Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Klaus Iohannis nem akar Orbánnal Közép-Európát építeni

Ez a cikk több mint 4 éves.

Klaus Iohannis a mai napon kijelentette, nem támogatja Orbán Viktor tervét egy új Közép-Európa építésére. A román elnök Orbán ajánlatára a Contorceni Palotában úgy reagált:

„Nem egy kisebb területen létrehozott új egység, hanem az Európai Unió mellet vagyok elkötelezett. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kéne nyitnunk az Európai Unión belül, hanem inkább azon kéne dolgoznunk, hogy a létező törésvonalakat bezárjuk. Már van egy létező repedés kelet és nyugat között, aminek a vasfüggönyből eredő történelmi okai vannak. Ennek a megszüntetésébe szeretnék bekapcsolódni. Észak és dél közt is vannak hozzáállásbeli különbségek. Soha nem fogok részt venni újabb törésvonalak létrehozásában. Ez egy olyan hozzáállás, amit nem fogok támogatni.”

A magyar miniszterelnök szombaton, a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten elmondta,  nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljai lehessenek.

„Mi magyarok ki akarunk törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalához tartozunk. Ezért mi készen állunk, hogy szomszédjainkkal együtt, Romániát is ideértve, felépítsünk egy új Közép-Európát. Olyan Közép-Európát, ami nem csak beszállítója a nyugat-európai gazdaságoknak, hanem ami a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége is. Ahol városainkat autópályás és gyorsvasutak kötik össze. Ahol mindenkinek van munkája, és ahová visszatérnek a munkásain és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal”

– mondta.

Amíg a román elnök szerint Orbán Viktor terve egy új, nyugattal szembehelyezett Közép-Európa létrehozására csak újabb törésvonalakat hozna létre, addig Karácsony Gergely tegnap valós megállapodást kötött a visegrádi országok főpolgármestereivel az együttműködésről.

(digi24.ro)

Címlapkép: Twitter