Nem szerettem volna hozzászólni a DK-s képviselők szavazatáról szóló vitához. Egyrészt, amit gondolok, jelentős részben elmondták már mások is (lásd például Szűcs Zoltán Gábor cikkét, aki ugyanitt volt szíves megerősíteni a helyem a DK-elleni támadásokra „mindig kapható megmondóember-kaszt” soraiban), megírni, hogy mennyire igaza van a Mércén vagy a Balra át!-on publikáló szerzőtársaimnak meg nem annyira az én műfajom. Másrészt, fenének van kedve kitenni magát a DK-s trollhadseregnek, akik szerint én fideszes volnék, mert nem tetszik valami, amit kedvenc pártjuk végez.

Legyen az Ara-Kovács Attila problémája, ha beszariságból még szimbolikusan sem áll ki az alapvető emberség mellett, majd egyszerre rendkívül tájékozatlan és felháborító politikai felhangokkal bíró Facebook-posztokban magyarázza a bizonyítványt, az sem az én problémám, ha a DK-sok szerint a parlamentarizmus konszenzusosan működik. Mivel sosem szavaztam rájuk, így az sem érdekel különösebben, hogy a cselekedeteiket érezhetően a kormánypropagandától való félelem motiválja, mintha ezzel a szavazattal ezt ki tudták volna küszöbölni. A javaslat leszavazása, az már zavar, de legyünk jóindulatúak Dobrev Kláráékkal, mindenki hibázhat.

Szóval soha nem szóltam volna ehhez a „botrányhoz”, ha ez tényleg egy rosszul felfogott pragmatikus ostobaság (a kormánypropagandától való félelem) és egy arra adott borzalmas reakció (eleinte egy kapkodós trolloffenzíva, majd Dobrev Klára korrektebb, de azért erősen maszatolós és – hogy úgy mondjam – tárgyi tévedésektől sem mentes írása) igen szerencsétlen keverékéből állna. Csakhogy jó okunk van feltételezni, hogy ez az affér a DK-nál nem annyira hiba volt, mint a politikai működésük kifejeződése.

Hogy megértsük, miről van szó, érdemes megnéznünk az ATV A nap híre című műsorának november 5-i adását. Ennek a legvégén (28 perctől) terelődik a szó a Magyarországra érkező vendégmunkásokra. Krúg Emília megkérdezi, hogy mi ezzel a baj (!), és a három vendég, a párbeszédes Barabás Richárd, a HVG-s Gergely Zsófia, valamint a DK országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt készséggel meg is válaszolja a kérdést.

Barabás szerint az igazi gond nem a vendégmunkásokkal van, hanem azzal, hogy a kormány leállította a mobilitási programokat, amelyek segítségével magyar munkavállalókat tudnának átképezni a most vendégmunkások által végzett munkakörökre.

Gergely felhívja a figyelmet, hogy a műsorban elhangzó statisztikák nem felelnek meg a valóságnak az általa feltételezett fekete vendégmunkások miatt, illetve arra, hogy a vendégmunka nem megoldás a munkaerőhiány minden elemére. Egyikük sem tartja fontosnak hozzátenni, hogy talán a kormány hibás politikájáért ne a nyilván jó okkal nem Ukrajnában munkát vállaló embereket kéne hibáztatni.

Ezután jön Gréczy egészen elképesztő megszólalása. Szerinte ugyanis itt egy „rettenetes lakosságcsere” zajlik, ahol a nyugatra emigráló magyar szakemberek (mérnöktől vízvezeték-szerelőig) helyére érkeznek ezek az emberek „mindenféle építkezésekre meg egyebekre”. Felveti, hogy milyen „dermesztő”, hogy minden hatodik magyar gyerek külföldön születik, miközben, idézem, „majd a vietnami fog ideszülni”. Majd azt, hogy a vendégmunkások által lakott „bádogvárosok” környékén félnek az emberek (ezt mondjuk az idegengyűlölő retorika következményének látja), és elkezd csökkenni az ingatlanok ára.

Borsódzik az ember háta. Gréczy Zsolt megszólalása nem csupán rasszista beszéd, az a világ neonácijainak kedvenc konteóját, Renaud Camus „Nagy Felcserélés” (grand remplacement) elméletét idézi. Eszerint Európában a „tömeges migráció” valójában a „globális elit” (régen legalább egyenesen beszéltek az antiszemiták) kísérlete, hogy Európa fehér-keresztény népességét nem fehérekre és főleg muszlimokra cserélje.

Az elmélet nagy népszerűségre tett szert az online szélsőjobboldalon (alt-right), két éve a virginiai Charlottesville utcáit elárasztó neonácik is azt skandálták, hogy a „zsidók nem fognak minket kicserélni” (azért nem minden antiszemita finomkodik). Az ilyen demográfiai őrületek motiválták többek között a pittsburghi zsinagógában, illetve az újzélandi Christchurch mecsetében elkövetett szélsőjobboldali vérengzéseket. Magyarul, az (egyik) legnagyobb „ellenzéki” párt egy országgyűlési képviselője olyan fogalmakat használ, és nagyon hasonló megítéléssel, amelyeket neonáci őrjöngő tömeggyilkosok szoktak az internet legsötétebb zugaiban.

Hasonlóan náci retorika az ideszülő vietnamiakról szóló félmondat. Nem szeretnék naivnak hatni, tudom, hogy ilyeneket tiszteletreméltónak tetsző, „jobbközép” figurák is mondanak, de ettől még nem lesz egy ilyen mondat kevésbé az, ami. A felmenőim ilyen mondatok szellemében kényszerültek sárga csillagot viselni. Ezért lőtték volna őket, ha kicsit kevesebb szerencséjük van, a befagyott Dunába, és ezért deportálta a magyar és a német állam közös erővel Auschwitzba többüket.

Amikor ezt írom, november 16-án, Gréczy Zsolt még mindig DK-s politikus, úgy látszik, nem baj nekik, ha a tagjuk egy náci módjára beszél. Az ügy nem váltott ki különösebb felháborodást, az ATV műsorában ott bólogatott hozzá mindenki, két újságíró és egy másik párt politikusa is. Egyikük se mondta, hogy kedves Zsolt, ez neonáci beszéd. Ennek fényében nem az a meglepő, hogy a DK nemmel szavazott, hanem hogy nem vállalják büszkébben.

Mindeközben a DK-s trollok Lebanov Barbarának írják a halálos fenyegetéseket Facebookon és a Mércét vádolják Fidesz-bérencséggel. Elnézést, „FideSS”, hogy nem szakad le a bőr a képükről.

Ugyanakkor az embernek muszáj meghoznia bizonyos döntéseket és különbségtételeket. Ameddig Gréczy Zsolt aktív ellenzéki politikus, és társai nem határolódnak el tőle egyértelműen, én nem tartom magam e ellenzék tagjának. Adott esetben övék lehet a szavazatom (bár a DK erre azért még várhat egy darabig), de ha a Fideszben a többek között a szélsőjobboldali, etnicista politika zavar, nem kívánok más szélsőjobboldali etnicistákkal közösséget vállalni. Hogy úgy mondjam, ellenzéken kívüli ellenzéki kívánok lenni.

Nagyon sajnálom.