Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nógrádszakálon 24, országosan összesen 162 szegénységben élő gyerek kapott ágyat karácsonyra az Adománytaxitól

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az Adománytaxi Á-Lom kampányának köszönhetően idén karácsonykor már 24 kisgyerek aludhat saját ágyban Nógrádszakálon, a szlovák határ közelében található faluban, derül ki az Abcúg riportjából. Nógrádszakál az ország harminc legszegényebb településének egyike, az itt élő 640 emberből 130 közmunkásként dolgozik. A riporter munkalehetőségeket firtató kérdésére Sárközy Tamásné, az Adománytaxi helyi koordinátora és a Jelenlét Ház vezetője azt válaszolt: idénymunkával, közmunkával vagy vasgyűjtéssel tudnak foglalkozni a helyiek, esetleg budapesti építőiparban helyezkednek el.

„Az egy hónapig tartó Á-Lom / 1 gyerek, 1 ágy című kampány célja, hogy minőségi alvóhellyel támogassa azokat a gyermekeket, akiknek anyagi helyzetük és lakhatási körülményeik nem tudják biztosítani a pihentető alváshoz szükséges feltételeket és akár több testvérükkel osztoznak egy ágyon. Misszióját szem előtt tartva, az Adománytaxi azokat a gyerekágyakat szeretné eljuttatni a rászoruló családoknak, amelyek a fővárosban már feleslegessé váltak.”

A kampány keretében az Adománytaxisok Budapesten házhoz mentek azokért a bútorokért, amelyek eredeti tulajdonosuk számára már feleslegessé váltak; összesen nyolc településnek eddig 162 gyerekágyat sikerült összegyűjteni. Annak, ha egy család nem rendelkezik a megfelelő mennyiségű fekhellyel, komoly következménye lehet:

bár a törvény szerint gyereket szegénység miatt nem lehet kiemelni a családból, mégis történik ilyesmi, ugyanis az már elégséges indok lehet, ha hatan alszanak egy ágyban.

Horn Tamás, az Adománytaxi Alapítvány alapítója és jelenlegi igazgatója arról számolt be az Abcúgnak: a bútorokra hatalmas az igény, a szállításukat viszont rendkívül nehéz megoldani, ezt éppen ezért nem vállalta országos szinten eddig senki. Az Adománytaxi kampányá idén már a végéhez érkezett, ám szeretnék, ha a jövőben állandó programjuk lehetne az ünnepi bútorszállítás: ehhez viszont az kell, hogy megoldást találjanak a szállításra, hiszen annak költsége még úgy is több százezer forintra rúg, hogy a fuvarozó cég néhány szállítást ingyen átvállalt.

Az 1 gyerek, 1 ágy kampányhoz készült videó itt tekinthető meg:

Arról, hogy a jövőben hogyan lehet támogatni az Adománytaxit, itt található információ.