December 12-én kerül sor az előrehozott parlamenti választásokra az Egyesült Királyságban. Bár az ember joggal lehet szkeptikus a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban az elmúlt évek sokkjai után, azért a felmérések jelenleg mégis a Konzervatív Párt előnyét mutatják, egy friss mandátumbecslés pedig igen kényelmes többséget jósol nekik. Így tehát, félretéve a szerző igen erős ellenérzéseit velük szemben, nem lehet mellékes számunkra, hogy pontosan mi is szerepel a választási programjukban.

Ne legyünk igazságtalanok, nem könnyű kilenc év kormányzás után politikai programot írni. Hiszen ha változtatni kíván a már közel egy évtizede kormányon lévő párt valamin, az menthetetlenül felveti a kérdést, hogy akkor eddig miért nem így cselekedtek. Sokszor nem is marad más, mint a „folytatjuk” üzenete, csak persze Orbán Viktor legendás mondásánál sokkal jobban kifejtve. Egy ennyi ideje kormányzó párt nem ígérhet mást, mint azt, hogy továbbviszi az országot az eddigi, szerinte sikeres úton.

Ez alól persze van két kivétel. Az egyik, ha egy olyan helyzet áll be egy ország életében, amikor a dolgok nem tudnak az eddigi mederben továbbfolyni, és így az épp kormányzó pártnak muszáj – legalábbis bizonyos kérdésekben – új policykkal előállnia. Ilyen helyzet az Egyesült Királyságban a brexit: a külpolitika és a külkereskedelem terén nincs lehetőség elkerülni a változást (feltéve, hogy a brexit megtörténik, márpedig ez a Konzervatív Párt egyik legfontosabb ígérete), szükség van az Európai Unióval való kapcsolat újragondolására és adott esetben a világ számtalan országával kereskedelmi egyezmények megkötésére. Ezen a téren pedig valóban komoly változást hozna Boris Johnson következő kormánya.

A toryk terve a brexitre vonatkozóan igen egyszerű: ha többséget kapnak, karácsonyig megszavazza a Parlament Boris Johnson ősszel újratárgyalt megállapodását, és januárra kint is lesznek az EU-ból.

Ígéretük szerint a jövőt a közös piacon és a vámunión kívül képzelik el, hogy, mint fogalmaznak, visszavegyék a kontrollt a törvényeik és a piaci szabályozás felett.

Mivel a vámunió és a szabad piac elhagyása mindenképpen véget vetne az EU-n belüli szabad mozgásnak, így a toryknak lehetősége van javaslatot tenni a bevándorlási rendszer reformjára, és azért ezen a ponton az embernek összeszorul a torka. A javaslat alapja az ausztál pontalapú bevándorlási rendszer, amellyel reményeik szerint csökkenni fog a bevándorlók száma, és jobban tudják az országba vonzani a magasan képzett bevándorlókat. Ezt segítené az egészségügyben elhelyezkedők könnyebb bevándorlását szolgáló NHS-vízum vagy a beszédes nevű startup-vízum is.

Lea Ypi filozófus ír arról, hogy a különféle bevándorlás-ellenes retorikák hogyan támaszkodnak sokszor osztályalapú előítéletekre. Így kerülnek a diskurzus előterébe olyan – amúgy persze eleve elég légből kapott – témák, mint a segélyekkel visszaélő bevándorlók. A bevándorlási reformokról szóló fejezet legaggasztóbb része is ebbe a tendenciába tartozik. A „Hozzájárulás az országunkhoz” című szekció először is a különféle szociális juttatásokat csak öt év tartózkodás után engedné meg (ez a nem az EGT-ből érkező bevándorlók esetén már eddig is így volt), és elvárnák, hogy az újonnan érkezők is hozzájáruljanak az egészségügyi szolgáltató, az NHS működéséhez. Ez persze elsőre nem tűnik többnek, mint „puszta” xenofób riogatásnak, hiszen minden munkavállalóra, akárhol születtek és akármilyen állampolgárok, ugyanazok az adózási szabályok vonatkoznak, így minden bevándorló, aki elég jól keres (a 12500 font alatti jövedelem ugyanis adómentes), adózik, a kifejezetten ilyen célokra fizetett hozzájárulást (National Insurance) pedig minden munkavállaló fizeti. De a programpont folytatása, ami a nem brit lakosok által fizetendő egészségügyi díjak emeléséről szól,

arra enged következtetni, hogy a toryk akár elvennék a bevándorlók ingyenes egészségügyi ellátását is.

Egy párt irányvonalának komoly változását hozhatja az is, hogy annak új vezetése szakítani kíván a korábbi iránnyal. Boris Johnson pedig elvileg erre pont alkalmasnak is tűnt, ha nem is sokunk szája íze szerint. Hiszen ő pont azzal vált a Konzervatív Párt egyik vezető politikusává, hogy nyíltan szembefordult David Cameronnal a népszavazási kampányban, és a May-érában is a belső ellenzéki pozíciójában tudott erősödni. Ráadásul politikai főtanácsadója, Dominic Cummings is azzal vált ismertté, hogy nem igazán volt oda a tory vezetésért.

Ehhez képest a program nem tartalmaz túl sok újdonságot. Persze, tele van mindenféle ígérettel, hogy több pénz jut majd mindenféle dolgokra (ilyen a rendőrök számának emelése 20 ezer fővel), amik sokszor konkrétan a kormány korábbi megszorításainak a visszavonásával valósulnának meg. Ehhez jön még némi igen limitált retorika a kormány sikereiről, a korábbi munkáspárti kormányok szidása (mintha amúgy ezekért a Munkáspárt jelenlegi vezetése felelősséget vállalna) és Jeremy Corbyn nyilvánvalóan rossz alternatívaként való rendszeres szerepeltetése. Valamint egy mindent átható rendpárti retorika, amely persze csak erősödött a londoni terrortámadás után – ezzel konkrétan meggyalázva az áldozatok emlékét (akik pont egy börtönbeli rehabilitációról és tanulásról szóló program konferenciáján vettek részt), legalább egy esetben kifejezetten ignorálva a család kérését.

A program talán legdurvább részei azonban azok, amelyek felérnek egy beismerő vallomással. Például ígéretet tesz arra, hogy a manchesteri terrortámadás hatására erősíteni fogják (és igen, határozottan jövő időben fogalmaznak) a nyilvános események védelmét. Ez persze igen bölcs dolog, csak éppenséggel magától értetődőnek kellene lennie, hogy a kormány így cselekszik. A támadás óta eltelt két és fél évben vajon miért nem erősítette meg a nyilvános események védelmét a kormány (hiszen a megfogalmazás világosan sugallja, hogy ez még várat magára), vajon miért nem végezték el a dolgukat?

Ez persze apróság, de van még hasonló apróságból sok a szövegben. Mivel a toryk ígéreteinek jelentős része apróság, így sokszor teheti fel magának a szkeptikus olvasó a kérdést, hogy

amúgy ha valami ennyire fontos, akkor miért nem csinálták meg eddig – hiszen ezek azért nem olyan dolgok, amelyekhez külön választói felhatalmazás kellene?

De hasonlóan szórakoztató, amikor ígéretet tesznek arra, hogy az NHS (a brit egészségszolgáltató) szolgáltatásai nem képezik majd a jövőbeli kereskedelmi megállapodások részét, vagy arra, hogy nem változtatnak a vadászati törvényen. Az előbbivel arra az ellenzéktől érkező visszatérő vádra (amelyet egy pár napja Corbyn által bemutatott kormányzati dokumentum is megerősíteni tűnik) reagálnak, hogy az Egyesült Államokkal kötendő kereskedelmi megállapodás részét képezné az NHS és a gyógyszerpiac, amely az egészségügyi szolgáltató privatizálásához és a gyógyszerárak elszabadulásához vezetne.

A második pedig a rókavadászat tilalmának mindig a levegőben lógó feloldását zárná ki. Ugye értjük: a toryk külön megígérik, hogy ők nem fogják a britek többsége által – joggal – kegyetlen úri huncutságnak tartott rókavadászatot újra engedélyezni. Mintha maguk sem volnának biztosak abban, hogy ők nem a Rees-Mogg-féle arisztokratikus anakronizmusok pártja lennének.

De a legsokkolóbb a helyi közösségek fejlesztéséről szóló rész. „Túl sok közösség érzi magát cserbenhagyva. Az erőszakos bűnözés és az antiszociális viselkedés figyelmen kívül van hagyva, amihez a bedeszkázott áruházak, boltok és kocsmák szolgáltatják a hátteret. Fantasztikus városok vannak hátráltatva.” A Konzervatív Párt közel tíz éve folyamatosan kormányon van – az erőszakos bűnözés elszabadulása és a bedeszkázott üzletek az ő elhibázott kormányzásukról tanúskodnak.

A szerző a legkevésbé sem volt David Cameron vagy Theresa May rajongója, de a Cameron-féle toryk legalább őszintén hittek abban, hogy a politikájuk jót tesz majd az országnak. A Boris Johnson vezette párt azonban úgy ígér sok területen (nagyjából a brexit után kikerülhetetlenül nagy változásokat ígérő külkereskedelmet, illetve a bevándorlást kivévee) alapvetően nem többet, mint a jelenlegi helyzet toldozgatását,

hogy közben maguk sem hisznek abban, hogy ez a fennálló helyzet jó lenne, vagy legalább a jó irányba tartana. Mintha maguk sem hinnének évtizedes kormányzásuk sikerében.

A Konzervatív Párt programjának talán az a legfontosabb tanulsága, hogy Nagy-Britannia változást érdemel. Az, hogy megkapja-e, illetve az milyen irányba viszi majd az országot, a jövő zenéje.