Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A hongkongi tüntetőkkel szolidáris demonstráció szerveződik Budapesten

Ez a cikk több mint 4 éves.

A hongkongi tüntetőkkel szolidaritás alkalmából demonstráció szerveződik jövőhét csütörtökre, azaz huszonnyolcadikára; a bejelentett esemény Kínai Nagykövetség előtt kerül megrendezésre.

„Kína évek óta azon dolgozik, hogy eltörölje a demokráciát a városállamban. A nemzetközi közösség egy része hallgat, mert fél Kína bosszújától, mások, mint például a magyar kormány, lelkesen támogat minden elnyomó rendszert. Mutassuk meg, hogy velük szemben mi nem fordítunk hátat a szabadságukért küzdőknek!”

A hongkongi tüntetések azután törtek ki közel fél éve, hogy a kormány bevezette a kiadatási törvényt, amely a tiltakozók szerint lehetővé tette, hogy ellenzékieket adjanak ki Kínának, ezzel fenyegetve az városban élők szabadságjogait és Hongkong függetlenségét. Habár Carrie Lam, Hongkong kormányzója augusztus 31-én visszavonta a törvényt – melyet már jóval korábban „halottnak” nevezett – a tüntetők ezzel nem voltak elégedettek, azóta már a kormány és vele a kormányzó távozását követelik.

Néhány számadat az eddigi tüntetésekről:

  • a rendőrök az eddig összecsapások során több, mint 10 ezer flakon könnygázt vetettek be,
  • 18 esetben alkalmaztak éles lőszert,
  • az akciók során mintegy 1700 ember sérült meg,
  • 4491 embert vettek őrizetbe, akik közül a legfiatalabb mindössze 11 éves volt.

A tüntetés szervezője, Schmidt Gergő arra kéri a résztvevőket: ha tudnak, hozzanak magukkal esernyőt, időjárástól függetlenül, ugyanis az utóbbi időszakban ez vált a hongkongi tüntetések szimbólumává.

„Számomra fontos a demokrácia és a szolidaritás a szabadságukért harcolókkal, ha te is hiszel ezekben az értékekben, akkor találkozzunk csütörtökön!”

-írja.

A demonstráció részletesebb leírása itt érhető el.