig olyannyira a szénlobbi zsebében vannak, hogy még a nyilvánvalót sem hajlandók elismerni.

Ezzel a hozzáállással azonban kénytelenek lesznek szakítani, ugyanis amennyiben nem teszik, minden bizonnyal keményen fogják büntetni őket a választók – vagy kiderül, mennyi pénzt ér meg az ausztrál szénbiznisznek, hogy a közhangulatot maga mellé állítsa.

Mindazonáltal abban igaza van a kormányzó jobboldalnak, hogy a globális problémákat globálisan kell megoldani, azt azonban kötve hiszem, hogy elismernék, hogy ehhez a globális társadalmi-gazdasági rendszer radikális átalakítására van szükség. Olyan rendszerre, melyben nem a profit a fő mozgatórugó, hanem a bolygón élő emberek jóléte, ehhez pedig jóval alacsonyabb termelési és fogyasztási volumen is elegendő lenne, mint amit a jelenlegi globális kapitalizmus működéséből fakadó folyamatosan növekvő mértékeknek köszönhető.

A kérdés az, hogy az egészen közeli jövőben minden bizonnyal a glóbusz valamennyi táján egyre extrémebbé és gyakoribbá váló időjárási anomáliák miatt létrejönnek-e olyan mozgalmak, melyek a fent vázolt elvek mentén végrehajtott átalakulást követelik, harcolnak értük, és elérhetnek-e sikereket a fennálló, ereje teljében lévő tőkés rendszerrel szemben. A többi lehetőség emberek milliárdjainak szenvedésével, halálával és a globális egyenlőtlenségek és igazságtalanságok még a mainál is radikálisabb kiéleződésével jár.

Erősnek kell lennünk, de talán még nem késő.

Persze a fentiek mellett valamit talán az is segítene, ha Scott Morrison leépítené az ország széniparát, az ausztrál szén ugyanis a globális szénexport nagyjából harmadát teszi ki.

De egyelőre inkább megnyitják a világ egyik legnagyobb szénbányáját.

Az ausztrál klímát befolyásoló jelenségek megértésében nagy segítségemre volt a Carbon Brief anyaga.