Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nehezebb időszak következik, mint a rendszerváltás: évet értékelt az MSZP és Karácsony

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nehéz, munkás és sorsdöntő év van mögöttünk, ami sikeres volt, mert a Fidesz nem tört át sem Európában, sem itthon, az önkormányzati választásokon pedig a centrális erőtér megbomlott, és megszűnőben van – jelentette ki Kunhalmi Ágnes az MSZP évértékelő sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a köztársaságpárti emberek megértették, hogy mi az önkormányzati választás tétje, az összefogás pedig olyan szavazókat is megmozdított, akik korábban nem mentek el szavazni, vagy reményvesztetten inkább otthon maradtak, így nem volt igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy nem lehet összeadni a szavazóbázisokat.

„De nem lehet hátradőlni, mert még nagyobb munkát kell elvégezni 2022-ig, a Fidesz mindent el fog követni azért, hogy megakadályozza és szétfeszítse a pártok együttműködését.”

Az elmúlt két hónap intézkedései, mint például a helyi építésügyi hatóság államosítása, a színházigazgatók állami kinevezésének lehetővé tétele, és az országgyűlési képviselők jogainak csorbítása mind jól mutatják, hogy a Fidesz mindent meg fog annak érdekében tenni, hogy az önkormányzatokat megszorongassa és folyamatosan büntesse, mert nagyon sok helyen leváltották őket, és a jelenlegi kormány ellen szavaztak a választópolgárok – magyarázta Kunhalmi.

Az ellenzéknek tartania kell az önkormányzati választásokon bevált formát, egy-egy ellen kell indulni a Fidesszel szemben, egy közös listát kell állítani, és „aki más állásponton van, az veszélyezteti a köztársaságpártiak és demokraták győzelmét” – fogalmazott a szocialista politikus.

A torz választójogi törvény mellett a manipulációkkal is szembe kell majd nézni, folytatta Kunhalmi, aki szerint a következő évek nehezebbek lesznek, mint a rendszerváltás, mert most nem egy szétesőben lévő hatalommal, hanem az elmúlt 30 év csalódottságával kell megküzdeni.

Ebben Budapestnek „világítótorony szerepe van”, Kunhalmi ezzel kapcsolatban azt mondta: amit Karácsony Gergely, és csapata az önkormányzatokkal csinált az elmúlt hónapokban, az példaértékű.

Utalva a héten elfogadott, a képviselők jogköreit csorbító törvényre közölte: az ellenzéknek az országgyűlésen kívül kell megalkotnia azokat a felületeket, ahol hatékonyan szembe tud nézni a kormánnyal, és tudja képviselni az érdekeit azzal szemben.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint pártjának két dologban igaza volt. A rabszolgatörvény ellen tiltakozva egy éve foglalták el az elnöki pulpitust a képviselők, majd januárban kihirdették az egy-egy elleni felállást, ami mára beérett, bebizonyosodott hogy ennek van hatása és társadalmi bázisa.

„Az előválasztás működik, az MSZP legnagyobb politikai innovációja az volt, hogy hittünk benne, kezdeményeztük és megvoltak a szereplők. Az előválasztás működött a fővárosban és egy fővárosi kerületben, ahol a közös ellenzéki jelölt 20%-ot vert fideszes ellenfelére, meggyőződésünk, hogy ez működni fog az országgyűlési választókerületekben is, és működni fog a miniszterelnök-jelölt kiválasztása során is. Erre készülünk, ez az amiben hiszünk. 2021 az előválasztások éve lehet.”

Tóth Bertalan szerint Magyarország nagy lehetőséghez jutott azáltal, hogy létrejött az ellenzéki egység, és hiszi, hogy 2022-ben győzni tudnak majd,

Ennek alapfeltétele az MSZP elnöke szerint az, hogy a közös képviselő-jelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelöltön túl az ellenzéki együttműködés közös programot is adjon majd Magyarország számára. Úgy fogalmazott:

„Ha közös programban tudjuk megfogalmazni Magyarország működésének minimum feltételeit, az oktatásban, az egészségügyben, a szociális szférában, a jogállamiság tekintetében, akkor meg tudjuk teremteni azt a nemzeti minimumot, amire sok magyar ember vár.”

Karácsonny Gergely, Budapest főpolgármestere szerint az önkormányzati választás sikere kijelöli a köztársasságpárti ellenzék számára a 2022-es sikerhez vezető utat, aminek alapja a legszélesebb körű együttműködés. A stratégia része az is, hogy a szavazókat jobban bevonják a politikába, ami nem arról szól, hogy az ellenzék legyőzi a kormányt, hanem arról, hogy a választópolgárok vissza szerzik-e a szabadságukat a hatalommal szemben.

„Létrehoztuk a Fővárosi Érdekegyeztető tanácsot, leállítottuk a rabszolgatörvény alkalmazását és a kilakoltatásokat, ingyenessé tesszük a közösségi közlekedést az álláskeresők számára” – sorolta az elmúlt 2 hónap eredményeit Karácsony,

aki emellett a város zöldítésére is büszke, ahogy arra is, hogy leállították a Városligetben az új épületek építését, a Római part tönkretételét, és még egy sor intézkedésre.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd