Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony Gergely: Mozgalmasan indul az év

Ez a cikk több mint 4 éves.

Karácsony Gergely főpolgármester listába szedte a napirenden lévő budapesti ügyeket, amelyekkel a következő időszakban foglalkozni kell, és amelyek a város mindennapjait is erősen befolyásolják majd.

A Lánchíddal kezdte, amelynek – mint írta – felújítása olyan ügy, amelyet az előző városvezetés a kormánnyal együtt lezáratlanul hagyott. „Lépni kellett, mert Budapest, és az egész ország egyik legfontosabb szimbóluma – nem mellesleg zsúfolt közlekedési útvonal – nem maradhat ilyen állapotban” – írta Karácsony, hozzátéve, hogy a híd állapota nem ad okot semmiféle pánikkeltésre, de a felújítás már nem húzható sokáig.

Hogy megakadályozzák a további állagromlást, szombattól (azaz mától) kitiltják az 5 tonnánál nehezebb járműveket a hídról.

Karácsony jelezte: táblák mellett a rendőrök és a fővárosi rendészeti igazgatóság munkatársai a jövő héten figyelmeztetik erre a teherautók és a nagyobb turistabuszok vezetőit, utána már szankcionálnak is.

„Ez a korlátozás a budapestiek többségét nem érinti, de tudom, a híd esedékes felújítás miatti lezárása sok kényelmetlenséget fog okozni. Ezt a lehető legnagyobb mértékben igyekszünk majd mérsékelni. De előbb, már a jövő héten, egyeztetést kezdünk a kormánnyal a híd felújításához még hiányzó, mintegy 20 milliárd forint előteremtéséről.”

A főpolgármester azt is jelezte, hogy miután átgondolják a felújítás műszaki tartalmát, a budapestiek megkérdezésével döntenek a Lánchíd esetleges funkciómódosításáról.

Az M3 metró volt a következő pont, hiszen az orosz metrókocsik ügye éppen elég témát adott a kampányban is.

Új fejlemény ezzel kapcsolatban, amit Karácsony kiemelt, hogy néhány felújított kocsit ki kellett venni a forgalomból rozsdásodás miatt, a 222 kocsiból ez 6 darabot érintett.

„Önmagában ez a szám nem okozna gondot a működtetésben, a gyártó garanciálisan, kötbér mellett javította is, de azért ez mégiscsak beismerése a korábban tagadott ténynek: sok gond van a „felújított” orosz kocsikkal” – jegyezte meg a főpolgármester.

Egyben közölte azt is, hogy ideje egy, az egész korábbi metróbeszerzést, annak minden körülményét érintő átfogó vizsgálatnak. Erre a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kérte fel, és két hónapos határidőt jelölt meg a helyzet teljeskörű tisztázására.

Az M4 metró kapcsán Karácsony kiemelte: a BKV valóban a forgalom növekedéséről számolt be, ami lehet akár örömteli fejlemény is, mivel azt jelzi, hogy egyre többen használják a közösségi közlekedést. A cég illetékeseinek szakmai véleménye szerint a megnövekedett utasszám most még nem igényel azonnali beavatkozást. A főpolgármester azonban hozzátette azt is, hogy havonta kapnak jelentést a BKV-tól, és amikor szükség lesz rá, azonnal lépnek.

A színházak ügyében viszont Karácsony kevésbé volt optimista. Azt újfent jelezte, hogy meg fogják védeni a színházakat.

„Ebben okoz némi zavart, hogy önellentmondásos az év végén megjelent kormányhatározat. Állítólag hiba történt, hogy így van-e, avagy tudatos a független színházak további fojtószorítása a kormány részéről, kiderül hamarosan. Akárhogy is, már a következő napokban egyeztetünk a függetlenekkel és a kőszínházakkal a további lépésekről, hiszen a kormány szoros, márciusi határidőt szabott a megállapodásokra. Még januárban előállunk a javaslatainkkal, amelyekben lesznek újítások az eddigiekhez képest, és amelyek egy dologból indulnak ki: a kultúra nemzeti alap” – írta Karácsony.

Egészségügyi fejlesztések: Karácsony Gergely szerint a megjelent hírekkel szemben a Budapest számára megszerzett 50 milliárd forint nagy részét nem viszi el a korábban betervezett fejlesztések áremelkedése.

„Nem, mert ez a pénz – a közgyűlés egyhangú döntése szerint, amit a kormányhatározat is megerősített az év végén – az eddigieken felül jár a fővárosiaknak, másrészt eszünk ágában sincs ezt a teljes összeget betonra költeni.”

A főpolgármester érdemi javulást akar az ellátásban, „nem szépre festett épületeket”. Korábbi ígéreteikkel összhangban minden budapesti számára biztosítják a hozzáférést a legmodernebb diagnosztikai eszközökhöz, és radikálisan csökkenteni fogják a várólistákat – ígérte újra a főpolgármester, jelezve, hogy az intézkedéseket a kerületekkel közösen, javaslataik beemelésével igyekeznek megvalósítani.

Karácsony Gergely posztja itt olvasható:

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán