Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Összegyűlt a támogatás, újra működik a Szabad Pécs

Ez a cikk több mint 4 éves.

Összegyűlt a megfelelő mennyiségű adomány, a mai naptól újra működik a független pécsi hírportál, a Szabad Pécs, derül ki a szerkesztőség nyílt leveléből.

Amikor elindítottuk a Mérce adománygyűjtő kampányát, amelynél egy úgynevezett bajométer jelzi, mennyi támogatásra lenne szükségünk, a Szabad Pécs hasonló cipőben járt. A két szerkesztőség akkor megbeszélte, hogy linkcserével támogatja egymás pénzkérő akcióját – a Mérce olvasói azóta átmozdították a bajométer mutatóját a nagy bajról a kis bajra,

a Szabad Pécs pedig úgy döntött, folytatja a munkát, illetve újra elérhetővé teszik korábbi cikkeiket is.

A Szabad Pécs szerkesztősége mintegy 165 személytől kapott támogatást 1 millió 729 ezer 972 forint értékben, amely között kisebb és nagyobb (több százezer forint) összegű adomány is volt, valamint a PayPal-on 64 olvasójuk állított be rendszeres támogatást.

A szerkesztőségi levélben azt is írják, eddig erőn felül teljesítettek, ám innentől megpróbálják a kereteikhez igazítani a működést.

A lap működtetésének felfüggesztése is ezért volt egy nagyon erős segélykiáltás. Az, hogy előbb térhettünk vissza, az annak köszönhető, hogy nagyon sokan meghallották. És megértették: a szabad és független sajtó fontos, szükség van rá, pláne vidéken. És, hogy a jelenlegi viszonyok miatt az olvasók egy részének kell segítenie.  Persze, ez kényszer is, de a lehető legjobb formája is a sajtó működésének.

Arra bíztatunk titeket, kedves olvasók, ha módotokban áll, a Mérce mellett támogassátok ti is a Szabad Pécset – ezen a linken tudtok utalni!

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás